Geri blogja

Az MGTOW-jelenség szerintem éppen akkora faszság, mint az a feminácizmus, aminek az ellenpontjaként létrejött. Az MGTOW jelentése: férfiak, akik a maguk útját járják (Men Going Their Own Way). Természetesen itt nem egy egyszerű életszemléletről, vagy szólásmondásról van szó, hiszen akár ez még egy szimpatikus szlogen is lehetne, elvégre mindenki járja csak a saját útját, és valósítsa meg saját magát.

Itt tulajdonképpen egy ideológiáról van szó, aminek a lényege az, hogy a férfiak szándékosan, akaratlagosan kivonják magukat a nőkkel történő mindenfajta érintkezésből (kivéve a szexből, bár néhány esetben abból is), és egy olyan életmódot építenek fel, amely szándékosan a férfi szingliség, a férfi egyedülállóság, mint ideológia köré szerveződik. 

Lényege egy ideológiát népszerűsítő cikkében a következőképpen van megfogalmazva: 

,,a férfiak kizárólag saját elhatározásból, sőt mi több, örömmel kezdeményezik saját kizárásukat a társadalomból, míg évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt leginkább a bujkálni kénytelen bűnözők, a katonai szolgálatot megtagadó dezertőrök és a puszta kényszerűségből agglegényként maradt férfiak tartoztak ebbe a csoportba. '' - Ferfihang.hu

A probléma tehát a következő: a férfiak ezen csoportja nem az általuk károsnak ítélt társadalmi, jogi dolgokat támadja, hanem önkéntesen, szándékosan, és céllal kizárja magát a társadalom egészéből, és megszakít minden kapcsolatot a társadalommal, egyfajta ideológiaként.

Az alábbiak a férfihang cikkében ( http://www.ferfihang.hu/2014/03/31/ferfiak-akik-a-maguk-utjat-jarjak/ ) vannak összeszedve, és kimagyarázgatva.

Tehát:

-Az MGTOW-férfi elutasítja a hosszútávú párkapcsolatokat, mivel ez számos veszélyt jelent a férfira - például a vagyontárgyainak nagy részét elveszti, és esetleg gyerektartást is fizetnie kell, stb. Az MGTOW-férfi tehát nem például a gyerektartás megfizetését utasítja el, és nem azért harcol, hogy ezt eltöröljék, hanem a hosszútávú párkapcsolatot, a gyerekvállalás egészét szándékosan, ideológiailag kizárja az életéből. Ez mind társadalmi, mind egyéni szinten rendkívül káros, hisz a gyerekszám további csökkenéséhez vezet. Az MGTOW nem azt mondja tehát, hogy -töröljék el a gyerektartást mozgalom-, és nem is azt mondja, hogy -basszunk nőket teherbe anoním módon mozgalom-, hanem azt, hogy utasítsd el a hosszútávú párkapcsolatokat, ne szaporodj, fúj társadalom.

-Az MGTOW-férfi elutasítja a rövidtávú kapcsolatokat. Ennek egyik oka az, hogy az USA szélsőségesen férfiellenes törvényei alapján könnyen nemierőszakkal vádolhatók hamisan - ez magyar szempontból nem túl releváns, ezért ezzel a ponttal magyar megközelítésben nincs értelme foglalkozni. A másik oka pedig az, hogy a randizás egy anyagilag megerőltető, gyötrelmes, nem élvezetes egy férfi számára. Nem keresnek tehát olyan módokat a randizáshoz, ami élvezetes, anyagilag nem megterhelő egy férfi számára, hanem egyszerűen azt mondják: ez anyagilag megterhelő, és nem élvezetes, tehát nem kell, és pont. 

-Kilépés a gazdaságból - A férfi nem dolgozik többet, hogy annál a minimális pénzösszegnél többet keressen, nem hajlandó dolgozni a gaz multinak. Miért, eddig ki kényszerítette rá? Az MGTOW-férfi nem azt népszerűsíti, hogy ő inkább az eszével, a tudásával keressen pénzt, az MGTOW-férfi nem a piacgazdaságban való, minimális munka elvégzésével járó sikeres érvényesülést keresi, nem termékek és szolgáltatások hatékony forgalomba hozatalára törekszik a csicskázás helyett, hanem azt mondja: a gazdaság rossz, a munka rossz, bla bla bla, annélkül, hogy kényelmesebb és hatékonyabb megélhetési formák bemutatására és felhasználására törekedne. Pedig vegyük észre, egyáltalán nem az a normális, hogy az emberek állatként egy multi pincéjében dolgoznak, ez csak a történelem mostani szakaszában van így, és hogy ennek véget vessünk, ahhoz nem egy sértődött gazdasági kivonulás, hanem egy valódi tudáson, terméklétrehozáson, és szolgáltatásnyújtáson alapuló társadalom és gazdaság létrehozása szűkséges.

Az MGTOW-férfi azért sem dolgozik még, mert értelmetlen, hiszen a nő semmit érő látszatmunkával is sokat keres, míg a férfinek dolgoznia kell azért, hogy keressen. Elvégre egy sql adatbázis felett történő áltudományos betanítottmunkásként való nagypofájú büfögés és mellveregetés az ugye nagyon komoly munka meg nagyon komoly tudás, míg ennek a női megfelelői szart sem érnek, mert csak. Elárulom, hogy szart sem ér egyik sem, a nemi szerepeknek ehhez semmi köze, az oktatás és a munkaerőpiac is ,,megszakértő kóklereket'' nevel ki, de ahhoz, hogy ezt valaki észre vegye, le kell mászni az elefántcsonttoronyból, és önkritikát is gyakorolni kell.

-Kilépés a társadalomból - az MGTOW férfi közösségi élete a legszűkebb baráti körre korlátozódik, ezen kívül nem él közösségi életet. Magyarországon az emberek eddig is így tettek, a legszűkebb baráti körön túlmenően a magyar ember a gyerekkora elmúltával már nem él közösségi életet. Eleve egy magyarországhoz hasonló posztkommunista maffiaállamban maximum a nagyobb városokban lehetséges értelmezhető közösségi életet élni, de az MGTOW férfi ebből megintcsak ideológiát csinál - pedig a szándékos, kényszeredett elzárkózásnál kevés károsabb dolgot lehet elképzelni keleteurópa legindividualistább társadalmában.

Amúgy meg a férfigyűlölő feminácik is pont, hogy szegregációt akarnak, tehát pont, hogy ez a rossz stratégia ellenük! Az MGTOW tehát pont ugyanaz a sértődött, buta, társadalompusztító destruktív nyivákolás és duzzogás, mint amit a feminista nőknél már megszokhattunk. Sem célok, sem értékek, a lényege a sértődöttség, aminek a következő fázisa az lesz, hogy dolgokat kell majd nekik adni, hogy kieengesztelődjenek. 

Emlékezzünk arra, hogy mit mondott Isten Noénak, amikor a családja végzett a munkával: ezt a bárkát férfiak és nők verejtékéből építettük. 

A 20 évvel ezelőtti PC-s OEM hangfalak többségében egy 10-20w-os adapterről üzemeltek, néhányuknak egészen siralmas, néhányuknak viszont teljesen jó hangjuk volt. Akkoriban persze még nem lehetett előre látni azt, hogy valaha is vissza fogjuk sírni majd ezeket az időket, és hogy később ennyire igénytelen fosokat fognak ránksózni hangfal címmel... de hát ki a faszom gondolta volna, hogy egy 20w-os Maxxtro hangfal 20 év múlva jobban fog szólni, mint egy 100ezer forintos 500w PMPO fasztarisznya?

Mivel ez nem a szakterületem, számos pontatlanság lehet a leírásban, úgyhogy tessék a dokumentum egészére fókuszálni. 

Mi a PMPO?

A PMPO eredetileg egy kifejezés, amely azt jelenti, hogy a berendezés nagyon rövid ideig egy ekkora teljesítményű ,,áramtüskét'' tud elviselni károsodás nélkül. Eredetileg exkluzívan hangszórókra használták, ahol a működési elvből következően technikailag ez volt indokolt. Manapság már erősítők, és más jellegű berendezések esetén is használják a PMPO kifejezést - mára a PMPO egy általánosságban elfogadott teljesítményjelölésnek számít.

A PMPO-elvű erősítők lényege

A klasszikus erősítőkhöz képest, amelyek egy bizonyos teljesítmény konstans leadására képesek, a PMPO elvű erősítők arra vannak tervezve, hogy egy bizonyos teljesítménytüskét egy nagyon rövid ideig (kb a másodperc ezred vagy századrészéig) le tudjanak adni maradandó károsodás nélkül. Tehát egy 800W PMPO konstrukciójú erősítő azt jelenti, hogy károsodás nélkül egy 800W-os teljesítménytüskét tud leadni a másodperc töredék részéig károsodás nélkül, illetve a fogalom vonatkoztatható a hangrendszer egészére is. Mivel a hang az nem egy konstans jel, hanem hullámok sorozata, ezzel a módszerrel jóval kisebb anyagköltség mellett lehet felépíteni egy PC speakert, magnót, vagy egy erősítőt. 

A kép bal oldalán egy hagyományos 20w-os PC-hangfal erősítője található, a jobb oldalon pedig egy doksija alapján kb 110W-os PMPO-nak írt erősítő. Az első, ami azonnal szembe ötlik, hogy a hagyományos erősítő kábelei legalább 4-8x vastagabbak, a másik pedig az, hogy kb ugyanolyan méretezésű és típusú alkatrészek és áramköri elemek vannak mindkét eszközön, de a PMPO eszközön jóval kevesebb van belőlük, és itt-ott integrált áramkörök is feltűnnek. Ma a hangfalak 99,9%-a PMPO szemléletű. 

MÍg bal oldalon egy körülbelül 5000 forint értékű elektronikát és kábelezést látunk (plusz még amit nem látunk), eközben a jobboldali értéke 1000 forint körül, vagy az alatt van. 

Avatatlan szemlélő tehát azt mondaná: dehát akkor a PMPO sokkal jobb, mint a hagyományos, hiszen hatod akkora költségből egy 5x erősebb, tehát 30x hatékonyabb eszközt kapunk meg. 

Ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk.

PMPO mégegyszer, tehát olvassunk a sorok között

A PMPO teljesítmény lényege tehát az, hogy ennyi wattos tüskét tud a készülék kibocsátani a másodperc egy aprócska tört részéig károsodás nélkül. Ez azt jelenti, hogy az alkatrészeknek nem kell a ráírt 800w-ot elviselni, hanem elég az, hogyha egy-egy nagy teljesítménytüskét el képesek viselni időnként mondjuk egy ezredmásodpercen át. Egy ezredmásodperces 800w-os ,,villámtól'' pedig nem fog leolvadni a hajszálvékony kivezetésekkel tervezett nyák, hisz ennyi idő alatt nincs ideje felmelegedni, és szétágni, tehát ténylegesen teljesül az, hogy károsodás nélkül egy minimális időtartamig le tudja adni a ráírt teljesítményt.

