Nagyon nehéz témának veselkedek neki, az előző bejegyzésben már megpróbáltam féligmeddig tréfásan felvezetni. A kérdéssel amúgy nem foglalkoznék érdemben, mert egyáltalán nem érdekel a vallási irányzatok boncolgatása, de tapasztaltam olyan eseményeket, amik az irányba mutattak, hogy ezt a témát valamilyen módon fel kell itt dolgoznom.

Amúgy én nem vagyok hagyományos értelmében véve vallásos ember - ha életemben 10x voltam templomban, beleértve mások esküvőit, keresztelőit, akkor lehet, hogy felfelé túlzok. Szellemi tekintetben viszont mondhatjuk, hogy vallásos vagyok, de ettől függetlenül amit itt leírok, az szigorúan magánvélemény.

Az evangélikus vallás - ami összkeresztényi értelmezésben igazából nem vallás, hanem valójában a keresztény vallás protestáns ágának egy felekezete - elég nehezen megérthető, szinte emészthetetlen téma az átlagos katolikus magyaroknak. Hangsúlyozom: az ÁTLAGOS magyaroknak, nem pedig egy komoly vallásszakértőknek. Magyarországon a katolicizmus az uralkodó vallás, ezt követik a reformátusok. Az evangélikusok aránya a népességen belül 2%, tehát minden 50. személy evangélikus. A többi, ennél kisebb vallás már etnikai/faji jellegű hovatartozást sugall inkább (pl az ortodoxok tipikusan szláv eredetűek), vagy pedig kisebb, pár ezres/tízezres szektákat ölel fel. 

Történeti áttekintés

Az evangélikus vallást Luther Márton alapította (ezért követőit néha Lutheránusoknak is nevezik), a hívek Luthert egyfajta prófétaként tisztelik. Az 1400-as évek vége felé született Luthernek eszében sem volt új vallást alapítania, a katolicizmusba szerette volna a spiritualitást visszahozni. Nem jött össze neki, és miután elkezdték fizikailag kiírtani őket, elkerülhetetlen volt a szakítás. Az összes többi ,,reformált'' vallás ennek nyomán szökkent szárba, de az evangélikus vallásnak ezek már nem további hajtásai, nincs közöttük származási, vagy ok-okozati kapcsolat, az ilyen vallásokat összefoglaló néven protestáns vallásoknak nevezzük. A folyamat véres vallásháborúba torkollott, és a katolikus egyház győzelmével ért véget a kontinentális Európa nagy részén. Az evangélikusok elmenekültek, szétszéledtek, és ezt követően évszázadokon át titokban gyakorolták a vallásukat. Az evangélikusok az 1848-as szabadságharc óta teljes jogú állampolgárok Magyarországon, de Spanyolországban szerencsétlen esetben még az 1970-es évek elején is KIVÉGEZHETTEK (!!!!) ha kiderült, hogy evangélikus vagy. 

És most?

Az első, ami egy teljesen avatatlan szemlélőnek feltűnik, hogy az interneten gyakorlatilag semmi információ nincs erről a vallásról. A ,,milyen vallású vagy'' szavazásokban az evangélikusra általában nincs ikszelés. Még a wikipedián is csak egy 3 bekezdéses egyenmaszlag éktelenkedik róla, amiből semmi érdemi információt nem lehet megtudni, majd a magyarországi változatáról külön ismétcsak semmi érdemleges információ nincs.

Nem látni jelenlétet az evangélikusok részéről hitvitákat, nem vonulnak fel, nem verik a mellüket, nem látni nyilvános evangélikus performanszokat, nincs kiállás úgynevezett evangélikus értékek mentén sehol. Ez alapján azt mondaná az ember, hogy ez egy halott vallás, nincs jelen már sehol, az internet korába már nem mentette át magát, effektíve megszűnt, és nem létezik.

Ennél hatalmasabbat nem is tévedhetnénk!

Itt jön a csavar a történetben: míg a hagyományos vallások nagy része - legyen szó a katolikusokról, reformátusokról, vagy akár a jehova tanúiról, egy kifelé forduló, erősen extrovertált, terjesztő-térítő vallás, eközben az evangélikus viszont nem egy térítő, hanem egy befelé fókuszáló, introvertált vallás.

Ahogy ül a buddhista kicsi kínai meditál a kolostorban önmagában, elképzelni sem tudjuk, hogy ő kimegy téríteni, embereket győzködni, vitatkozni. Az evangélikus ugyanez, csak ők keresztény alapon.

