Geri blogja

Tisztelt látogató!
Ez a blog 2017 óta átmenetileg szünetel!

Friss topikok

Bejegyzések

Gondolatok a kapitalizmusról

2016.01.25. 13:43 Gerilgfx

Kb 1-2 évvel ezelőtt vitatkoztam egy internetes közösségben a kapitalizmusról. Antikapitalista álláspontot képviseltem, ő pedig pro-kapitalista álláspontot. Holott valójában én képviseltem a kapitalista álláspontot, ő pedig az imperialista álláspontot képviselte. Én az álláspontomat akkor, abban a vitában antikapitalistának, ő pedig a sajátját kapitalista álláspontnak nevezte. Mindkettő téves volt, és ezt egy harmadik kommentelő véleménye alapján sikerült végül kideríteni, aki azt mondta, hogy a kapitalizmus fogalma egy vitában mindig attól függ, hogy ki mondja, tehát attól, hogy az érvelőnek mi a szándéka vele.

Valójában persze a kapitalizmus nem egy teljesen relatív fogalom, hanem vannak kulcselemei, amelyek, ha nagyrészt teljesülnek, akkor egy kapitalista gazdaságról beszélgetünk. 

-A nacionalisták általában egy negatív, szitokszóként is értelmezhető értelmében használják a kapitalizmus szót. MIKÖZBEN valójában az ő gazdasági nézetrendszerük erősen kapitalista, kivéve, hogyha konkrétan egy nemzeti szocialista tervgazdaságban gondolkodó emberről van szó.

-A liberálisok/baloldaliak/brüsszeljúgendesek a saját gazdasági nézetüket kapitalizmus szóval szokták illetni. Ez szintén nem igaz. MIKÖZBEN a gazdasági nézeteik valójában az esetek többségében egy imperialista gyarmati gazdaság, és a szocializmus egyfajta furcsa, definiálatlan egyvelegét jelentik, amik szöges ellentétben állnak a kapitalizmus bármiféle válfajával.

A baloldaliak ugyanis azt hiszik, hogy az a kapitalizmus, hogy csicskázhatnak egy német gyárban, ugyanis a gazdaság működéséhez is csak annyira értenek, mint minden máshoz. Valójában az európereknek fogalmuk sincs arról, hogy mi a kapitalizmus, buszmegállók eu-s pénzből (a saját 80%-os adójukból) való tervgazdasági felépítését tartják kapitalizmusnak. A baloldal/európer oldal számára a kapitalizmus tehát nem egy gazdasági rendszer, amelyet ők meg szeretnének őrizni, hisz erről szó sincs: ehelyett a kapitalizmus minden írmagvát ki szeretnék írtani, és helyette szocializmussal ötvözött imperializmust szeretnének bevezetni, ugyanis ők ebben tudnának érvényesülni a legjobban, mert valódi terméklétrehozói tudás, valódi munka nem szűkséges hozzá.

A baloldal számára tehát a kapitalizmus szó, a kapitalizmus kifejezés nem más, mint egy propagandafogás. A kapitalizmus szó, amely a kommunizmus korában hivatalosan szitokszónak számított, de mindig is a jóllét, és a szabadság szimbóluma volt, és erre rájátszva a mai baloldal számára a kapitalizmus fogalom egy retorikai propagandafogás, amely nem bír valódi tartalommal.

A kommunista propagandában az imperializmus a kapitalizmus végső lépcsőfoka, de ez valójában nem így van, ugyanis az imperializmus valójában egy olyan torz, kapitalizmusnak alig nevezhető, gyarmatosító-gyarmat kapcsolatú monopolgazdaságot jelent, ami pont, hogy tagadja a kapitalista alapelveket. 

A gyarmatok jellemzője az, hogy a gyarmatosított ország közigazgatásának legfelsőbb szintje fölött nincs szuverén kontrollja, és az, hogy a gyarmaton olcsóbb a munkaerő, amely ugyanazt a munkát olcsóbban el képes végezni.

Magyarország gazdasági formája tehát a gyakorlatban nem más, mint egy szocialista tervgazdasággal ötvözött félgyarmai imperializmus.

 

 

 

Az Európai Unió és a kapitalizmus

 

Az Európai Unió pedig egy olyan szocialista tervgazdaság, amelynek gyarmata a saját keleteurópai övezete. Ráadásul attól még, hogy A oldal a B oldalra szivattyúzza az erőforrásokat, a teljes össz-gazdaság mérete nem is fog növekedni. 