Kép: 800W-os PMPO hifi-torony kábele, amely a hangszóróba megy, és egy 800W-os hajszárító kábele. Na vajon melyik lehet melyik? 

A 800W-os PMPO hangrendszer gyári kábele konkrétan egy 300 forintos sztereó fülhallgató kábelének vastagságával egyezik meg, illetve maga a kábel is egy ilyen kábel. A logikusan gondolkozók itt már gyanakodhatnak, hogy ez a kábel valószínűleg néhány perc után elégne, ha akár csak 40w-ot kapcsolnál rá, nem hogy még ennek a többszörösétől. És valóban! Csakhogy egy ezredmásodperc alatt erre nincs ideje, és a 400w-os tüske (két hangfal tartozik a szóban forgó hifihez) károsodás nélkül át tud rajta hatolni kb úgy, mint amikor a villám egy pillanat alatt a villámhárító köré csavarodva végigcikázik a földbe. Az ócska kis villámhárítónak semmi baja sem lesz, mint ahogy ennek a kábelnek sem, hisz ennyi idő alatt nincs ideje elolvadni és elégni, a hang viszont bizony kijön. Mint ahogy a villám is hangos, de az más miatt. 

illusztráció: kicsi kínai ívhegesztő (képzavar, elnézést)

Na de most akkor ezzel mi a gond? Szól, és a hangerő is megvan...

A probléma az, hogy valóban, jön a zenében a komolyabb hanghullám (tahók kedvéért: jön a dücc), amit fényvillám-ívheggesztő módszerrel át is baszat önmagán a PMPO csodaerősítő a kábeleken, amit akár mennydörögve extrém mélyen ki is ad magából, csakhogy ezzel lényegében az ,,adott momentumhoz tartozó teljes fogyasztási keretet'' kimerítette a rendszer, nem lehet további ekkora tüskéket kiadni közvetlenül ezt követően, hisz a kábelek elszenesednének, és elszenesedne az erősítő teljes elektronikája. Minnél inkább energiaigényes az adott hanghullám, annál nagyobb része fog a hangnak, zenének eltűnni (vagy legalábbis 5-10w-on szólni), hisz a hangkiadás folyamatának egésze átlagban már nem lépheti át azt a bizonyos 5-10-akárhány wattot, amekkorára a rendszer tervezve van. 

Ennek eredménye az, hogy a középmagasságú hang gumihanggá válik, a magas piezóhangszóróként visít, amit általában egy rohadtul fülfájdító és abnormálisan mélyen búgó mélynyomóval kompenzálnak, hogy a peasant örömében a faszát is kiverve örüljön a 60hz-es dobhártyaszétkúró pmpo vibrálásnak sound effektként, amikor kinyitják a filmben a hűtőajtót. Azt meg már leszarja, hogy közben a párbeszédek, és a hang minden egyes fingása, amit halivudban nem pmpo erősítőkre optimizáltak, meg már úgy szól, mintha sokol rádión keresztül AM-et hallgatna, a lényeg, hogy ő vett egy kurva jó 1000w PMPO feliratú hangrendszert egy kurva szép műanyag dizájnban 50 ezerért, amiből valamiért 5w-os vezetékek lógnak ki, meg amúgy egy 9v 2a feliratú trafón/adapteren keresztül kapja az áramot...

Az egész a mocskos, gátlástalan nagyvállalatok hibája, miért PMPO-s fost árulnak!?!

Nem. Az egész a mocskos, gátlástalan állam hibája. Egy egyszerűbb non-PMPO PC hangfal elektronikájának ára 20 évvel ezelőtt még 1-2ezer forint körül volt az akkori árfolyamon, így a gyártás hasznával, némi adózással, vámmal, kiskereskedelmi haszonnal együtt egy ilyen hangfalt 6-8 ezer forintért meg lehetett kapni. Igenám, csakhogy azóta néhány dolog megváltozott, a vállalatok ma már sokkal többet adóznak, és adót, vámot csalni is sokkal nehezebben tudnak. Egy non-PMPO technológiájú rendszerben csak az erősítés és a kábelezés kerülne mai áron 5k-ba legalább. Össszesen számolhatunk vagy 15k a gyártási költséggel + 5k a munkások adott darabra jutó bére, 15k haszon +5k a részvényeseknek, ~5k társasági adó, 20k vállalati adó, 20% vám    10% áfa  15% nagykereskedelmi haszon  15% kiskereskedelmi haszon * 27% itthoni áfa + 10% itthoni társasági adó és a kereskedők adója összesen felbaszná az árat olyan 150 ezer forintra, mert az irodában a fideszesek rokonai ebből reszelgetik a körmüket, ebből szakértik a faluban a szórakoztatást, meg ebből építik a szökőkutakat az eu helyi maffiaszervezetei, akiknek a balliberó barmok tapsolnak nyáladzva, hogy mennyi mindent adnak, meg hogy ezek nélkül mit csinálnánk, ugye.

Mit lehet tenni? 150 ezer forintért PC speakert eladni nem lehet ugyebár, ezért a gyárak szépen lassan lépésről lépésre PMPO-sították a termékeket, hogy az árakat szinten lehessen tartani, eleinte az így keletkező förmedvényekben egyáltalán nem volt mély hang sem, aztán később, ahogy a PMPO-t kimeditálták a kicsiny kínaiak a buddhista szentélyekben azért, hogy az európai maffiaállamokban is lehessen egyáltalán zenét hallgatni, mára eljutottunk a piezóvisítással egybekötött extrém nagy hullámhosszú wckagyló-erősítésű hörgedezésig, meg a 30 ezer forintos hangfalakig 500 forintos erősítővel, hát köszönjük szépen.

Enyhén témába vágó videóblog: 

A megoldás

Ha van rendes minőségű régi pc hangfal, akkor vissza kell rakni azt. Ez sajnos ritka, mert akkoriban meg az emberek voltak balfaszok megvenni az 5 ezer forinttal drágább modellt, amiben volt rendes hangszín. 

Az nVidia idén megjelenő grafikus chipjét a TSMC fogja gyártani 12nm-en. Azt hittem, 14nm-nél leszünk még sokáig (ami messze van a 14nm-től, inkább 16nm lesz a valóságban), és teljesen feleslegesnek érzem ezeknek a csíkszélességeknek az erőltetését. Aztán látom, hogy a GloFo már 7 nm-re készül. 

Aztán arra gondoltam, hogy csíkszélesség hajszolása tulajdonképpen nem más, mint a fejlődni képtelen, dekadens nyugati chipgyártók egoizmusa. Egyrészt igazából 45nm-nél lejebb nem volt értelme lejönni, mert CSAK emiatt alig lesz kisebb a chip, meg alig fogyaszt kevesebbet, illetve elvonja az erőforrásokat a mikroarchitektúráról. Tulajdonképp ha 10 évig végig 45nm-en maradtunk volna, akkor ma ugyanott lennénk, mint most, mert ésszerű mikroarchitekturális változásokkal többet lehetett volna nyerni annál, mint azzal, hogy izomból kisebb csíkszélességre állnak át. Sőt, sok kínai/taiwani gyártó még most is 90nm-en van. A Vortex86 pl 90nm, talán a legújabb modellel jönnek/jöttek le 45nm-re, vagy azzal sem. A Vortex86-on úgy hoztak generációról generációra 20-40%-ot, hogy a chip mérete és fogyasztásra maradt ugyanakkora, növelni tudták a cache méretét, és a tokba betették a grafikát is, stb, miközben végig 90 nm-en maradtak.

Ezzel szemben mit csinál az izomagyú, innovációra képtelen nagypofájú nyugat? Puff, belebaszni a chipbe még egy milliárd tranzisztort, nem baj az se, ha 400w-ot fogyaszt, és 0,1%-os hatékonysággal működik, elvégre úgyis lejjebb lehet menni a következő csíkszélességre. 

Tehát gondoljunk bele: az ilyen nVidia jellegű cégek keménykednek az 5 milliárd tranzisztoros faszukkal 12nm-en, miközben a kicsi kínai nying nying meg azt mondja, hogy inkább megoldják ésszel, filléres gyártással. Ezért nincs az nVidia mobilos részesedése sem sehol. Igaz itt konkrétan gyépéút linkeltem, de a mobilos hozzáállásukra is ugyanez jellemző, ugyanúgy, mint ahogy az AMD-re, Intelre, meg szinte az összes nyugati dinoszauruszra, amiknek a piaci részesedése már jóideje szabadesésben van a globális számítástechnikai ipar egészén belül. 

Végülis a dinoszauruszok halnak ki, mert az erőforrások végesek, a végtelenségig nem lehet csökkenteni a tranzisztor méretét. 

A néhány évvel fiatalabb ismerőseim - jellemzően a tizenéves koruk végén, huszas éveik elején járók - egyre gyakrabban kezdenek kérdéseket feltenni arról, hogy milyen volt a kommunizmusban élni. Sajnos (vagy hála istennek) a kommunizmus azon időszakában, amikor ténylegesen kommunizmusnak volt tekinthető, én még nem léteztem, a rendszerváltás előttről pedig, mivel akkoriban még kisgyerek voltam, szinte semmi emlékem nincs. Szinte. De annyi azért van, hogy el tudjam magyarázni, részben a rendszerváltás körül tapasztalt folyamatok visszafelé extrapolálásával azt, hogy milyen is volt a kommunizmus valójában.

Másrészt pedig az egész felvet egy érdekes kérdést: miért nem a szüleiktől, nagyszüleiktől kérdezik meg ezek a fiatalok azt, hogy milyen volt a kommunizmus? A válasz máris túllép a cikk keretein: a szüleik, akik most tipikusan 40-60 évesek, általában valamilyen oknál fogva egyszerűen képtelenek arra általában, hogy érdemben el tudják magyarázni azt, hogy milyen volt a kommunizmus. Vagy nem értik meg, hogy a gyerekük mire kíváncsi, és valami értelmetlen nosztalgikus egyenbaromágot mondanak arról, hogy ,,aki dolgozott, annak megvolt mindene'', vagy pedig egész egyszerűen érdemi válasz nélkül rövidre zárják a témát éreztetve azt, hogy kevesek ahhoz, hogy bármilyen olyan témát érdemben gondolatokká bontsanak, ami bonyolultabb, mint egy szög falba verése. 