 Mivel a katolikusok nem értik, illetve teljesen félreértelmezik az evangélikusokat, jöjjenek tehát a katolikus tévedések, a tévinformációk, kulturális különbségek, amik annál inkább kezdenek frusztrálónak, bizarrnak, és komikusan félelmetesnek tűnni, minnél mélyebbre ásol.

A vallás, mint említésre méltó téma, először egy magánbeszélgetésben jött elő, amikor általános iskolás voltam, és rendszeresen együtt sétáltam haza egy iskolatársammal, aki egy évvel felettem járt, és oldalra-felfelé-stb is dupla akkora volt, mint én. Valahogy szóbakerült a téma, ő hozta szóba, ő katolikus volt, és valamiért elkezdte írtózatosan fikázni az evangélikusokat, hogy micsoda mocsok népség (a környékünkön kb fele-fele arányban vannak katolikusok és evangélikusok, a más vallásúak aránya elhanyagolható). Érdemben nem mondott példákat arra vonatkozóan, hogy miért, illetve kiemelt példaképp egy-két gecibb gyereket szemléltetés gyanánt, de nem hiszem, hogy ezt a tanulságot ő maga vonta volna le ennyiből, valószínűbbnek tartom inkább azt, hogy valakitől ezt a véleményt úgy tanulta el - pl szülőktől. Én nem különösebben vitatkoztam vele, de kb két percig sorolta beleéléssel, hogy az evangélikusok azok micsoda emberek, de kb olyan stílusban, mintha egy emberevő sorozatgyilkos szektáról kellene leírást adnia. Aztán a végén megkérdezte, hogy mi a véleményem. 

-Evangélikus vagyok.

Ez persze nem vélemény, de utána 5 perc döbbent csend következett, közben a gyerek arcán kétségbeesés ült, ahogy szép lassan ballagtunk haza. A vallás vele soha többé nem került szóba semmilyen formában sem. 

Pár éve történt az, hogy mentem biciklivel az evangélikus templom előtt, és egy előttem biciklivel haladó öregasszony odakiáltott az evangélikus templom előtt kapáló asszonynak, szó szerint, hogy ,,te szektás evangélikus kurva, ide csak boszorkányok járnak''. 

Az egyik jóbarátomat netről ismerem már több mint egy évtizede, hetente legalább egyszer beszélünk, de egymás vallása még sosem került szóba, sem pedig a kereszténység kérdése nem jött elő. Aztán egyszer valami kapcsán szóba került a kérdés, nagyon elkezdte az előző példához hasonlóan terítékre hozni a protestantizmus egészét, úgyhogy hamar gyanús is lettem neki, és megkérdezte, hogy milyen vallású vagyok. Evangélikus, hangzott a válasz. Aztán gyanús csend következett, kb két hétig.

Ekkor végre telejes lett a feldolgozottság, és ilyet szólt:
-Miért vagy te refi?
-Nem vagyok.
-De. 

Lássuk be, ezt a beszélgetést ettől a ponttól kezdve már nem lehet úgy folytatni, hogy bármelyik fél számára is pozitív legyen :D Kiderült, hogy éveken át az egyik hobbija az volt, hogy a protestantizmus ,,társadalompusztítását'' tanulmányozta.

Miért lettél evangélikus?

Nem evangélikus lettem, hanem az vagyok. A nem katolikus vallásúak is szaporodnak időnként. Az evangélikusok nem egy szekta, ami a katolikus polgárokat áttérítgeti mindenféle ígéretekkel, hisz fentebb már bemutattam, hogy ez a vallás nem térítő jellegű. Néhány hitbéli útkereső időnként belép másik vallásból, vagy kilép másik vallásba, de a ki és belépők száma közelíti a nullát. Én személyesen nem is hallottam még olyanról, hogy valaki be/ki lépett volna annak ellenére, hogy az evangélikusoknak nincs olyan erős struktúráltsága, hogy ezeket az adatokat megbízhatóan követni lehessen. Mivel ez nem egy kifelé fókuszáló vallás, a híveket nem érdekli, hogy hányan vannak, nem érdekli őket, hogy sokan legyenek, nem térítenek, nem foglalkoznak más vallásokkal, nem vesznek rá másokat a csatlakozásra, még a papok sem népszerűsítik ezt a vallást. Hogyha valaki elkezdene a pap kapuja előtt óbégatni reggel, hogy ő mostantól egy nagy megigazult evangélikus, a pap maximum azt mondaná neki, hogy oké, csak menjen el a kapu elől, mert kijárna a kocsijával, hogy bevásárolni menjen. Ezen valószínűleg nagyon meglepődne a delikvens, főleg az, aki a katolicizmus katartikus monumentalizmusához szokott, meg az is, aki a kis szekták agilis tempójához, és egyszerűen nem tudná hová tenni azt, hogy a pap se nem ájtatoskodik neki, sem nem repes az örömtől, de még csak pénzt sem fizettet vele sehová. 

