Kedves olvasóim! Játszunk egy játékot. Leírtam húsz tényt, és egy hazugságot. Ez összesen huszonegy pont. Kommentben várom a megfejtéseket arra vonatkozóan, hogy a huszonegy pont közül melyik lehet a hazugság. Jó szórakozást!
1. Orbán és a Fidesz állítólagosan szabadságharcot folytat az EU ellen, ennek ellenére Orbánék egyik első törvénye volt az Európai Unió elleni uszítást büntethetővé tenni, mely keretein belül 2 éves börtönbüntetésre számíthatnak az ezzel vádoltak.
A szólásszabadságot meghatározhatatlan módon korlátozó törvényen kívül megakadályozták egy, az Európai Unióból való kilépésről szóló népszavazás megtartását is egy alkotmánymódosítással, amely értelmében nemzetközi szerződésekről népszavazást nem lehet kiírni.
Ez az Orbán kormány állítólagos szabadságharca, persze ha a mindent maga alá gyűrő korrupciót kritizálja valaki, akkor az külföldi ügynök.
2. Mialatt ezt a szöveget elolvasod, 100 forintot fizetsz be személyesen az Európai Unió költségvetésébe. 100 forintot befizetni az Európai Unió költségvetésébe nagyon fontos, mert ebből lesznek az országnak visszautalt úgynevezett ,,uniós támogatások'', amelyekből 3 millió forintért 100ezer forintos buszmegállók épülhetnek.
A GDP adatokból kimutatható, hogy az európai uniós tagságunk eddig minden magyar embernek személyesen 6 millió forintjába került. Ez szerencsére az Orbán kormányt nem zavarja annyira, mióta az EU-s képviselőik havi 10 millió forintos tiszteletdíjat kapnak. Ilyen ez a Fidesz-szabadságharc az EU ellen.
3. Orbán és a Fidesz leépítette a szólásszabadságot. Médiatestületet hoztak létre, amely korlátlanul bírságolhat médiumokat. Alkotmányba iktatták, hogy a szólásszabadság korlátozható.
A híroldalak és közösségi oldalak tulajdonosait regisztrációra kötelezték, és összeírták. Törvénytelenül illegálissá tették a vöröscsillag, horogkereszt, és más jelképeket, miután az alkotmánybíróság legalizálta őket. Hogy ez mégegyszer ne történhessen meg,
felszámolták az alkotmánybíróságot. Büntethetővé tették a kommunista, nemzetiszocialista rendszerek által elkövetett bűnök tagadását, ,,kisebbítését'', ami megnehezítheti a történészek munkáját, akadályozza a szólásszabadságot, humort.
Indítottak már büntetőpert Orbán arca mellé photoshoppolt horogkereszt miatt, az EU-s zászlót vörös csillagokkal díszítő jobbikos tüntető, és több ezer hasonló ügyben.
4. A Fidesz nagy családbarátnak tartja magát, ennek ellenére több százezerrel csökkent a magyarok lélekszáma, a kivándorlás kiugróan magas.
A Orbán-kormány a férfiak, apák alapvető emberi jogait leköpő törvények sokaságát fogadta el. Veszélybe került a férfiak alapvető emberi jogaik közül a lakhatásukhoz való jog is.
Értelmezhetetlen, külföldről szponzorált férfigyűlölő lobbiszervezetek által keresztülvert, a gyakorlatban nem is létező bűncselekményekre úgynevezett ,,családon belüli erőszak''-hoz kapcsolódó törvényeket hoztak.
Orbánék totalitárius nőimádata nem ismer határokat: országlásuk kezdetén megpróbálták elérni, hogy a gyermeket nevelő anyák szavazata dupla szorzóval számítson.
5. A Fidesz képviselőinek fizetése havonta maximum 12 millió forint (költségtérítésekkel együtt). A Fidesz európai parlamenti képviselőinek kerete pedig nagyobb, mint havi 30 millió forint, amit a nagy szabadságharc közben azért büszkén felvesznek.
6. A bedőlt hiteleseket gépfegyveres terrorelhárítók gyűrűjében rángatják ki az otthonaikból. A több százezer családot megnyomorító, elpusztító, megölő hitelrendszert éveken át meg sem próbálta rendezni a Fidesz. Hogy hány ember követhetett el emiatt öngyilkosságot, vagy fagyhatott halálra, sosem próbálta meg összeszámolni a kormány.