Az Európai Unió híveinek egyik kedvenc érvje az, hogy az Európai Unió ,,ad''. Ehhez grafikonokat, számadatokat linkelnek, amelyekkel azt igyekeznek bizonyítani, hogy az Európai Unió milyen sok pénzt ,,adott'' nekünk. Ez a gondolatmenet egyrészt azért téves, mert MI vagyunk az európai unió, a 3 millió forintért felépített 200ezer forintos buszmegállókat mi finanszírozzuk, másrészt pedig a GDP adatok alapján kimutatható, hogy az Európai Uniós tagságunk eddig minden magyar személy számára fejelnként 3 millió forintba került. Az Európai Unió tehát nem ad, hanem elvesz: minden magyar személytől kb évi 400ezer forintot.

hungarygdp.png

forrás: https://www.google.hu/search?q=hungary+GDP&oq=hungary+GDP&aqs=chrome..69i57j69i59l4.2403j0j4&sourceid=chrome&es_sm=122&ie=UTF-8

Értelmezzük a grafikont: mint ismert, a szocializmusban a lassú gazdasági növekedés volt a jellemző (a grafikonon nem látszik). A rendszerváltás után gazdasági visszesés következett be, majd fokozatosan gyorsult a növekedés. Egy szuverén, kapitalista nemzetállamban átlagosan évente kb 1-3%-os gazdasági növekedés figyelhető meg (az inflációt levonva). Nálunk ez nagyobb volt, hisz a kommunizmus romjain azért volt mihez konvergálni. Aztán ezt követően látjuk, hogy az EU csatlakozás után - miután szépen lassan aktiválódtak a szerződések - lefékezett a gazdaság, és lassú hanyatlásnak indult. Ha képzeletben meghosszabbítjuk a szuverén magyarország gazdasági növekedését, láthatjuk, hogy mennyibe került eddig számunkra a szocialista európai unió ámokfutása: minden személynek 3 millió forintjába. Az európai unió gazdasága még a szovjet éra kommunista gazdaságánál is gyengébb teljesítményű: ha 2004-ben a Kádár rendszerhez tértünk volna vissza, ma jobb lenne az életszínvonal, mint így. Persze a legjobb akkor lenne az életszínvonal, ha szuverén, kapitalista államban élnénk.

gdp.png

Néhány szuverén, kapitalista ország: az ilyen országok 95%-ának hasonló a grafikonja. Érdemes összehasonlítani például Svájc és Ausztria gazdasági növekedését: 20 év múlva még az Európai Uniós tevgazdaságként működő Ausztriában Svájchoz képest is gyakorlatilag NYOMOR LESZ, nemhogy nálunk!

A szocialista tervgazdasági keretek között működő, a kapitalizmust tagadó, a tagállamok szuverenitását, és a demokráciát korlátozó Európai Unió le fog gettósodni 10-20 éven belül, ekkorra várhatóan mind Kína, mind az Afrikai országok többsége megelőzi majd az Európai Uniót, Magyarországon, és a keleteurópai államok többségében pedig általánossá válik majd a nyomor. 

Ezt kizárólag az Európai Unióból való kilépéssel, és a 80%-os adóból való haveretetés helyett kizárólag egy jó értelemben vett kapitalista gazdaság kiépítésével lehet megelőzni, amire sem a Fidesz, sem a baloldal, sem a Jobbik nem hajlandó, mert így, a havi 30 millió forintos Európai Unióból érkező bérüket látva már nem annyira fontosak az elveik, Magyarország, vagy a Magyar nép jólléte. 

 

 

Az Európai Unió politikája

Mivel a legtöbb ember nem ért egyet az EU politikájáról, így erről most nem lesz szó. Ezt még az EU hívei is hallgatólagosan elismerik, és a vélt gazdasági előnyökre hivatkozva (amelyek a gyakorlatban nem léteznek), pártolják az EU-t. 

 

A kivándorlás

Néhány évvel ezelőtti cikkeimben, amikor a kormányt kritizáltam, én is gyakran felemlegettem a kivándorlást. Nyilván a kormány is hibás a dologban. Gyakori érv az, hogy a képzett munkaerő áramlik ki, ezért manapság, a mai egyetemistákkal aláiratnak egy hallgatói szerződést arról, hogy X időt Magyarországon kell dolgozni. Baloldali érvek szerint az ,,értelmiség'' kiáramlik, mert elégedetlen a kormány politikájával, a rossz anyagi körülményekkel.