De most akkor ti evangélikusok ilyen németországból jött sváb gecik vagytok?

Persze. Ti katolikusok meg ilyen rómából jött macskaevő olasz digó gecik. Jézusom. Nézzél már utána googleban, a svábok döntő többsége hagyományosan katolikus. Figyeltél feljebb? Az evangélikus vallásnak nincs etnikai háttere, Kossuth Lajos is evangélikus volt, meg Bill Gates is az. 

Akkor ti most ilyen szekta vagytok, és állatokat áldoztok Sátánnak?

Nem, mi egyáltalán nem áldozunk, még csak nem is gyónunk. Nem, mi embereket áldozunk, főleg ilyen kis hamvas popójú 11 éves katolikus lánykákat.

Tehát akkor református/jehova/zsidó/gyíkember vagy?

Nem, ezeknek a vallásnak nincs egymáshoz az ég adta világon semmi köze, még az evangélikusnak és a reformátusnak sincs. Az átlag-katolikus számára persze a különbség itt az, hogy melyik templomban mennyi szentkép, meg szobor van, de a különbségek valójában nem ebben keresendők. Igen, az vagyok.

LOL doszpogyi pumiluj

Azok az ortodoxok, te ebihal. 

Rohadt evangélikus gecik, miattatok van CHF hitel!

Azok meg a reformátusok, az evangélikusok hitel-ellenesek.

A ti általatok kirobbantott polgárháborúk miatt vesztette el európa a keresztes háborúkat 400 évvel ezelőtt!

Azok szerintem a szomszéd evangélikusok voltak, mi akkor épp szabadságon voltunk.

Mi kell ahhoz, hogy visszatérjetek?

Hova vissza? Jah, hát igen, a katolikus gondolkodásmód szereti az evangélikusokat egyfajta sértődött szakadároknak bemutatni (már amikor épp nem a szekta sugalmazás irányából közelít), akiket vissza kell téríteni engedményekkel, ösztönzésekkel az egy, igaz, és helyes útra. Aki a cikket ideálig elolvasta, annak már kezdhet derengeni, hogy ez egy lehetetlen feladat, és az evangélikusokat maximum hírből, hitiratokból, hivatalos iratokból ismerő vallási személy gondolhat ilyet, hisz nincs hova ,,vissza''-téríteni az evangélikusokat. 

Azokat a szexi papnőket legalább meg is lehet dugni?

Az evangélikusoknál a nők is lehetnek papok, ráadásul a papok élhetnek nemi életet, és házasodhatnak is, ellentétben például a katolikus vallású társaikkal.

Néhány napja egy beszélgetésben ezt el kellett magyaráznom, ugyanis a katolikus résztvevők erről még nem hallottak.

Hierarchia

A katolikusoknál egy erős hierarchiába szerveződés van jelen. Ez egyrészt értendő vallási értelemben: a hívek a papokkal vannak kapcsolatban, a papok az országos szintű kiafaszomokkal, azok meg a nemtomkikkel, azok meg a pápával, aki legközelebb áll istenhez. A pápa kapcsolata istennel nem jelenti azt, hogy a hierarchia legalján lévő egyszerű hívekhez eljutna az isteni kapcsolat, ők tehát közvetett kapcsolatban vannak istennel. A papok különböző rétege ebben funkciót tölt be, egyfajta proxyként, áthidaló kapocsként a hierarchia felsőbb és alsóbb szintjei között. 

Ez a hierarchikus gondolkodásmód aztán az évszázadokkal a katolikus hívők mindennapjaiba, életmódjába is beleszövődött - formális vagy informális beavatások útján, ranglétrák alapján, erősen hierarchikus viszonyban működik a mai katolikus gyökerű magyar társadalom is a vállalati élettől kezdve az oktatásügytől kezdve a közigazgatásig. 