Ez az, ami a téma veszélyességét igazából magában hordozza - az új generációk nem jutnak érdemi, hiteles információhoz a kommunizmusról, és ez megágyaz annak, hogy újra és újra megismétlődhessenek ugyanazok a hibák, pedig mint láthatjuk, a fiatalokat érdekli ez a téma, és bizony akkor, amikor az idősebbek meghalnak annélkül, hogy a gyermekeiknek megválaszolták volna azokat a kérdéseket, amiket meg kellett volna, olyan embereket hoznak létre, akik esetleg kisebb eséllyel lesznek képesek felismerni azokat a jeleket, amik a diktatúrává válás vészjósló előjeleit vetítik előre.

A tipikus kérdéseket most én összegyűjtöttem, ezek a 80-as évek legvégének állapotait tükrözik, és semmiképpen sem a korábbi állapotokat.

Mit ettünk a kommunizmusban?

A kommunizmus alatt a kaja iszonyatosan szar volt. Az üzletek úgy néztek ki, hogy pl a húsos pult mögé be voltak hányva csöpögő, hűtetlen, enyhén bűzlő húsok, amiken általában nagyon gyanúsan kinéző vékony fólia volt, befőttesgumival rárögzítve egy átázott keménypapírra. Tipikusan az öregasszonyok vásárolták a kaját, ők szagolgatták, és amit a legkevésbé büdösebbnek éreztek, azt vették meg. A húsok eredete teljesen ismeretlen volt, szöveget nem tartalmazott a leírásuk, azt sem lehetett biztosan tudni, hogy milyen állat húsa. Az egész dolog nagyon gusztustalan volt. Vidéken sokan tartottak állatokat - a mainál jóval többen - főleg csirkét és disznót, amelyet aztán vagy saját fogyasztásra szánva ellátták a tágabb értelemben vett családot, illetve a mostaninál sokkal komolyabb feketegazdaság volt vidéken, ahol az olyan dolgokhoz lehetett hozzájutni, amit a városi üzletekben nem lehetett beszerezni. 

Nem voltak a kaják előállításához szűkséges alapvető eszközök elérhetőek az átlagember számára, mert a hatalom nem tartotta fontosnak ezeket beszerezni vagy legyártatni. Ezt úgy kell érteni, hogyha egy vidéki szőlősgazdának hordóra, présre, vagy más hasonló eszközre volt szűksége, akkor azt csak feketén tudta legyártatni ezzel foglalkozó ismerősökkel gyárakban, és onnan ezt követően kicsempészték. Eléggé horror-áruk volt ezeknek a berendezéseknek, és funkcionalitásuk is igencsak kezdetleges volt, de jobb nem lévén az emberek ezt voltak kénytelenek használni. 

Az alapvető élelmiszereknek az előállítása megoldott volt, mert a hatalom tervgazdaság keretein belül legyártott elég mennyiségű kenyeret, de például a zsömle már eleve úgy került a boltok polcaira, hogy már 2-3 napig aszalódott valahol, mire odaért. Az éttermi kaja minősége szintén egy nagyságrendel alulmúlta a mait, ez alól nagyon kevés kivétel volt, emellett közegészségügyi szabályok csak papíron voltak, a gyakorlatban nem tartották be őket, így az emberek nem jártak éttermekbe. 

Az ételek minősége az elmúlt 5-10 évben ismét hanyatlani kezdett, szóval ha valaki ezt a hanyatlást beszorozza 10-el, akkor megkapja, hogy a kommunizmusban milyen volt az ételek minősége és íze. 

Milyen ruhákat viseltünk a kommunizmusban?

A kommunizmusban nem álltak rendelkezésre rendes ruhák. A cipőgyártás minimális volt, tornacipőket például gyártottak a gyerekek számára, de a hadsereg tagjai már orosz bakancsokat kaptak. Az átlag-cipők nagy része illegálisan került az országba, amelyeket ócskapiacokon lehetett beszerezni horror árakon. Ezen felül helyi cipészek javították és gyártották a cipőket az elérhető alapanyagokból, amelyek merev, vastag, törékeny, sérülékeny anyagból álltak, pár óra alatt kitörve az ember lábát alkalmatlanok voltak arra, hogy bármilyen célnak megfeleljenek. Munkához való rendes cipők nem voltak. Egy parasztcsaládnak általában egy gumicsizmája volt, az is már legalább 20-30 éve volt használva. Egyszerűen nem lehetett mai értelemben vett cipőt venni, sokan faluhelyen inkább mezitláb mentek az utcára. A papucsok általában fatalpúak voltak, vagy merev műanyagból készültek. A ruhanemű annyira rossz minőségű volt, hogy sokan inkább maguknak kötötték a pulóvereket, a piaci verseny nem érvényesült, a legtöbb dzsekin és nadrágon például nem volt zseb, hisz el lehetett adni úgy is. A kivehető bélések leginkább akkor kerültek egy ruhára, ha belevarrták.

A nadrágok nem igazodtak az ember fizikai megjelenéséhez, a szabók pedig silány alapanyagból varrtak méricskélés után ugyancsak silány ruhákat. A zoknik gumija pár hordás után szétment, a bakancs lehúzta a lábadról, és így a zokni a lábad ujján volt pár kilóméter sétálás után. Minden ruha iszonyatosan ocsmány volt, a külföldi csempészárú főleg osztrák szeméttelepekről összeguberált ruhákból állt, amiket nyilván okkal dobtak ki, és ezeket is horroráron adták. Bár gyártottak farmert és farmer-szerű ruhákat a kommunizmus utolsó évtizedeiben, ezeknek ára a csempészárúéval vetekedett. Női ruhából jóval több volt, és a minősége is jobb volt a férfiruháknál, ezért a nem túlságosan femininnek kinéző ruhadarabokat a férfiak is felvették. Öltönyöket viszonylag könnyebben be lehetett szerezni, ezért sok férfi mindenhová azokat hordta, az áruk ezeknek is magas volt (és most is az, pedig szart sem érnek). A ruhák 95%-a női ruha volt. 

Megfigyelés és szólásszabadság

A kommunizmusban a sajtó nem volt szabad, nem lehetett csak úgy elhatározás alapján újságot indítani. Kimondottan cenzúra nem volt, de ha valaki rosszat írt volna az államról vagy a kommunizmusról, azt könnyen 1-2 évre börtönbe rakták, ilyen ma már nincs. Minden újság eléggé egyforma volt, érdemi információt nem lehetett belőlük előszedni semmiről. Léteztek szamizdatok, ezek otthon készült nem legális újságok, kb ez a mai blogoknak felelnek meg, ezekkel a hatalom csak annyira foglalkozott, mint mostanában. Ezeken felül léteztek még szakmai újságok (pl számítástechnika), amelyek a hatalom szempontjából irrelevánsak voltak, és bár a legtöbbjük nem volt hivatalosan kiadva, a hatóságoknak eszében sem volt ,,levadászni'' őket. A kommunizmusban ellenőrizték a megfigyelt személyek elküldött és fogadott leveleit, ezen kívül szúrópróbaszerűen is vizsgálták a leveleket, de ez ma is így van. Voltak, akik trükkökhöz folyamodtak, hogy észrevehessék, hogy a hatóságok mikor olvassák el a leveleiket, az egyik ilyen a levél lezárási pontjának tollal történő többszöri átrajzolása egyedien felismerhető, így nem túl hamisítható mintázattal, amit felnyitás esetén nagyon nehézkes lett volna ugyanoda visszailleszteni (ilyen levelet személyesen egy alkalommal láttam). A maihoz hasonló totális passzív lehallgatás viszont nem volt, tehát nem tároltak el minden egyes hívásinfót a szolgáltatók, nem mentették el az összes kommunikációdat, persze erre technikailag jelentősen szűkösebb lehetőségeik lettek volna. Az emberek levélben vagy telefonon ritkán kommunikáltak (ez utóbbi nem is nagyon volt sehol), inkább csak hivatalos, félhivatalos, és munka-ügyekben, a külföldre kimenő, vagy onnan bejövő postát viszont ellenőrizték.

Hogy a témánál maradjunk, ma például illegális a kommunizmus bűneinek a tagadása, és a vöröscsillag viselése. Ez nem a társadalom védelme miatt van, hanem azért, mert a magyar állam hasonlóan elnyomó jellegű ma is, mint a kommunizmus idején, és nem akarja azt, hogy bizonyos kényes témákban esetleg objektív összehasonlítások és viták alakulhassanak ki. A kommunizmusban ehhez hasonló, szólásszabadságot korlátozó törvények konkrétan nem voltak, de mindenki sejtette, hogy mi az a határ, amit nem lehet átlépni. Ma is évtizedes börtönbüntetéseket lehet kapni tüntetések szervezéséért (pl budaházi, vagy a határon tüntető migráns esete) tehát ebből a szempontból nincs sok különbség. 

Azzal a kommunizmusban egyáltalán nem foglalkoztak, hogy magánemberként úton a munkahelyedre, a kávéházban a haverjaiddal, vagy otthon a négy fal között miket pofázol (legalábbis magyarországon a kommunizmus utolsó évtizedében, máshol, illetve korábban máshogy volt), ahogy ilyesmivel ma sem törődnek. Viszont amint aktívan, szervezetten kezdtél képviselni valamit, akkor kémeket állíthattak rád, és elkezdhették a megfigyelésedet. 

Mindent összevetve tehát a kommunizmusban a szólásszabadság picit szűkebb volt, de nem volt jelentősen roszabb a mai európai/magyar állapotoknál, mindkét apparátus hasonlóan korlátozó jellegű.

Konkretizálva, ezért a cikkért például a 80-as években nem esett volna bántódásom, de egy újságban ilyen kritikát nem engedtek volna megjelentetni.

Közlekedés

Az utak a mostaninál jelentősen roszabbak voltak, sok út nem volt megfelelően aszfaltozva, hanem fel volt szórva apróra zúzott bitumennel, amit a kocsik a melegben összetapostak és deformáltak, emiatt néhány évente újra kellett szórni a zuzalékot rá. Az utak ezen kívül a legtöbb helyen vékonyabbak voltak, mint most. A főbb utak minősége a maihoz volt hasonló. Az autók iszonyatosan rossz állapotban voltak, a Trabant, Kispolszki, Zsiguli triót nem kell bemutatnom a fiatalabbaknak sem. A legtöbb autó kívül-belül rohadt, úgy voltak összeszórva-összetoldozva-foltozva. Volt olyan autó, aminek minden ajtaja más színű volt a cserealkatrészek miatt. Sokszor ki volt rohadva az autók alja, és frédi-béni jelleggel látni lehetett az utat. A közlekedési kihágásokkal és szabálytalanságokkal kapcsolatban a rendőrség nem volt annyira szigorú, mint manapság, közlekedési lámpák szinte alig voltak, és ahol voltak, ott sem mindig tartották be az emberek a szabályokat. A sebességkorlátozásokat sem nagyon tartották be az emberek, és bizonyos mennyiségű alkoholt is lehetett fogyasztani vezetés előtt. Az autók gyakran lerobbantak, ezért a sofőröknél sok cserealkatrész volt (pl gyertyák, ékszíjak, pótkerék) illetve ezek javításához szűkséges eszközök. 

