Geri blogja

Tisztelt látogató!
Ez a blog 2017 óta átmenetileg szünetel!

Friss topikok

Bejegyzések

Miért nem kell a 30 fölötti nő?

2015.12.01. 19:27 Gerilgfx

 

Sokszor szembetalálkoztam a kérdéssel, illetve, a köré épült problémakörrel. Sok 30-as nő állítja magáról, hogy nem talál párt, a korban hozzá illő férfiak is inkább a tinipicsákat dugják, és inkább csak az 50 év körüli férfiak látóterébe tudnak bekerülni, vagy akár már oda sem. Néha előfordul, hogy felkínálkozik nekem is egy 30-as nő, de én inkább a fiatalabbakat választom. Persze nem vagyok sem szép, sem gazdag, sem egy macsó, mégis így teszek.

Úgy gondoltam, hogy itt az ideje elmondanom, hogy az én szemszögemből miért nem jó választás egy harmincas nő egy párkapcsolatban. Természetesen az itt leírtakat általános érvényűen nem lehet kezelni, ezek pusztán rám vonatkoztathatók. Különben meg minden ember más és más, így eleve nem létezhet egy univerzális magyarázat a jelenségre. Megsérteni sem áll szándékomban senkit, amúgy meg, minden zsák megtalálja a foltját.

 

A nők biológiai órája

A nők 45 éves koruk körül elkezdik elveszteni a természetes reprodukciós képességüket. Ekkorra már amúgyis elég nagy a genetikai hiba esélye a petesejtekben, ami felesleges kockázatot jelent, hisz az emberi szervezetet nem arra tervezték, hogy 45 éves kor körül kezdjen szülni. Persze ez a modern korokban már nem akkora probléma, létezik mindenféle mesterséges mód, hogy egy 50-es nő is kihordhasson egy gyereket. Azonban a nők számára a kor egy hatalmas probléma, hisz a férfiak nagy része akár élete végéig is termékeny maradhat. 

Egy (szerintem átlagos) férfi, ha nőt keres magának, akkor arra számít, hogy 2-3 évig a szociális hálójában kell tartani ahhoz, hogy esetleg komolyaban érdeklődni kezdjen iránta. Aztán elkezdi néhány évig dugni, aztán járnak néhány évig, és csak utána merülnek fel a komolyabb kérdések: például gyerekvállalás, és elköteleződés. Ha ez az egész egy 30 éves nővel kezdődik, akkor mire eljutnának az összebútorozás magasságába, a nő kora már szép lassan negyvenes éveit taposhatja. Mire a gyerekvállalásra kerülne a sor, a nő már lehet, hogy bőven túllépett a 40-en, vészesen közeledik afelé a kor felé, amikor már kvázi meddővé válik. Egy olyan férfinek, aki meg mondjuk szeretne esetleg 3-4 gyereket, egy olyan nő már eleve nem pálya, aki leginkább csak egy utód létrehozására képes, vagy esetleg egyre sem. Egy olyan férfi számára, aki gyerekeket akar, már nem pálya az, hogy egy 30 éves nővel kezdjen megismerkedni, csak akkor jöhet szóba egy 30 éves, ha már régóta a szociális hálójában van, tehát az első 1-2 periódust már a háttérben letudta vele 30 éves kora előtt.

 

A nők szépsége

Egy harmincas nő már nem túlzottan szép látvány, kivételek persze mindig vannak. A nők kb 18 éves korukban a legszebbek, aztán szép lassan elkezdenek hanyatlani. Az olyan férfi számára, aki nem törődik mással, mint a nő külalakjával, egy 30-as nő már nem ideális, hanem kizárólag a sokkal fiatalabb korosztály jöhet számításba. A férfiak ösztönösen a fiatal nőket keresik, akik több gyermeket tudnak nekik szülni. A nők pedig ösztönösen az idősebb férfiakat, akiktől jobb anyagi támaszt remélhetnek. Itt jön aztán megintcsak a képbe az, hogy 16 éves lányokat 30 éves férfiak oldalán látunk, 30 éves nőket pedig 60 éves férfiak oldalán. Így működik az emberi természet alapvetően. 

 