Ez valóban így volt évekig, de ma már szerintem inkább döntő többségében a legroszabb munkaerő hagyja el végleg az országot, és hagyni kell őket elmenni. Azzal persze semmi baj nincs, hogyha néha egy-egy ember évekre külföldre megy dolgozni, hisz miért is lenne?

A probléma tehát a következő: 

Adott egy fémmegmunkáló, akinek megtetszik valamelyik animéből egy szamurájkard. Fogja magának, és megcsinálja. Szar lesz, úgyhogy megcsinálja mégegyszer, immáron jobban sikerül. Aztán elmegy benne animeconra parádézni, ott is megtetszik az embereknek, akiknek gyárt egyet-egyet jó pénzért, aztán elkezdi külföldre is árulgatni. Nem nehéz belátni, hogy a példában szereplő fémmegmunkálónak rövid időn belül gusztustalan mennyiségű pénze, valutája, és szabadideje lesz az animés lányokat dugni.

Aztán a fémmegmunkálónak egy nap tönkremegy a CNC gépe, ezért kénytelen újat venni. Nem csak ő van ebben az országban ilyen problémával - sok embernek tönkremegy előbb-utóbb a CNC gépe. Úgyhogy néhány mérnök kitalálta, hogy készít CNC gépeket néhány százezer forintért, hogy ne kelljen őket sokmillióért külföldi valutából behozni. Ő is gusztulstalanul sokat keres.

A sort lehetne tovább folytatni, a 80%-os, európai élősködők etetésére szánt adót beszedni kívánó államtól persze most tekintsünk is el.

A lényeg tehát az, hogy a példában szereplő szamurájkardos, vagy CNC tervezős ember miért akarna külföldre költözni egy kutyaólba, hogy ott mosogasson? Nyilvánvalóan ez egy abszurd feltételezés, hiszen semmi oka nincs rá. Különösen nincs oka egy gazdag államba költözni, mert ott mondjuk albérletbe kell költöznie, ami nagyon drága, mivel az ottani szokásokat nem ismeri, több kellemetlen szituációba kerülhet, ott nincsenek barátai, nincsenek szociális, és üzleti kapcsolatai sem.

Az vándorol ki ma tehát elsősorban külföldre, aki nem rendelkezik kapitalista értelemben vett képességekkel: vagy a terméklétrehozó-képesség, vagy a hozzáértés hiányzik nála, vagy az üzleti képesség arra, hogy egyszerűen pénzé tegye a képességeit.

Emellett persze a statisztikák szerint a kivándorlóink képzettek: szereztek egy diplomát irodalomból, de egy Harry Pottert azért nem tudnak megírni. Szereztek egy oklevelet elektronikából, de egy akksitöltő elektronikát nem tudnak megcsinálni egy napelemhez. Lényegében tehát kijelenthető a gyarmatosítók tervgazdaságából élő félértelmiségiek vándorolnak ki véglegesen nyugatra, és tekintenek vissza gyűlölettel a magyar népre.

 

,,A kapitalizmus vagy piacgazdaság olyan gazdasági rendszer, amelyben a termelési tényezők többségében magántulajdonban vannak, miket haszon elérésének céljából működtetnek, és ahol a termelt javak és szolgáltatások elosztását túlnyomórészt a szabad piac határozza meg.''

-Wikipedia

 

 / A szerző nem rendelkezik gazdasági végzettséggel, pusztán magánemberként gyűjtötte össze a fenti hivatalos adatokat, és vont le belőlük konklúziókat / 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gerilgfx.blog.hu/api/trackback/id/tr918311370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.25. 14:21:53

Szép cikk.

Amit azonban imperialista gyarmati gazdaságnak írsz le, az a kapitalizmus valójában. Tévedés a kapitalizmust csak annak nyugati modelljével azonosítani.

Gerilgfx 2016.01.25. 14:42:15

@BircaHang Média: a németek, britek szemszögéből valóban kapitalizmus - a mi szemszögünkből viszont nem az, mert a mi gazdaságunk oldaláról a kapitalista törvényszerűségek már képtelenek teljesülni.