A biciklik általában nem voltak váltósak, és nagyon rossz minőségűek voltak, őrizetlenül hagyni nem volt érdemes őket, mert pillanatok alatt kilopkodták belőle még a szelepet is. 

A buszok közül szinte mindegyik a sárga ikarus buszok közül került ki, amelyeket teljes egészében mindmáig nem sikerült kiírtani. Ezek állapota még a mostaninál is roszabb volt, például gyakran nem nyíltak ki rendesen az ajtók, hanem úgy kellett őket feszegetni, gyakran elakadtak, kigyulladtak, és okádták magukból a füstöt. Az ülőhelyek nagyon dzsuvásak voltak.

A vonatokkal nem volt gond, már ha a fülkés kocsikra gondolunk: a minőségük jobb volt, mint a mostani siemens és öbb hulladékoké, persze a takarításukat és karbantartásukat elhanyagolták, de összességében kényelmesek voltak. A dohányzás a kocsikban megszokott volt, szinte minden fülke dohányzó-kocsi volt, de ami nem az volt, ott is dohányoztak. A rendszerváltás után ezt erősen korlátozták, tehát csak 1-2 fülke volt dohányzó fülke. Mára aztán megszüntették ezeket is. 

A repülés nem volt jelentős, a kommunizmus korai éveiben voltak belföldi repülőgépjáratok is, de ezeket felszámolták, a kommunizmus végére kb csak filmen lehetett repülőgépet látni. Kivéve persze a vadászgépeket, amelyek folyamatosan járőröztek az égen. Amikor nem volt nagyon hideg, akkor a délutáni órákban a magyar katonaság vadászgépei folyamatosan járőröztek és gyakorlatoztak, gyakran kettesével-hármasával, hatalmas hangzavart okozva mindenhol, néha 70-100 méter magasan repülve, majd fel a felhők fölé, majd ismét le, órákon át. 

Vállalkozások, munka

A kommunizmusban a magánvállalkozások legtöbb formáját tiltották, persze attól még voltak. A kommunizmusban ezeket adminisztratív eszközökkel, brutális adókkal, hatósági zaklatásokkal próbálták ellehetetleníteni, és a kommunista önkényurak által vezetett nagyvállalatokba beterelni. Pont mint ma, tehát lényegi különbség nincs. 

A kommunizmusban hatóságilag felléphettek azok ellen is, akiknek nem volt munkahelye (hasonlóan a mai állapotokhoz). Ettől még az emberek persze nem rohantak fejvesztve dolgozni. Akinek volt munkája, annak sok dolga nem volt, az üzemekben az emberek csak lézengtek, üldögeltek. Valamilyen hatékonysággal azért üzemeltek ezek a gyárak, és a felszereltségük is a legtöbbször csúcstechnológiájú volt, de mivel a gazdaság központilag volt szabályozva, a piaci igényeket nem tudták kielégíteni, és a munkaerő is gyakran illegálisan dolgozott a gépeken, saját magának, ismerőseinek, privát megrendelőinek legyártva dolgokat. Ezt a vezetőség szinte mindenhol eltűrte, mert ennélkül súlyos ellátási gondok alakulhattak volna ki. 

A gyárakból ki lehetett járni piacozni, hazamenni kajálni, a jelenlétet nem vették szigorúan. Minden városban volt több gyár, amelyek az alapvető fogyasztási cikkek előállításával foglalkoztak. 

Bár a béreknek alig volt vásárlóereje, az alapvető fogyasztási cikkeket nagyrészt meg lehetett venni, és ki lehetett belőlük fizetni a lakáshiteleket, autót, rezsit. 

Technológia

Bár a gyárakban adott volt a csúcstechnológia, a kommunizmus sajátosságai miatt ezeket mégsem tudta kihasználni az ország. A legtöbbeknek fekete-fehér Orion TV-jük volt, ami amellett, hogy kibaszott nehéz, nagy, nincs távirányító hozzá, néhány havonta mindig be is szart, ezért lehetett hozzá kihívni a szerelőt. A szerelők - a gyakorlatban műszerészek, mérnökök - nagyon komoly hozzáértéssel rendelkeztek, már kb az alapján meg tudták mondani, hogy melyik alkatrész a rossz, hogy milyen irányban csíkozott a TV-n a kép. Amúgy a vétel nagyon rossz volt, a kép épphogy annyira látszott a hangyásodástól azon a két darab csatornán, hogy az ember hozzájuthasson a napi unalomadagjához, ugyanis értelmes műsor nem volt. A színes tévé, bár le lehetett gyártani, ritkaságszámba ment, és nagyon drága volt, de a fekete-fehér tévétől főleg csak az különböztette meg, hogy színes képet adott, miközben nyugaton már távirányítós TV-k voltak. Közvetlenül a rendszerváltás előtt bejött a paravolaantenna, amivel főleg német nyelvű adásokat adó távközlési műholdakra lehetett ráhangolódni, de ezek a kommunizmusban nem voltak általánosak, sőt a párt nem is nézte jó szemmel, ha valaki ilyet felszerelt.

A tranzisztoros táskarádiók a kommunizmus vége felé megjelentek, de csak AM és esetleg LW frekvenciát tudtak fogni, ezért a vétel nagyon tragikus volt. Az elemek hamar merültek, az alkatrészek hatékonysága eléggé alacsony volt. Az éjjelilámpák például nehezek voltak, és könnyen korrodálódó fémeket tartalmaztak, a nagy méretű zsebtelepek nagyon büdösek voltak, és szivárgott belőlük az anyag, emellett pár óra használat után kimerültek. 

Gyakorlatilag minden hulladék volt, ezzel szemben ott áll a tény, hogy a csúcstechnológia nagyon keményen jelen volt a kommunizmusban: számítógépeket, de még processzorokat (1+ Mhz), és alaplapokat is készítettek Magyarországon (amire persze úgy kellett kézzel felforrasztani mindent, mert a gyártás nem nagyon volt gépesítve). A mérnökök nagyon értették a dolgukat, a vizsgafeladatok nem úgy néztek ki, hogy mondjuk Vér Jolánka feltelepíti a zoperációs rendszert, és akkor kap érte egy kóklerdiplomát, hanem például gyártani kellett egy párhuzamos portra csatlakozó hangkártyát, és ha szólt, akkor vizsgázhattál a kettesért. 

Ehhez képest az otthonokban az elektronikai és háztartási eszközök nem, vagy csak alig fejlődtek, a nyugati 30 évvel korábbi ekvivalens termékek koppincsai voltak.

Mikrosütője szinte senkinek sem volt, de a számítógépek bedobozolva álltak az iskolákban, a processzorok az elektronikai boltokban, mert horror áron adták őket, és szinte alig engedhették meg maguknak az emberek... 

Kultúra, szórakozás

Kultúra, és szórakozás nem volt. A mozi, bár volt minden városban, értelmes filmeket nem nagyon adott. Videómagnón el lehetett érni minőségi nyugati filmeket - főleg alámondásos háziszinkronos változatban terjesztették ezeket illegális piacokon - de a videók beszerzése eléggé nehézkes volt, mert ilyesmit csak nagyon korlátozottan forgalmaztak az országban. A könyvek írtózatosan szarok voltak, a legtöbb esetben ócska orosz regények magyarra fordított változatai nem nyújtottak semmiféle szórakozást sem. A televízióban nem volt értelmes műsor, a rádióban szinte csak klasszikus magyar zene szólt. A helyi zenei együttesek nagy része illegálisan működött, és effektíve be volt tiltva, főleg azok, amelyek nyíltan rendszerkritikusak voltak (sokakat közülük börtönre is ítéltek). A művészek kommunista szempontok szerint erősen kontraszelektáltak voltak. Szoftveripar és számítógépes játékipar, magánkönyvkiadás lényegében nem volt annak ellenére sem, hogy a számítógépek, nyomtatók halmokban álltak. A magyar kultúra a kommunizmusban tulajdonképpen tetszhalott állapotban volt, az emberek napjainak legalábbis ez nem volt része. 

A kommunizmusban minden egyforma volt. Egyforma utcák, egyforma városok, egyforma emberek, egyforma autók, egyforma ételek, egyforma napok, egyforma unalom, egyforma melankólia, és ami ettől eltért, az gyanús volt. 

A kommunista propaganda szinte szóról szóra megegyezik a mai európai propagandával: a szovjet unió nélkül esélyünk sincs életben maradni, a szovjet unió mindig csak ad, mennyi csomó pénzt adott már most is, odanézz...A csúnya buta xyz ország titkosszolgálati aknamunkával destabilizálja az országot, de ennek nem engedhetünk, mert össze kell tartani, bla bla bla.

Nemi szerepek

A kommunizmus igyekezett a nőket a munka világába vezetni, ám a valóságban a kommunizmus szélsőségesen férfiellenes volt, talán még a mai femináci gondolkodású társadalomhoz hasonlítva is. 

ábra: várható élettartam

A születéskor várható élettartamon tükröződik, hogy a kommunizmus mennyi áldozatot követelt a férfiaktól. A férfiaknak kötelező sorkatonaság volt (amit csak jóval a rendszerváltás után, a kétezres évek közepén töröltek el), ami lényegében egy egyéves kényszermunkatábornak fogható fel. A férfiakat törvény kötelezte a munkára, amelyik férfi nem dolgozott, azt könnyedén Közveszélyes Munkakerülővé (KMK) nyilváníthatták, és börtönre/kényszermunkára ítélték. A férfak munkakörülményei - amennyiben nem a semmitsemcsináló gyárakban dolgoztak - gyakran írtózatosak voltak, a ruhákról korábban már szóltam, például egy kőműves az életével játszott, mert a ruhákon kívül rendes álványozás sem volt, az emberek gyakran részegen dolgoztak, a nehéz és veszélyes elemeket kézzel kellett mozgatni.