Az evangélikus vallás ennek az ellentéte. Az evangélikus hitben mindenki isten fia, a nagy mindenség egy apró szelete, közvetlen kapcsolatban az egésszel. Az evangélikus egyház nem különösebben hierarchikus, hanem laza helyi szervezetek összekapcsolódása révén alkotja magát a vallásközösséget. Sem felülről, sem alulról nem lehet alakítani a pozíciókat közvetlenül, éppen ezért nem nagyon számít az, hogy ki mit mond, hisz annak nincs hatása a különböző szervezeti egységekre - az evangélikus papokat főként a helyi közösségek fizetik, amelyeknek a lokális struktúráit a helyi hívek szervezik meg: például ha 5 faluhoz tartozik 5 templom, 3000 evangélikus hívő, egy pap, akkor ők szépen beszedik az évi pár ezer forintot a hívektől, amikből ki lehet fizetni a papot, a mindenféle költségeket, az ingatlanok felújítását. Ezért aztán előfordulhat, hogy az egyik faluban boszorkánysapkás-szoknyás evangélikus papnő van, a másikban tapsolva táncva imádkoznak az evangélikusok, a harmadikban egy nyíltan szélsőjobboldali pap van gárdistának maszkírozva, a másikban nyíltan liberális - sőt, ezek még bibliai kérdésekben és nézőpontokban sem fognak egyetérteni, mert az evangélikus vallás nem doktrinákra/dogmákra épül, így az egyik azt mondja majd, hogy A, a másik pedig azt, hogy B.  Ezek aztán persze időnként összegyűlnek egymással, vagy más országban lévőkkel, aztán vitatkoznak, majd hazamennek. A pap tehát itt nem egy összekötő entitás, hanem egy egyszerű összekötő-szervező, munkaerő jellegű entitás, bár az utóbbi időben próbálták kissé egységesebbé, strukturáltabbá tenni a dolgokat, én annyira nem követtem, és ezt nem is feltétlenül tartom jó ötletnek. 

A katolikusoknál a tekintély egy nagyon fokális pont mind az életben, mind az egyházban, elképzelhetetlennek tűnik az, hogy mondjuk egy katolikus a mise végén odamenjen a paphoz, és azt mondja, hogy: amit a 3. és 5. perc között mondtál, az szerintem egy kurva nagy faszság, és ha valaki mégis ezt tenné, az rövid úton ajtókon kívül találná magát vallási és nem vallási értelemben is. Egy evangélikusnál viszont ez megszokott.

Akárcsak a katolikusok esetén, az evangélikus esetén is öröklődik a hierarchiákhoz és szervezetekhez való viszony a kulturális és társadalmi szintekre - méghozzá jelen esetben az, hogy hagyományos értelemben vett hierarchiát nem tartalmaz, az ilyen jellegű dolgokat elutasítja, sőt, nem is érti meg, önmagát nem tudja egy ilyen hierarchiában kontextusba helyezni. Az evangélikus ember a hierarchiát csak olyan esetekben fogadja el, ahol erre logisztikailag, vagy racionalitásból fakatóan szűkség van, például egy munkahelyen teljes mértékben elfogadják azt, hogy különböző pozíciókra különböző szervezettségi szintek szűkségesek, de ezeknek a hierarchiáknak kulturális jelleget már nem tartják szűkségesnek, sőt, nem értik, és elutasítják. 

Például egy főnök, egy tanár, egy igazgató a katolikus hierarchizmus világában egy erősen struktúrált, tiszteletet megkövetelő, és nagyon erős, szinte átléphetetlen szintekre korlátozó, fölé-alárendeltségi viszonyt a viselkedésben, hozzáállásban megköveteő pozícionális személy, addig a főnök, a tanár, az igazgató az evangélikus ember számára nem más, mint egy munkakör, egy állás, egy pozíció. 

Ebből aztán hatalmas félreértések, ellentétek, összetűzések születnek idővel, ugyanakkor látni kell, hogy mindkét koncepciónak megvannak az előnyei, és hátrányai egyaránt. Az erősen hierarchizált katolikusok nagyon hatékonyan mozgatnak meg hatalmas erőforrásokat, nagyon egyszerűen tagolják be és építik fel a bonyolult viszonyokat igénylő struktúrákat, ilyeneket nagyon könnyen meg tudnak érteni, át tudnak látni, és ilyenbe nagyon könnyen be tudnak tagolódni. A probléma viszont az, hogy az ilyen struktúra a hatékonyságot, az innovációt, az egyediséget és egyéniséget azonnal kinyírja, a hozzáértést elnyomja, kontraproduktív és kontraszelektív. Az evangélikusok ezen strukturákba való beilleszkedésre eleve képtelenek, mert sem megérteni, sem átlátni nem tudják ezeket. Az evangélikus számára szokatlan, sőt, akár félelmet kelt egy ilyen, vagy akár agressziót is kiválthat az, hogyha őt bele akarják tagolni egy ilyenbe, ugyanis ő ezzel egyáltalán nem tud mit kezdeni.