Budhai 2016.01.25. 17:24:41

@BircaHang Média:

"A kapitalizmus a kasztrendszeren/szomszéd törzset leigázó alapokon nyugvó legősibb primitív társadalmi forma tökéletesen kiforrott és globálissá vált társadalmi rendszere "

Ha a bárányok nem hallgatnak akkor igazat mekegnek :). A NY-Európai , É-Amerikai , stb jóléti kapitalista kirakatországok a kapitalizmus kis részét képezik . Az ő jólétük bizony egyenes arányban áll Afrika ,Ázsia ,Közel kelet ,Dél Amerika ,Kelet Európa stb népeinek módszeres kifosztásával . A kapitalista mind ragadozó , gyilkos és rabszolgatartó . Ki vallaná ezt be magáról :) ? Vagy ami ijesztőbb ki vallaná ezt be magának....

Ezt a tényt szegény kapitalisták nem azért zárják ki az elméjükből mert ostobák . Vagy mert az oktatási rendszerben kisgyermek koruktól kezdve kondicionálták őket .Persze ez utóbbi mindenképpen igaz , de akkor is csak részigazság .
Mióta világ a világ mindig is kasztrendszerben , úr/szolga világban éltünk . Tehát az emberek számára a kizsákmányolás , legyen az országon belül az osztályok között , vagy nemzetek közötti gyarmatosítás épp úgy a világ természetes része mint pár száz éve a klasszikus rabszolga/cseléd tartás . A rabszolga tartók sem gonoszak ,sem ostobák nem voltak , csupán a korszakuk rabjai . Csak érne már véget ez a jópár évezrede tartó közjáték és végre embernek lenni nem annyit jelent mint állatnak lenni :
Mindennapos küzdelem a puszta létfenntartásért . Alkalmazkodás a környezethez annak igényeinkhez való formálása helyett :( .
De míg marad a kőkorszaki módi addig csak egy út létezik : images.firstcovers.com/covers/flash/g/get_rich_or_die_tryin-704348.jpg?i

Wilson11 2016.07.23. 14:06:16

Közgazdászként azt kell, hogy mondjam nagyon örülök, hogy laikusok is érdeklődnek a gazdaság összefüggései iránt de attól tartok nem sok következtetésnek van alapja.

Örülök, hogy aktívan tölti a szerző az idejét de talán célszerű lenne kiírni, hogy semmilyen gazdasági vagy releváns végzettséggel nem rendelkezik.

Gerilgfx 2016.07.23. 14:55:13

@Wilson11: megtörtént. általában kiírom, ez most elmaradt, most pótoltam a hozzászólás hatására.

persze attól még a cikkben szereplő állítások stimmelnek.

Wilson11 2016.07.23. 14:57:17

nem, nem stimmel ebben a posztban semmi, kérlek ne hívd cikknek

Gerilgfx 2016.07.23. 14:59:49

@Wilson11: meg tudnál mutatni egy olyan állítást, ami nem stimmel?

Wilson11 2016.07.23. 15:02:43

ránézésre itt ez a baromság:
Magyarország gazdasági formája tehát a gyakorlatban nem más, mint egy szocialista tervgazdasággal ötvözött félgyarmai imperializmus.

a következő szavak jelentésével nem vagy tisztában:

szocializmus, tervgazdaság, gyarmat, félgyarmat, imperialuzmus.

egyik se igaz a gazdaságunkra. a poszt többi része hasonlóan nevetséges.

Gerilgfx 2016.07.23. 15:16:02

@Wilson11: mindegyik fogalom definícióját megnéztem a wikipedián alaposan a cikk megírása előtt, így teljes mértékben tisztában vagyok a fogalmak jelentésével.

az ez ,,szociális piacgazdaságként'' definiálja gazdaságát, és ez tervgazdasági formában realizálódik pusztán azon oknál fogva, hogy működését nem a szabad piac formájában, hanem nagyobb részt előre tervszerűen megfogalmazott gazdasági célkitűzések formájában szabályozza - a pályáztatáson alapuló buszmegálló, szökőkút, játszótérépítés tipikusan egy olyan vonás, amely tervgazdaságokra jellemző.