Ezzel szemben a nőket jóval kevesebb esetben kötelezte munkára az állam, így ők gyakran nem dolgoztak, hanem otthon voltak a gyerekekkel egész nap, tulajdonképpen semmi dolguk nem volt. Amelyik nő dolgozott is, az általában nem végzett valódi munkát, csak ült egy írógép és/vagy egy íróasztal mögött, mint titkárnő, személyzeti aszisztens. Voltak persze olyan nők is, akik végeztek termelőmunkát - pl varrónők - ők főleg szingli nők voltak, akiknek nem voltak jó kapcsolataik, és még nem volt gyerekük sem, ezért muszáj volt elmenniük dolgozni, nehogy KMK besorolást kapjanak. Egy átlagos nő munkakörülményei sokkal jobbak voltak, mint egy átlagos férfié - példul azért, mert eleve nem is dolgozott - illetve a nők sokkal jobb eséllyel kaphattak látszatmunkát egy gyárban, mint a férfiak. 

A szakmai elit

A kommunizmusban meghatározott bérezés volt, meg volt szabva, hogy milyen munkakört betöltő ember mennyit kereshet. A fizetések nagyon hasonlóak voltak, egy takarító nem keresett sokkal kevesebbet, mint mondjuk egy atomfizikus. Persze ez a gyakorlatban nem működött, ezért a gyárigazgatóknak trükköznie kellett azzal, hogy minden munkakerülőt felvettek, így aztán nekik a személyi igazolványukba belekerült egy munkahely, de a számukra kirendelt fizetésről lemondtak, hogy ezeket így a mérnököknek adják. Magyarországon így nem volt annyira hatalmas probléma a képzett munkaerő külföldre vándorlása, mint más kommunista országokban, rengeteg jó szakember volt, tulajdonképpen többen, mint most, hisz most a szakmai elit korlátlanul kiáramlik.

A rendőrség

Mint már említettem, a rendőrség a közúti dolgokkal kapcsolatban elnéző volt, a kisebb bűncselekményekkel sem foglalkozott érdemben - már amennyiben emögött nem volt politikai motiváció. De fellépése elég brutális volt, kiszámíthatatlan esetekben. Például ha egy koncerten olyan helyen álltál, ami nem volt biztonságos, akkor a rendőrök nem úgy mentek oda, hogy ,,jó estét kívánok, ez az emelvény nem biztonságos, lezárjuk, menjenek le, köszönöm'', hanem szó nélkül üvöltöttek valamit artikulálatlanul, és gumibottal és/vagy ököllel elkezdték ütni az embereket ott, ahol érték. Az utca urai mégsem a rendőrök voltak, hanem a munkásőrök és avh-sok, akik csőre töltött pisztollyal és adóvevővel mászkáltak kb szarni is, és semmiről nem kellett nekik elszámolni (persze ha lelőttek valakit, akkor igen, igazolni kellett, hogy önvédelem volt). Az államvédelisek simán végigverték a tivornyázó cigányokat, aztán utána a rendőröket is azért, mert miért nem csináltak rendet... 

Összegzés

Szubjektív ítéletem szerint ha a mai európer liberómagyarország 10-es skálán 3 pontot kapna jogok és lehetőségek tekintetében, akkor a 80-as évek végének kommunista magyarországa 2,5-öt. Van hova fejlődnünk, és bizonyos kérdésekben van hova visszafejlődnünk. A kommunizmus összességében nem volt lényegesen sem jobb, se roszabb, egész egyszerűen csak máshogy volt szar: a mai európa-rendszer a kommunizmus és a szovjet éra továbbfejlesztett változatának tekinthető, ami máshogy nyom el, máshogy leselkedik utánad, más dogmák alapján gyűlöl és emel piedesztára: mindkét rendszer a történelem szemétdombjára való. 

Idézetek társkereső nők profiljairól, és a pszichológiai magyarázatuk:

,,Komoly férfit keresek.'' = Egy olyan férfit keresek, aki eltart

,,Igazi férfit keresek.'' = Fogalmam sincs, hogy kit keresek, de nem téged.

,,Alkalmi kapcsolatot keresek.'' = Üresedés van a férfi hárememben.

,,Kedves, és segítőkész nő vagyok'' = Nő létemre sincs semmi érzékem az emberi kapcsolatokhoz, ezért a gondoskodás álcájával palástolva igyekszem hasznosnak tűnni.

,,Céltudatos nő vagyok'' = Életem egyetlen célja, hogy valaki teherbe ejtsen végre.

,,Értelmiségi, diplomás nő vagyok'' = Tanult nő vagyok, mégsincs semmilyen valódi szakma, amihez értenék, nem vagyok különösebben okos sem, ezért arra a tényre tudok csak büszke lenni, hogy tanult vagyok.

,,Van egy macskám.''' = Ha nem lépsz velem párkapcsolatba, hamarosan több is lesz.

,,Teljesen mindegy, hogy mit írok ide, úgyis leragadsz a képeimnél'' = Nincs semmiféle érdekes jellemzőm azt leszámítva, hogy bizonytalan vagyok a megjelenésemmel kapcsolatban.

,,NEM pótpapát keresek a gyermekemnek.'' = Pótpapát keresek a gyermekemnek.

,,Határozott vagyok.'' = Saját félelmem és tudatlanságom agresszíval és erőszakkal kompenzálom.

,,Attól még, hogy férfi vagy, nem fogok felnézni rád.'' = Még sosem találkoztam férfivel, elképzelésem nincs, hogy egy ilyen kapcsolat hogy szokott kinézni.

,,Nem kefélek pénzért'' = Sok pénzért kefélek, nem kapcsolatot keresek.

,,Főleg beszélgetés, barátkozás céljából vagyok itt'' = Szellemi szemetesládának szeretnélek használni egyoldalúan, de semmi szex.

,,Vidám lány vagyok, sok élettapasztalattal'' = Semmi élettapasztalatom nincs, ezért naív, és vidám vagyok.

,,Sokat csalódtam már, ezért megundorodtam a férfiaktól.'' = Képtelen vagyok kapcsolatok kiépítésére, a kudarcaimért mindig a másikat hibáztatom.

,,Nem hiszek a netes társkeresésben.'' = Nem hiszem, hogy pont te lennél az ideális jelölt ott a monitor mögött.

,,Esélyed sincs, ha alacsonyabb vagy nálam.'' = Egy prekoncepcióknak kiválóan megfelelő humán kellékre van szűkségem, akivel az oldalamon megjelenhetek mindenféle szociális szituációkban. 

,,Nem írok ide semmit, ha érdekel valami, kérdezz.'' =  Te legyél kizárólag az, aki energiát fektet ebbe a dologba.

,,Csak komoly kapcsolat érdekel!'' = Sosem volt még kapcsolatom, elképzelésem sincs, hogy működnek ezek a dolgok.

,,Ne hazudjál, akkor is legyél őszinte, ha megbántasz.'' = Sértődékeny vagyok, és elvárom, hogy inkább maradj csendben, ha valami nem tetszik.

,,Ne nagyzolj!'' = Az én csodálatos magasságaimhoz úgysem érhetsz fel soha.

,,Ne akard jobban tudni nálam...'' = Én majd jobban tudok mindent úgyis.

,,Sokat dolgozom.'' = Nem tudok vidáman élni, és jobb, ha te sem.

,,Szeretek zenét hallgatni.'' = Ami legvadabb hobbijaim sem érdekesebbek, mint egy tégla.

,,Szeretek sokat gondolkozni'' = Csak sajnos nem nagyon tudok.

,,Nem szeretem azokat, akik a külső alapján ítélnek meg'' = Csúnya vagyok.

,,Keresem azt, aki meggyógyítja a sebeimet.'' = Privát pszichológust keresek, nem párkapcsolatot.

,,Szeretem, ha van humorod.'' = Nem értem a viccet, és ettől agresszív leszek.

,,Szeretek utazni." = És jó lenne, ha ki tudnád fizetni.

,,Izgalmas férfit keresek." = Unatkozom, és fogalmam sincs, hogy tudnám izgalmasabbá tenni az életem.

,,Szexuális ragadozók kíméljenek!" = A szexuális ragadozók kíméletesen ragadozzanak meg!

Az objektumorientált programozás lényege az, hogy a programozást nem a számítógép szemszögéből közelítjük meg, hanem a problémát objektumokká bontjuk, amelyeknek a viselkedését implementáljuk. Az objektumorientáltság a programozási nyelvek esetében nem konkrétan egy gondolkodásmódot jelent, hanem azt, hogy ennek megvalósítása céljából nyelvi elemek állnak rendelkezésre, amelyek révén a program elkészíthető. 

Az objektumorientált programozási nyelvek osztályokká és példányokká szabdalják a problémát. Tehát ha mondjuk valaki egy mozdony vezérlését egy objektumorientált nyelvben írja meg, akkor lesz egy osztály maga a vonat. A vonat osztályon belül lesz a mozdony osztálya, és lesz a kocsik osztálya. Lesz egy osztály a kerekeknek. Lesz egy példány a mozdonyból, mondjuk 5 példány a kocsikból, és mind a kocsik, mind a mozdony esetében lesz mondjuk 16 - vagy mittudomén hány - példány a kerékből.

A különböző osztályok nem csak a levegőben lógnak, hanem egymás részei lehetnek, amelyek interakcióba léphetnek egymással, tehát ha mondjuk elindul az adott kocsi - valamelyik kerék forgatását jelző függvény meghívódik - akkor ezt ilyen-olyan hackek segítségével az ajtó példányai is érzékelni tudják, és így az ajtó autómatikusan becsukódhat.

1. probléma: Az objektumorientált programozás pont, hogy a valóságot nem képes objektumokká képezni, tehát már arra sem jó, amire kitalálták

Mi történik akkor, ha a vonat lefékez? A folyamat a szerelvény egészére hat, de a mozdony logikailag a kocsikkal kb egy szinten van, mégis ki kell hatnia minden kocsira, a kerekekre, és a szerelvény egészére, tehát minden irányban. Ugyanez igaz arra, amikor valaki behúzza a vészféket. Látható, hogy a tárgyak interakciója sokrétűbb annál, hogy ezt halmaz-részhalmaz szerű logika alapján kapcsolatokká lehessen szervezni, így az egész koncepció megerőszakolása, és undorítóan ordas nagy hackek kellenek ahhoz, hogy osztályokká és objektumokká lehessen erőszakolni a feladatot.