A katolikusok részéről szintén agressziót és félelmet válthat ki egy evangélikus ember felbukkanása a hierarchiájuk környezetében, mert őket nem tudják beletagolni a hierarchiába. Nem értik, hogy miért nem akar az evangélikus is része lenni az ő hierarchiájuknak, különben is mit akar itt, hogy van pofája ignorálni a mi hierarchiánkat, esetleg ezzel megsért, miért nem oda ül, hanem amoda, miért nem mutat valamiféle tiszteletet, mit képzel ez magáról...

A hatalmas különbség tehát a már említett tényből adódik, miszerint például a vezérigazgató is csak egy munka, nem valami különleges és speciális valami, így aztán az evangélikusokhoz úgy kell hozzáállni, hogy tudomásul kell venni az, hogy ilyen formában ők egy komplex hierarchia részévé nem képesek válni, ezért hagyományos értelemben nem beleintegrálhatóak. Az evangélikus nem fogja tudni érteni azt, hogy te pizzázni akarsz vele, hogy te le akarod ültetni az asztalodhoz a 10 munkatársad mellé, mert egész egyszerűen nem érti, hogy ez most akkor mi. Ő szó nélkül el fogja utasítani a munkahelyi-évvégi-elvártottlenni partyzást, a quadozást (tehát: rituálékat, hagyományokat). Ő nem fogja érteni azt, hogy a gyárban a főnökkel hogyan elvárt társalogni, ő nem fogja érteni azt, hogy esetleg a főnökök külön esznek, és simán oda fog ülni melléjük szó nélkül...

Ha a katolikus hierarchia nem kapcsol, hogy bizony itt nem egy bunkó törtető, haverkodó, lenéző, bunkózó pszichopata jöttmentről van szó, hanem valami egészen másról, akkor abból bizonyos nagyon súlyos ellentétek fognak hosszú távon kialakulni. Ha ezek katalizálódnak, akkor az evangélikus ember félelemérzete növekedni fog, úgy fogja érezni, hogy ellenségessé vált a hierarchia egésze, pánikszerű reakcióként a félelemérzetének az okozóját, tehát magát a korábban jól működő hierarchiát fogja támadni, megkérdőjelezni, elkezdeni szétzúzni, szembefordítva a tagokat egymás ellen. Ettől persze a katolikusok is összecsinálják magukat, hiszen maga a hierarchia, amely eddig egy kényelmes struktúraként biztosította a mindennapjaikat, az alapjaiban kezd el recsegni és ropogni. 

Pozitívum az evangélikus számára az, hogy számára a fent említett munkahelyi/társadalmi hierarchia/ranglétra megértése, átlátása, vagy az oda való bekerülés nem cél, hisz az ő világában ez ilyen formában nem létezik, maximum ha tudatosan szemléli, egyfajta érdekességképp. 

A katolikus depressziós lesz, ha egy ilyenbe nem tud betagozódni, mert azzal ő úgy érzi, hogy kevesebb lett, és ez hosszú távon szétszedi őt. Egy evangélikus számára viszont pont annyira szignifikáns a hierarchia, mint mondjuk egy csillagkép, vagy egy erdei növény számára, az ő tudatában ilyen nem létezik.

Persze amennyire előny, annyira hátrány is egyben az evangélikus számára, hisz ő így egy ilyen hierarchia szerkezetének védő hatásaival sem tudja felvértezni magát. 

Láthattuk tehát, hogy a vallás hogy befolyásolja indirekt módon híveinek életképét, gondolkodásmódját, társadalmát a mindennapokban, bízom benne, hogy a legnépszerűbb téveszméket, tévhiteket és tévedéseket sikerült az evangélikusokkal kapcsolatban eloszlatnom (szerintem annak, amit írtam, legalább a fele baromság).

Az evangélikus vallás lényege tehát az, hogy isten megérintse az arcunkat, és mi az övét.