7. Ma Magyarországon körülbelül 80%-os adó van, ebből az ÁFA pedig 27%. Hogy a rekord magas ÁFÁ-t behajthassák, totalitárius módszerekhez fordultak, a boltokban a kasszákat telefonkapcsolat segítségével az adóhatóságra kötötték. A kormányt az sem zavarja, hogy a gazdasági adatok így könnyű szerrel lehallgathatók a külföldi titkosszolgálatok által.
Miközben 80%-os adó van, az orvosok kezelt betegenként átlagban 100 forintot kapnak a TB-től, a kórházakban a reggeli szalámis kenyér, a vasúti közlekedés drágább, mint az USA-ban, a posta többe kerül, mint amennyiért kínából eljön a határig a küldemény.
Az oktatás színvonala (OCED-indexek) az elmúlt években elmaradt a környező országok színvonalától. A Fidesz eddigi oktatásügyben szerzett tapasztalatai szerint szerint a többet kereső tanár jobban tanít, ezért megemelték a tanárok bérét.
Tudományos szakokon immár sokkal többször találkozhatunk irodaszervezéssel, önéletrajzírással, római joggal, pszichológia-történelemmel jambikus pentameterben, több ezer oldalas lexikonokból kimásolva, bemagoltatva. Versenyképes, valódi termékek létrehozását, előállítását, birtoklását, forgalomha hozását tanító ismeretekkel viszont pont nem, ezért az OCED-index tovább zuhant. Mára a régió utolsó helyeiért versengünk.
Látva ezt a Fidesz, kitalálta, hogy valódi munkavégzési ismeretekre tanítja a fiatalokat, ezért érettségi előtt egy 40 órás, kötelező jelleggel elvégzendő kényszermunka várja őket az önkormányzatokon, amelynek keretében kitakaríthatják a polgármester udvarát, vagy megkapálhatják a képviselők krumpliját, hisz ettől növekszik a GDP.
8. A hadseregünk az elmúlt tíz évben nagyságrendekben akkora költségvetéssel működött, mint az izraeli, ám amíg ők nukleáris fegyverek százait, kétszázezer főnyi tartalékost, az ország egész területét lefedő rakétaelhárító-rendszert, vadászgépeket vettek, gyártottak, vásároltak, mi 200 tankból sikeresen létrehoztunk 20-at, és van 8-ezer főnyi operatív katonaságunk, akiknek egy része fekvőtámaszozik, másik része akták nyilvántartásával foglalkozik. A Gripen vadászgépeket - használhatóságukra utalva - a vadászpilótáink szardarálónak becézik. A korrupció elképzhelhetetlen mélységekig hatol szinte a többi állami területen is.
9. Orbán Viktor annyira sem ért a számítógépekhez, hogy nem tudja, mi az a gigabyte, ezért megpróbált rá adót kivetni. Emberek tízezreinek kellett az utcára vonulni, hogy megakadályozzák az országot a 90-es évekbe visszalökni kívánó felháborító törvényt.
10. A Fidesz országlása alatt 700ezer főről közel 1 millióra hízott a valamilyen szinten közalkalmazásban állók száma. A hangulatfelelős például egy nagyon fontos poszt, és mindezt a te adódból. Atomerőművet persze nem tudnak építeni, ezért ezt külföldi vállalatoknak kell elvégezni 10 milliárd euróból.
11. Az oktatásügy minősége a fentebb már említett OCED adatok szerint a környező országokhoz viszonyítva több, mint 10%-al romlott a Fidesz uralma alatt. A Fidesz még a tankönyvkiadást is monopolizálta.
Hogy a piaci körülményeket, valódi munkát és terméklétrehozó folyamatot jobbára életükben nem látott tanárok majd jobban adják elő jambikus pentameterben a nem létező, 30-60 évvel ezelőtt is elavultnak számító technológiai és tudományos ismereteiket, Orbánék megemelték a bérüket. Hisz mint tudjuk, ez így működik.
Közben persze az atomerőművet is hitelből fogják építeni külföldi vállalatok, mert nem akadt egy olyan atomfizikus-csoport, akik tudtak volna egyet modellezni autocadben, vagy más tervezőprogramban a meglévőek alapján.