2. A gépigény

Nem nehéz belátni, hogy ha objektumok láncolatává szerveztél valamit, amelyek egymással interakcióban vannak, akkor az horribilisen nagy overheadet tud jelenteni a gépigény tekintetében. Például ha csináltál egy vektor osztályt, amely autómatikusan kiszámítja a vektor normálvektorát és hosszát, az pont tizedelni fogja az algoritmus sebességét, lehet, hogy feleslegesen, mert neked a normálvektora mondjuk csak az egész kódban 2 helyen kell, de mondjuk a vektor iránya több ezer helyen, sebességkritikus részeken. A megoldás kézenfekvő: nem kell mindig kiszámolni a normálvektort, csak ha szűkséges. Tehát létrehoztál egy objektumot, amely vagy nem fog objektumként viselkedni többé, vagy 50 fps helyett lesz 5 fps a játékod...

3. A munkamorál

A sok különböző osztályt egyszerűen szét lehet bontani fájlokra, egy nagyvállalat számára tehát ez akár még egy ideális szervezőerő is lehet. Minden osztály és objektum fejlesztését le lehet osztani a különböző kollegákra. Persze ezt OOP nélkül is meg lehet tenni. OOP-vel viszont lehet úgy dolgozni, hogy nem dolgozol. Gépelgeted az osztályokat, akár több ezret is létrehozol belőle, gyönyörűen osztályokká bontottál egy egész problémát, hónapok alatt azon dolgoztál, hogy mondjuk egy csomagküldőszolgálat működését hogyan objektumizáld. Majd amikor valaki megkérdezi, hogy hol tartasz, már büffentheted is neki oda, hogy nézd már, mennyi kód van, amely megyénként osztályba szervezi a futárokat, a járműveiket, a javíttatásukat, a megrendelőket, az ügyfeleket, a grafikus felület vezérlését, a loginrendszert. Tulajdonképpen már majdnem minden kész van, csak még egyvalamit nem kezdtél el megcsinálni: a programot, amit ennyi idő alatt akár meg is írhattál volna. Hisz akár egy 7. osztályos diák is megírta volna basicben házi feladatként egy hétvége alatt, de neked mostmár 10 alkalmazott is kelleni fog hozzá, meg egy jó fél év, hogy legyen is belőle valami, aztán kvadozás után a tábortűznél lehet róla anekdotázni, hogy te mekkora fejlesztőzsuga vagy, nagyon komoly munkát végzel egy nagyon komoly nagyvállalatnál a többi 10 idiótával együtt, akik ideológiailag bevédik egymás seggét azt az impressziót keltve, hogy tulajdonképpen dolgoznak akkor, amikor valaki megkérdezi, hogy tulajdonképpen mi a kurva anyátokat is csináltok ti itt? Önmagában persze az objektumorienált programozás még nem feltétlenül kéne, hogy tönkretegyen egy projektet, hisz ha így lenne, akkor kihalt volna az egész. De a programozást mégis általában produktivitás nélküli tevékenységgé silányítja, ami utat nyitva az áltudományos megszakértgetés felé a költségek végére 2-3 nullát ír. Érdekes módon aztán a komoly munkákban, vagy az adott szoftver komoly részeiben objektumorientált programozásnak aztán nyoma sincs. 

4. Tehát lehetne jól is használni az objektumorientált programozást, de az emberek mégsem jól használják.

Régebben néha előfordult, hogy ha volt egy olyan ismerősöm, aki valamihez jobban ért, mint én, akkor megkértem, hogy írja meg helyettem ezt-azt a problémát, cserébe mondjuk segítettem neki a hibákat javítani, vagy tesztelni segítettem, esetleg tanácsokkal szolgáltam neki az ilyen-olyan dolgok implementálásához. Ezek mindig egyszerű problémák voltak, de előfordult, hogy ezek az emberek objektumorientált kódot adtak és a néhány órás munka helyett hetekig kotlottak rajta, hogy a végén sík ideg arccal odaadják, hogy tessék, itt van a szarod. Hát mondom, ember, mi történt? Nézem a kódot, és az érdemi része kb 300 sor. A körülötte lévő objektumgyűrű pedig 4000, és minden 3.-4. meghívás után segfaultol a program. Ez nem túlzás, és nem vicc, ez egy fájlformátum betöltője volt, amely annyit csinált, hogy a chunkok alapján fseekelt, és betöltötte az adatokat. A kód pár száz kilobájtos fájlokon 3-4 másodpercig dolgozott, az eredményeket kb olyan szintaktikával kellett kiszedni, hogy object->loader->vtx->chunk1.data.xyz(id).xyz1[k] és annyira bugos volt, hogy egy idő után inkább egyszerűen megírtam C-ben, ami 2 órát emésztett fel az életemből, és lett 300-400 sor, a működése pedig szám szerint 200x lett gyorsabb. Az emberek 99%-a tehát ótvar szarul használja az OOP-t, tulajdonképpen általában minnél inkább vergődik valaki az OOP elvek mellett, annál inkább nem érti, meg annál inkább nem tudja használni, meg annál inkább nem tud programozni.

5. Az objektumorientált programozás célja a kód átláthatóságának és egyszerűségének növelése lenne

Mi a halál bágyadt fasza ez?

És ez az, amire az OOP képtelen. Ennek ellenére ma már az objektumorientált programozást lehetévő tevő, vagy ennek kizárólagosságát hirdető nyelvek vannak többségben, mert egész egyszerűen a nagyvállalati kóklerprogramozók ebben szeretnének dolgokat megszakértgetni bármiféle valódi munka, hozzáértés, vagy tudás nélkül, és azt akarják, hogy őket a valódi programozók a munkájukkal eltartsák - miközben ők pedig a program felesleges, obskúrus rétegeinek megszakértésével büffentgetnek, majd egymás pozícióba szopkodása után gargalizálnak.

Összességében tehát objektumorientált kódot manapság olyan projekteknél használnak, ahol nincs hozzáértő ember, ahol nincs szűkség valódi programozási munkára, ahol feltétel az, hogy a projekt SOHA SE készüljön el, drága legyen, lassú legyen, az indokoltnál tízszer több ember kelljen hozzá, tízszer akkora legyen, mint indokolt, sokáig tartson elkészíteni, ne legyen átlátható, ne legyen érdemben továbbfejleszthető, sokat lehessen kérni érte, miközben a programozói munkát igénylő feladatok esetén (pl linux kernel, titkosítóalgoritmusok, stb) mindenkit azonnal kivágnak, aki oop kódot próbál beleszakérteni a forrásba, ugyanis van, ahol egy programozói munkát tényleg programozóknak kell elvégezni.

Az OOP tulajdonképpen a szoftverfejlesztés liberalizmusa, és azt üzeni, hogy nem kell érteni semmihez, elég, ha írsz egy ügyes osztályt, és akár még megszakértő manager is lehet belőled egy nagyon komoly európai nagyvállalat pincéjében. Persze OOP-s nyelvekben is vannak jó programozók, akik ténylegesen is dolgoznak, csak mondjuk relatíve elég kevés, míg a C-sek közül általában a negyede képes rendes munkát végezni, addig az OOP-s nyelvekben ez az arány 1% sincs.

Hallgatom múltkor a híreket (ugye? úgy kell nekem, miért nem csináltam helyette valami értelmeset), és figyelmes lettem egy híradásra, amely arról szólt néhány percen keresztül, hogy épp milyen szakokon hány ember végzett és felvételizett egyetemeken, meg OKJ-s képzéseken. Hamar ráhegyeződött a fülem, és ilyeneket hallottam, hogy mittudoménmilyen robotika 7 felvételiző, 2 végzős, nukleáris faszomtudomány 3 felvételiző, 1 végzős. 

Gondoltam, hogy biztos valamelyik országos hírű egyetem mindenféle szakirányait mondogatják, de aztán hallgattam tovább a listát: szociológus büfékönyvtár irodaergonómia manager 1500, 500, 800, 2400. 

Először azt hittem, hogy csak rosszul látok/hallok. Pedig nem. Ezek voltak az összesített adatok. Egy nukleáris faszomtudjaki, két alkalmazott kémiai akármi. Ezt volt képes magából kibocsátani dicső népnemzeti együttműködésországunk oktatási rendszere idén. Kilencmillió emberből, bazdmeg, sikerült kb 100 embernek megtanítani valamilyen tudományt, kb 500nak sikerült megtanítani valami külföldi technológia betanítottmunkásként való megszakértését, és 15000 db valakinekavalakije pedig megtanult valamilyen áltudományt jambikus pentameterben, hogy nehogy dolgoznia kelljen.

De semmi baj, szerencsére az irodája nagyon ergonómikus lesz annak az egy darab nukleáris valakinek, aki nézegeti majd belőle a paksi reaktort azon lamentálva magában, hogy egy üzemzavar esetén ezt az egész szart vajon neki kell majd egy köteg szikszalaggal összeraknija -e senki másnak lövése sem révén, vagy rajta kívül úgysem fogja tudni senki sem, hogy leolvadt az egész, úgyhogy nyugodtan elmenekülhet valahova messzire az első adandó alkalommal.

Talán Erdélyt is így foglaljuk majd vissza és szüljök tele. Irodaergonómiával. Ettől fossák majd tele a gatyájukat a románok, meg az eu-szökőkutaktól és stadionoktól, ahová még a kőagyuak sem járnak el, de azért legalább annyira fontos volt felépíteni őket, mint Ramszesznek a piramisokat, hogy lássa a nép, micsoda csodálatos gyarmati kirendeltsége épül itt az Európai uniónak itt.

A fenti ábra a PISA teszteredményeket ábrázolja, amely a diákok tudásbeli különbségeit méri. Látható, hogy az elbutulás tudományos és logikai téren egy világjelenség, de mi még erre is rátettünk pár lapáttal. Sikerült a gyermekeinket valahová az északafrikai szint és az állatvilágból épphogy kiemelkedett majmok közé bepozícionálnunk. 

Persze 80%-os adó és európai uniós szocializmus mellett vállalkozások nem születnek, így vállalatok sem tudnak kinövekedni. A szólásszabadságot törvényekkel korlátozó, tüntetéseket szervezőknek 10 meg 13 év börtönöket adó, a demokratikus értékrendet elnyomó karhatalom árnyékában a kultúra, a gazdaság, a tudomány teljesen meghalt.

Kitermelt az ország egy olyan félfeudalista, külföldi technológiák megszakértésén alapuló kóklergazdaságot, ami társadalmi és egyéni szinten is annyira megveti, gyűlöli, és elnyomja a tudást, a képességeket, és a kitartást, hogy mindössze évente néhány száz szakembert tud képezni országos szinten egy csaknem tízmilliós országban együttvéve.  