A nők, és a vagyonuk

Egy férfit nem igazán érdekli az, hogy egy nőnek milyen vagyona van. Egy férfit nem érdekli a nő kocsija, háza, krokodilbőr cipője, táskája. Teljesen hiába rendelkezik egy nő esetleg ezen tárgyak némelyikével, vagy mindegyikével a harmincas évei végére, ha a férfit ez nem hozza lázba még akkor sem, ha a férfi esetleg ezen tárgyak egyikével sem rendelkezik, mert esetleg szegény, vagy nem érdekli ezen tárgyak némelyikének, vagy bármelyikének birtoklása. A férfit tipikusan nem érdekli az, hogy a nő miliomos, szegény, középosztály-beli, vagy hogy milyen országokban élt. Egy nő egész egyszerűen nem lesz attól főnyeremény, hogy ezeket fel tudja mutatni. Fordítva persze viszont működhet, egy nőnek tetszeni szokott az, hogy mondjuk a férfinak van mondjuk egy lakása, háza, viszont igazából ott sem szokott ez egy különösen fontos döntőtényező lenni. Fordított esetben pedig a férfiakat tényleg egyáltalán nem érdekli az ilyesmi. A férfiakat lenyűgözi az, ha egy nő okos, és hozzáértő. Az azonban nagyon visszatartó, ha egy nő fogalom nélkül okoskodik valamiről, vagy tudálékos. Az nagy előny, ha egy nő a saját tudásából meg tud élni, és nem úgy csicskázik egy vállalatban, de ilyen téren a férfiaknak - vagy legalábbis nekem - nincsenek komoly elvárásai. További hátrány, hogy egy nő, akinek azért van mit a tejbe aprítania, bár próbálja ugyan eltitkolni, de magánál legalább egy picikét gazdagabb férfit keres. Ezt a férfiak is megérzik, és ez is negatív tényezőként hozzájárul ahhoz, hogy a harmincas nőket elkerüljék.

 

Summa summarum 

Egy huszas éveiben járó férfinek azt tudom javasolni, hogy a 15-16 éves lányok között nézegessen. Egy harmincas férfi is inkább a 18-20 év körüli nőkkel ismerkedjen. Mire összerázódnak, és esetleg összejönnek, simán eltelik 4-5 év, ezzel mindenképp számolni kell.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gerilgfx.blog.hu/api/trackback/id/tr558130156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.02. 06:24:26

Általában okos megszólalásaid vannak. Egy egészen segítőszándékú tanácsot fogadj meg tőlem! Töröld ezt a posztot, mielőtt még túl sokan megnézik! Nagyon fogod szégyelni magad pár év múlva, amikor rájössz, hogy a legminőségibb életkor a hölgyeknél a 30-40/45 közötti kor. Az, hogy az egyedülmaradt 30-asok nem kellenek a kutyának sem, az azért van, amiért egyedül maradtak. Természetesen van kivétel, de többnyire önimádó feministák, akik legfeljebb élősködő hímeknek vonzóak, de férfi nagyívben elkerüli.

Gerilgfx 2015.12.02. 15:44:38

@F.M.J.: lehet, hogy a legminőségibb életkor a 30-45 év közötti kor, de szülés szempontjából már a 45 éves kor abszolúte nem ideális. ez a bejegyzés inkább erről szól. és egy biológiai/társadalmi ír le az én szemszögemből, így aztán nincs miért letörölnöm, és később sem lesz miért szégyenlenem magam miatta még akkor sem, ha később esetleg máshogyan fogom gondolni. (valószínűleg nem fogom)

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2015.12.02. 16:42:30

@Gerilgfx: Te tudod, én csak a lelkiismeretemet akartam megnyugtatni, hogy szóltam. Amúgy az az időszak amit leírtál az ismerkedés, és a gyermekáldás között, az valójában a sokszorosa a valóságnak, meg a sorrenddel is van némi gond, már feltéve, hogy a feleknek ez valóban fontos, és nem odázzák a döntést a 24. óráig, amikor már tényleg legfeljebb egyre marad idő. Ez egy széles társadalmi tévhit, mármint hogy "még nem kell a gyerek, még fiatal vagyok". Az igazság az, hogy a gyereknek is az a jó, ha a szülő fiatal, meg ha van testvére(i). A döntés halogatása csak látszatra tartja fenn a választás lehetőségét, de ami késik nem múlik, legfeljebb lemaradni lehet róla. A későn meghozott döntések az életút végétől vesznek el élményeket, pedig az érettebb években is legalább annyi élmény van, mint a sihederében. Nekem elhiheted, én már nem leszek húsz, sőtt negyven se.

Azért javasoltam a törlést, mert alig vannak a cikkedben helytálló megállapítások. Ezt onnan tudom, hogy az én gyerekeim (4) épp kirepülőfélben vannak. Van amelyik már az önálló életét éli párkapcsolatban egyetemi ismeretség után, van amelyik még csak most kezte a felsőoktatást, azon túl meg én is voltam pártaláló korban, vannak tapasztalataim, mint ahogyan azt is tudom, hogy mitől sokkal jobb egy harmincon túli hölgy egy hamvas fruskánál, mégha nem is olyan feszes a bőre.

Természetesen tiszteletben tartom a véleményed, nem is akarom firtatni sokáig, de tisztellek annyira a korábbi beírásaid alapján, hogy fontosnak tartottam megemlíteni, hogy ebben a cikkben nem sok van az életből.

Gerilgfx 2015.12.02. 18:07:23

nos, nekem már volt dolgom huszassal, harmincassal, és negyvenessel is, és egyszerűen ez az én személyes tapasztalatom, de a közvetlen környezet alapján is ez a konklúzióm.
süti beállítások módosítása