12. A Fidesznek nincs ideológiája, és ezt büszkén vállalja is. Az elmúlt években kizárólag ötletszerűen, más pártok programpontjait átemelve (jobbik), kicsi lobbiszervezetek nyomásának engedelmeskedve, véletlenszerűen, internetes fórumokon zajló beszélgetésekből összeollózott törvényeket alkottak inkohézív módon, összefüggéstelenül, céltalanul. Programjuk az ideológiájukhoz hasonló, konkrétumokat nem tartalmaz, nem számonkérhető.
13. A mocskos játékfejlesztő adó-terroristákra, miután nem akartak több alkalommal felajánlott állami programokban részt venni, 60%-os különadót szabtak ki, amit a google playban eladott szoftverek és játékok után von le a magyar állam közvetlenül a googlenál. Az intézkedés Január 1.-től lép életbe, megölve és illegalizálva újabb minimum három évre az épp legalizálódó magyar játékfejlesztést.
14. Trafikok - újabban tilos dohányt árulni, kivéve a trafikokban. Egy városban meghatározott számú trafik lehet, amikre furcsa módon helyi Fideszes emberek nyertek koncessziót...
15. A Fidesz-kormány nem riad vissza hivatallal való visszaéléstől sem, ha pillanatnyi érdekei úgy kívánják. Az autokrácia irányába forduló Orbán-rendszer gyakran szélsőséges magyarellenes, fehérgyűlölő szervezetek nyomásának engedelkeskedve bűncselekményeket követ el. Például egy Magyarországon megtartani kívánt fajvédő konferencia külföldi résztvevőit őrizetbe vették, kitoloncolták, mindezt úgy, hogy Orbán erre utasította a belügyminisztert, a belügyminiszter pedig a rendőrséget, és a konferenciának otthont adni kívánó intézményt.
Ma Magyarországon Orbán személyesen eldönti, hogy hol, milyen konferenciát lehet megtartani, vagy milyet nem.
16. Magyarország jobban teljesít. Minden problémáért titkos szervezetek, és egy úgynevezett háttérhatalom a felelős.
17. A Fidesz alapítóokiratában kifejti, hogy egy ,,egységes Európa eszméjének megvalósításában'' szeretne közreműködni. A Fidesz - az alapítóokiraban - liberális pártként határozza meg önmagát. Amikor a KDNP-sek beszédet mondtak, a Fideszesek gúnyos ,,imához'' bekiabálást intézték hozzájuk.
Végülis, a hozzáállásuk stimmel, a kezdeti elveikhez hűek maradtak: a Fidesz ma az államhatalommal való visszaélés széles eszköztárával védi meg az egységes európa, a liberalizmus, a családellenességet, ha a retorikájuktól eltekintve a gyakorlati intézkedéseiket kísérjük figyelemmel.
18. A Fidesz lehetővé tette az internet cenzúrázását. Különböző kormányzati szervek rendeleteket bocsájthatnak ki arra vonatkozóan, hogy mely weboldalakat kell blokkolniuk az internetszolgáltatóknak. Amelyik internetszolgáltató erre nem hajlandó, azt tetszőleges mértékben, tetszőleges összegben meg lehet bírságolni.
19. A televíziók egy fidesz által alkotott törvény nyomán kötelesek a híradó egy bizonyos hányadában pozitív híreket közölni. Ennek során felháborító magyarellenes faji gyilkosságok százai, égbekiáltó korrupció, rablások és gyilkosságok leírása helyett állatkertekben megszületett pandákról hallhatunk egy-egy perces beszámolókat. Ha akarjuk, ha nem.
20. Félmillió magyar kényszerült külföldre költözni, hogy olyan munkát találjon, amiből eltarthatja a családját. Az Orbán-kormány szerint a brutális-adóemelések munkahelyeket teremtenek, ezért ezt már többször meg is tették. Eközben a magyar határon havonta 10-20 ezer illegális bevándorló szökik át, zömében muszlimok, négerek.
21. A Fidesz kormány vezetősége soha semmilyen termék előállításában nem vett részt. Kapitalista viszonyok között soha nem próbáltak meg létrehozni, előállítani eladni semmilyen terméket, szolgáltatást. Sem polgári munkahelyük, sem saját termékük, üzletük, sem legális, sem illegális üzleti tevékenységük bizonyíthatóan nem volt soha. A Fidesz-kormány, Orbán Viktorral együtt, publikus életrajzuk szerint soha életében nem dolgozott egy másodpercet sem semmilyen formában.