A magyar állam a kommunista diktatúra romjain létrehozott egy olyan társadalmat, amely sok tekintetben még súlyosabban korlátozza az emberek életét. Az állam már nemcsak üldözi, hanem magára is hagyja az embert, majd követelőzik, kötelességeket akar számon kérni, miközben jogokat nem ad - a hatóságok az állam pénzbehajtójaként működnek, igazságszolgáltatás és jogállamiság effektíve ma magyarországon nem létezik sem alsóbb, sem felső szinteken. A komromisszumképtelen és tárgyalásképtelen Orbán-kormány mohóságában és skizoid paranoiájában annyira korlátozta az ország demokratikus jellegét, hogy végül a saját kezét törte el, és a 98%-os arányban megnyert kvótás népszavazás eredményét sem bírta érdemben érvényesíteni olyan demokráciakorlátozó intézkedések miatt, amelyet ő maga vezetett be azért, hogy a totalitárius hegemóniáját ne veszélyeztesse senki.

Egy Magyarország méretű államnak képesnek kellene lennie arra, hogy minden jelentősebb iparban legalább 20-30 jelentősebb vállalatot felmutasson a járműgyártástól kezdve a számítástechnikán át. Persze nyilván ez egy olyan országban nem lehetséges, ahol a gombnyomkodó rabszolgaként tartott képviselők az über betiltása előtti héten tanulnak meg SMS-t írni. Ilyen emberek bizonyára képesek egy megfontolt és felelős döntést hozni.

Vajon hogy tudnak ilyen emberek parlamenti képviselővé válni? Ennyi tudással nyilvánvalóan nincs meg az a rátermettségük, szervezőerejük, és képességük arra, hogy felküzdjék magukat a parlamentbe egy demokratikus küzdelemben. 

Vajon az ország válik olyanná, mint amilyen a parlament, vagy a parlament válik olyanná, mint amilyen az ország? Olyanná válik az értelmiség, mint amilyenné a Fidesz. Orbán Viktor a szó szoros értelmében soha nem dolgozott egy percet sem, mint ahogy az ország elitje, és úgymond értelmisége sem, és nem is fognak.

Nem lesz vadászgépünk, ruhánk, autónk, tankunk, tévénk, wc kagylónk, asztalunk, fegyverünk (jaj, azt amúgyis tilos tartani, majd a fidesz és az eu megvéd. Hát ki ne bízná rájuk gondolkodás nélkül az életét?).

De lesz helyette irodaergonómia, földosztás, könyvtáros, totális megfigyelés, feudális és európai liberális elnyomás.

Közeleg az új Trianon. Magyarország olyan formában, ahogy gondolunk rá, már lassan két évtizede nem létezik. Száz éve elvették az országunkat, és most száz évvel később a szellemünket is elvették. Végül a saját kormányunk és demokratikus vezetőink érték el azt, amit sem a románok, sem a habsburgok, sem a szlávok nem tudtak elérni ezer év alatt sem: elvették az álmainkat. 

Szerintem annak a spirális válságnak az oka, amely lassan már egy évtizede sújtja valamilyen formában a globális gazdaságot, az az oka, hogy a pénz elvesztette az értékét, és már nem tekinthető értékmérő, és értéktartó eszköznek. A pénz funkciója eredetileg az, hogy a cseretárgyak helyét a kereskedelemben átvette, és univerzális, könnyen hordozható eszközként könnyedén elkölthető volt.

Például ha egy állat lenyúzott szőrméjéből sapkákat varrtál, akkor azt elcserélhetted pénzért, amelyekből később más dolgokat vehettél - olyan dolgokat, amikre szűkséged volt -, és így nem kellett tárgyakra cserélned közvetlenül a sapkádat. Mondjuk például lóra. Mert neked mondjuk épp lóra nem volt szűkséged, a vevőnek meg mondjuk 10 sapkára, ami mondjuk egy lovat ért. Égető szűkség volt ezért arra, hogy a pénz valamilyen formában megjelenjen, mert effektíven kereskedni ennélkül nem lehetett. Először - a kőkorszakban - kagylók, ritka ásványok, kicsiny faragott szobrok töltötték be ezt a szerepet, később, a technológia fejlődésével a fémpénzek vették át ezek helyét. A fémpénzeknek önmagában is értéke volt, mert a fémek ritkák voltak. Különösen az arany, az ezüst, és a nemesfémek voltak értékesek, mint ahogy ma is. Ezek, mivel önmagukban is értékesek voltak, kizárták annak a lehetőségét, hogy értéktelenül, érdemtelenül osztogatni lehessen őket, hisz mennyiségük véges, kitermelésük időigényes, sok esetben szinte csak véletlenszerűen kerülnek a tulajdonosukhoz olyan módon, hogy az alapanyagául szolgáló rögöt a szerencsés megtalálja. 

Majd aztán a 18.-19. század környékén eljutottunk oda, hogy a pénz értéke immár nem a benne felhasznált fém értékével egyezett meg, hanem az értéke egyre inkább hullámzott, még végül az értéke attól kezdett függővé válni, hogy mit lehet kapni érte. Tehát a pénz egy olyan szimbolikus, konszenzusos értékhordozó tárgyá vált, amelynek nem a benne lévő anyag értéke hordozta az értéket, hanem pusztán az a tény, hogy a megadott pénzért cserébe a gazdaságban az adott értékű értékű tárgyat és szolgáltatást lehetett megkapni.

Ezt követően megjelentek tömegével a papírpénzek (amik persze már korábban is léteztek), majd a huszadik század végén a bankok (amik szintén léteztek már jóval korábban is), az utalás, a nemzetközi bankrendszerek valamilyen szintű összekapcsolásai, a különböző számítógépes és mobilhálózatok, amely kezdetben brutális növekedési ütemet tett lehetővé immáron globális szinten, de ez mára leállt, és elkezdett visszafejlődni.

És ennek az oka az, hogy a pénz egyre kevésbé hordoz értéket, amelyet ez a helyzet lehetővé tett. Nézzük meg, hogy mi történt, és mivé vált mára a pénz!

Régebben ha jött a vihar, és szétbaszta a házadon a tetőt. Kerestél egy erre specializálódott szakembert, aki beszerezte a cserépgyártótól a cserepeket, majd az eszközeit (pl létra) felhasználva felvitte őket a háztetőre, és ott megjavította a tetődet. Nem volt különösebben drága, persze nem volt különösebben olcsó sem. Volt a pénz, és annak volt egy értéke, volt a dolog, és annak volt egy értéke, és alaphelyzetben (tehát amikor nem volt háború, természeti katasztrófa, stb) akkor ezek nem nagyon változtak meg, még önmagában a technológiai fejlődés hatására sem - csak itt-ott ez-az időnként hatékonyabb, olcsóbb lett, új alternatívák jelentek meg, de a tető az tető. 

Ha tehát valaki tetőcserepet gyártott, akkor azt piaci alapon el tudta adni, ha valaki a tető építésével foglalkozott, akkor azt piaci alapokon meg tudta tenni, ha valaki vállalkozóként, vagy alkalmazottként elvégezte ezt a munkát, akkor az tudta, hogy mekkora értékű haszonra, profitra, segédi, mesteri vagy alkalmazotti fizetésre számíthat élete végéig, közben minimálisan reflektálva a technológiai újdonságokra. 

Persze minden ország más és más volt, különböző rendszerek jöttek-mentek, de alapvetően a legtöbb esetben ezek az írott vagy íratlan elvek ilyen formában érvényesülni tudtak.

Tehát az ember szépen fogta a pénzét, amit megkeresett, és el tudta költeni az általa elvégzett munka vagy létrehozott termék, szolgáltatás értékével közel egyenértékű termékekre, és szolgáltatásokra. A pénz reálértéke persze folyamatosan imbolygott ide-oda, mint ahogy manapság is, ebben nem volt eltérés.

Viszont manapság ez már nem így van.

Nézzük meg manapság, hogy hogy néz egy ,,munka'', ahol ,,jól lehet keresni'': ahhoz, hogy jól keressünk, nem kell dolgozni. Épp ellenkezőleg: ha sok pénzt akarunk keresni, akkor egy vállalatot kell szolgálni munkánkkal, tehát nem a termék vagy szolgáltatás létrehozását kell végeznünk, hanem egy termék, vagy szolgáltatás létrehozásának SZOLGÁLATÁT kell végezni. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Például azt, hogy SQL-ben lekérdezéseket tudsz csinálni, egy katalógusból ki tudsz választani egy 80 millió forintos szervergépet, amin 20 millió forintos amerikai szoftverek futnak 8 direkt erre a célra alkalmazott ember által koordinálva, hogy elvégezzenek egy olyan munkát, amelyet amúgy EGYETLEN személy végzett el korábban pusztán a témához való valódi szakszerű hozzáértése segítségével. DE nem akarok számítástechnikai példákat felhozni, mert valaki még félreérti, és úgy értelmezné a szavaimat, mintha a számítógépek és a modern technológia ellen akarnám hangolni az olvasókat, úgyhogy nézzünk is rögtön más példákat.

Szűkség van mondjuk egy olyan transzformátorra egy erőműhöz, amely X1-X2 volt közötti áramerősséget, Y1-Y2 közötti feszültséggel befogad, majd azt átkonvertálja 240 voltra? Nos, akkor mire is van szűkség? Egy ügyes mérnökre, aki megtervezi? Hatékonyan, és olcsón legyártott rézkábelekre? Egy járműre, ami a helyére viszi? Lófaszt. Mindenre szűkség van, csak ezekre nincs! Szűkség van előszöris a gyár vezetőségének 50-60 hozzátartozójára, akik ezt nagyon komolyan megszakértik, szűkség van a kormány több tagjának családtagjaira, akiknek kamu pozíciót lehet adni, szűkség van a gyár részvényesei által birtokolt más jellegű részvényekhez tartozó egyéb vállalatokkal való kapcsolatra, hogy ők is biztos részt vehessenek a projektben, szűkség van erre egy nagyon komoly amerikai számítógépre, amelyen egy nagyon komoly amerikai szoftver fut, szűkség van az ezek használatára betanított emberek tucatjaira, szűkség van több tucat emberre, akik csak ezeknek a bérezéséért, lefejvadászásáért felelnek, szűkség van ügyvédekre, stb.