és ugyanígy végigmehetnék a többi általam leírt definitív fogalmon is, de ezt időhiányban nem fogom megtenni, ugyanis minden, amit leírtam, stimmel. ezeknek a fogalmaknak a jelentése ugyanis nem attól függ, hogy kinek mi a véleménye róluk, hanem ezek jobbára tényszerűen definiált fogalmak, amelyeknek a jelentését pontosan meg lehet nézni.

a posztban lévő adatok pedig az imf és a világbank adatai, hogyha azok nevetségesek, akkor tulajdonképpen nem a posztomat, hanem az imf és a világbank közgadászainak munkáját tartod nevetségesnek.

a cikkben leírt vélemények pedig az adatok alapján meghozott konklúzióim, hogy azt elvitasd, előtte a számadatokat kéne elvitatnod, ahhoz először viszont megint az imf adatait kellene elvitatnod.

azzal sem tudod elvitatni a *cikket*, hogy nem vagyok közgazdász, hisz attól még, hogy valaki nem közgazdász, ugyanúgy írhat róla, mint ahogy te is írhatsz közgazdászként bármilyen más témából, főleg, ha az írásodat nyilvánosan elérhető számadatokkal alátámasztod. írhatsz akár a számítógépek memóriájának fejlődéséről, számadatokat gyűjthetsz hozzá, grafikonokat szerezhetsz hozzá, és konklúziót vonhatsz le, csak épp az feltételezhetően nem lesz átideologizálva, átpolitizálva. véleményem szerint neked is inkább ez a bajod, hogy a cikk olyan politikai nézőpont igazságait hozza ki, amely neked nem szimpatikus. tehát lényegében azért vitatod a *cikket*, mert nem tetszik, amit ír, és nem azért, mert nem igaz, amit ír.

Wilson11 2016.07.23. 15:22:01

a wikipédia szerint mi tervgazdálkodunk? imperialisták vagyunk?

El tudnád mondani mégis mi utal arra, hogy tervgazdálkodás folyik Magyarországon?

Gerilgfx 2016.07.23. 15:34:40

@Wilson11: onnéttól kezdve, hogy a beruházások és projektek nagyobb része vagy állami megbízásból, vagy az állam (és/vagy az EU) pénzéből jön létre, dolgozik, működik az állam és az eu elképzeléseinek megfelelően, kapitalizmusról már sem klasszikus, sem átvitt értelmében nem beszélhetünk. a kérdés az, hogy ez a fajta gazdasági szervezésmód mely másik definíciók által körülírt rendszerbe illik bele.

A wikipedián ez van írva: ,,A tervgazdálkodás egy olyan gazdasági rendszer ahol nem a piac, hanem az állam vagy a kormány irányítja a gazdaságot.''

Ez eddig stimmel, ez alapján a mai magyar gazdaság egy tervgazdaság, hiszen döntő többségében - a fent nevezett jelenségek következtében - nem piaci alapokon jön létre a gazdasági szereplők többsége.

A következő gondolat így hangzik:

,,Az ilyen gazdaságokban a gazdaság összes szektorát az állam vagy a kormány szabályozza (úgynevezett „tervekkel”), dönt minden termelőeszköz használatáról és a bevételek elosztásáról, a kommunista államrendszerhez hasonló módon''

A mondat első fele stimmel a második fele nem, mivel a termelőeszközöket - legalábbis direktben - nem kontrollálja az állam.

,,A tervezők döntik el mit, illetve mennyit kell termelni és utasítja a vállalkozásokat, hogy azokat a javakat termeljék''

Ez megintcsak stimmel, bár nem közvetlen utasításokkal, hanem ez közvetett módon, beruzásáok, projektek, tenderek révén valósul meg - de többségében nem piaci alapokon. Piaci alapon talán csak a gazdaság legalsóbb szintjei működnek, de az még a kommunizmusban is sok ágazatban így volt.

A mai uniós magyar gazdaság karakterisztikája egyértelműen egy tervgazdaságra hasonlít leginkább, mintsem egy kapitalista, piaci alapú gazdaságra.

Wilson11 2016.07.23. 15:43:19

ne haragudj de egy gazdasági szakközépből is úgy basznának ki, hogy a lábad nem érné a földet :D

tervgazdálkodás mert a kormánynak vannak fiskális intézkedései? ezt te tényleg le merted írni?

Gerilgfx 2016.07.23. 15:45:46

@Wilson11: más dolog a katolikus papneveldében a dogmatika - és más dolog a bibliáról alkotott magánvélemény. a közgazdászok is talán pont ezért váltak mára nagyrészt nevetség tárgyává.

Gerilgfx 2016.07.23. 22:47:39

ezt akkor -a szövegkörnyezet alapján- elismerésnek veszem (:
süti beállítások módosítása