A végeredmény pedig az, hogy 40 milliárd forintból elkészült a transzformátor, amit végülis egy 150 ezer forintért dolgozó vidéki mérnök tervezett meg pár nap alatt, amihez a kábeleket egy 100 ezer forintért dolgozó vietnámi munkás gyártotta le, amihez a hűtést néhány tízezer forintért dolgozó ukrán heggesztők alkották tízezer forintos anyagköltség mellett, amihez a vezérlőchip végülis egy taiwanban legyártott 5 ezer forintos processzor lesz, miközben a transzformátor teljes anyagköltsége néhány százezer forint. Majd a 40 milliárd forintos végösszegre még hamar rájön kb 80%-nyi adóteher, hogy legyen mit visszaosztani az államapparátusban élősködő, érdemi munkát szintén nem végző embereknek, és nehogy elszálljon az infláció azért, mert érdemi munka nélkül kiosztottak egy év alatt 8x annyi pénzt, mint amennyi amúgy az egész gazdaság kapitalizációja. 

Az eredmény tehát a példában egy transzformátor, ami néhány ezerszer többe került, mint amennyit valójában ér. Emberek annélkül, hogy ennek a létrehozásában bármilyen módon részt vettek volna, tízmillió forintokat kerestek. Részvényesek, akik semmit nem tettek a transzformátor elkészítéséért, milliárdokkal gazdagodtak. A magyar állam szintén milliárdokkal gazdagodott, és idegen államok szintén milliárdokkal gazdagodtak, cégek között százmilliárd forintok repkedtek, a gyárban dolgozó, önamgukat informatikus isteneknek tekintő emberek nagyon komoly ERP rendszerekbe számokat írkáltak be, SQL lekérdezéseket csináltak több százezer forintokat keresve, mintha dolgoznának, a mérnökök, dolgozók pedig kaptak néhány tízezer forint fizetésemelést.

Természetesen a transzformátor csak egy példa volt, mindenki kicserélheti a saját szája íze szerint bármi másra.

Végeredményben persze bekerült a világgazdaságba mindenféle devizában egy csomó pénz, zömében olyan emberekhez, akik igazából nem is csináltak semmit. Így működik a mai imperialista-eurószocialista jellegű villággazdaság, hajtóereje a fedezetlen szakértgetés, a korrupció, és a brutális és átláthatatlan adórendszer, hogy effektíven bele lehessen szarni a torkába annak, aki esetleg ne adj isten piaci alapokon megpróbálna transzformátort gyártani egy erőműhöz néhány ezer nagyságrenddel olcsóbban.

További hozadéka pedig ennek az, hogy a mérnökök, dolgozók eltűnnek: mi értelme érteni bármihez is, amikor kóklerkedéssel, pózolással, szakértgetéssel, bármiféle munka elvégzése nélkül tízszer, százszor többet lehet keresni? Nem sok, így aztán szép lassan a hozzáértés társadalmi szinten eltűnik, mert az emberek elmennek szépen valami kókler dolgot csinálni inkább. Persze az oktatásügy is egy inkább reflektál erre, és fokozatosan ilyen irányba mozdul, így értéktelenné válik a diploma, hisz nem is reprezentál tudást. 

Adott tehát a helyzet: brutális, mesebeli pénzek mozognak, hozzáértés nincs, érdemi munkavégzés nincs, egyszerre van súlyos munkaerőhiány és egyszerre vannak jelen a munkanélküliek tömegei, és a nagyobb fizetésért egyszerűen nem lehet rávenni senkit sem mondjuk arra sem, hogy elköltözzön, mivel a pénz egyszerűen elvesztette értékhordozó képességét a fent leírt folyamatok és jelenséek miatt.

A pénznek tulajdonképpen ma már nem az ad értéket, hogy értéket hordoz, hanem az, hogy be kell fizetni az államkasszába mondjuk a villanyszámlaként, adóként, vagy hogy pl azért kapsz házat, vonatjegyet, meg kaját a boltban, mert a törvény és az állam az erőszakszervezetei segítségével így garantálja az érték nélküli pénzeszköze felértékelődését.

Ez nem pusztán vélemény, lássuk a tényeket: ha dolgozol havi 200 ezer forintért, egyszerűen nem vagy előbbre azzal, hogy havi 800 ezer forintot kapsz helyette mondjuk egy nagyobb városban, mert nem tudsz belőle jobb minőségű dolgokat venni, mintha 200 ezer forintból gazdálkodnál. Például tehát ha már meguntad a 20 ezer forintos telefingott műanyag-szövet irodaszéket, amelynek gyártási költsége amúgy 1000 forint körül van, és már szétrohadt tőle a gerinced, így hát valami olyan széket akarsz, ami ennél legalább egy fokkal jobb, mondjuk műbőrből van az ülőkéje, és egy fokkal kényelmesebben érzi magát benne a hátad, na az akkor 200 ezer forint lesz. És akkor itt most egy szaros székről beszélünk, ami az előző kategóriánál alig jobb. Kaját pedig egyáltalán nem kapsz jobbat, ugyanazt a műanyag kenőmájast kapod, amitől megdögölsz, hiába van négyszer-tízszer annyi pénzed. 

Azt meséltem, hogy amúgy a hatóságok az egészet egyetlen kattintással elvehetik tőled?

Tehát a válság oka, hogy a pénz mögül eltűnt az érték, és ennek nagyon csúnya vége lesz. 

Egy nap talán eljön az idő, amikor majd minden magyar ember felébred, és kiáll a saját szabadságááért, szuverenitásáért. Eljön majd a nap, amikor nem lehet majd agymosni minket bécsi cukrázdákkal. Eljön majd a nap, amikor a karrier nem azt jelenti majd, hogy imperialisták gyáraiban és nagyvállalataiban afrikai bérért szakértgetni lehet. Eljön majd a nap, amikor nem az itthoni ipar elpusztítása, és tudás szisztematikus kiírtása lesz a menő, és talán eljön majd a nap, amikor a munkaképes korúak 20%-a nem az állam hivatalaiban üldögél a dolgozók 80%-os adójából, hanem elmegy majd dolgozni, és megtermeli azt, amit elfogyaszt.

Eljön majd az idő, amikor Magyarországon majd nem lehet ártatlan embereket 13 év börtönnel sújtani terrorvádakkal, hanem rájönnek majd az emberek, hogy pont az ilyen ítéletet kimondók az igazi terroristák, és őket rakják majd 13 évre börtönbe a jogállam felszámolásáért. Egy nap talán eljön majd az idő, amikor a férfiak is visszakapják alapvető emberi jogaikat, és így ismét bőséges gyermekáldás köszönt Magyarországra. Eljön majd az az idő, amikor Magyarországon nem stadionokat építtet a bölcs vezér, hanem az ország vezetősége kórházakat, orvosi eszközöket, űrállomásokat, processzorokat, műholdakat, vadászgépeket, tankokat tervez és gyárt le a nép pénzével és tudásával, hogy megőrizzük népünk függetlenségét, elősegítsük jólétét, megvédjük etnikai és kulturális jellegét. 

Na, ez a nap biztos, hogy nem október 2.-án veszi kezdetét.

Orbánék kamu-nemzetieskedő népszavazásával - két héttel azután, miután a Fideszmaffia szemrebbenés nélkül utasította el az EU-ból való kilépésről szóló népszavazási kezdeményezést - a terrorista Fidesz célja nyilvánvalóan nem a népszuverenitás, etnikai, és kulturális jellegünk megőrzése, hanem pusztán annak biztosítása, hogy többet lehessen élősködni. Ha elzabálják előlük az Afrikaiak, úgy ezt nem tudják biztosítani.

Minket, a népet viszont kész helyzet elé állítottak. Először úgy gondoltam, nem megyek el, mert egyszerűen nincs tétje a dolognak. A népszavazásnak nincs valódi funkicója, a Fidesz azt csinál, amit akar, és azzal, ha elmegyünk, csak a fidesz bohózatait legitimizáljuk.

De rájöttem, hogy ez nem megoldás.

Döntenünk kell két Sátán között. És nekünk pedig azt a Sátánt kell választanunk, amelyik beszél magyarul.

Nemet kell mondani a kvótákra, nem hagyhatjuk, hogy imperialista gittegyletekbe tömörülve írtsák ki a népünket idegen érdekek, és idegen elvek mentén.

Kalányos Nintendót táviratban értesítették, hogy megkapja a Nemzetközi Népköztársaság Lovagja Érdemrendet. 

Végre - gondolta magában Nintendó - megérte a hosszú évtizedeken át történő prolkorrekt semmittevés, helyezkedés, elhatárolódás, kóklerkedés, és így végre kapott ő is valami díjat. Igaz, kiosztanak belőle vagy háromszázat egy évben - ezzel is jelezve, hogy ez micsoda különleges érték, meg mekkora egyedi dolog. Tulajdonképpen többet osztanak belőle ki évente, mint fizikusi diplomából, dehát végülis atomreaktort nem kell tudni készíteni, elég ha vannak helyette lovagok. Lovagnak lenni 2016-ban minden igazi trú állampolgár elsőszámú álma. Így nevelik büszke anyák a gyermekeiket: fiam, téged ezért nevelünk, ezért szültelek, hogy ha felnőssz, meg kell szerezned ezt a dicsőséget a családnak: a Nemzetközi Népköztársaság Lovagja Érdemrend, erre van szűkségünk! Apád ezért dolgozik, hogy etessünk, és ezt a dicsőséget elhozhasd nekünk, és végre lesz valaki a családunkból, ezért teszünk meg érted mindent, LÁTOD, LEVÁGTAM az egyik ujjamat, mert nincs mit ennünk, ezt most meg kell enned, hogy erős lehess felnőtt korodra, és lovag legyél! NE SÍRJ, NE KÖNNYEZZ, EDD MEG! SZERETLEK FIAM, LÉGY ERŐS!

A díjról amúgy senki más nem hallott, csak Nintendó, meg az a néhány ezer további nyalifali hülye, aki megkapta, és kitette a pottyantós wc falára, hogy amikor kemény, és nehéz dolgokat visz véghez minden másnap, akkor emlékezhessen arra, hogy ő korábban már mennyi komoly, és nehéz dolgot volt képes véghezvinni.

Hát telt, és múlt az idő, mígnem egy állítólag ordas náci eszméket valló bajorzsolt ember, akiről szintén senki sem tudja, hogy kicsoda, meg micsoda, meg mit miért, hogyan, merre, meddig, szintén kapott egy ilyen Nemzetközi Népköztársaság Lovagja Érdemrendet. Írt is róla egy cikket, hogy nézzétek, mit kaptam, gecik, ilyen nektek úgyse lesz, max ha vesztek egyet a piacon 500 forintért. 

Kalányos Nintendó, amikor megtudta, hogy kapott a bajorzsolt is egy ilyet, éktelen haragra gerjedt.

-Ez tűrhetetlen! Hogy kaphat egy ilyen ordas kirekesztő, rasszista, fasiszta, sötét jellemű ember ilyen csodálatos díjat, mint ami nekem is van? - Forgyogott magában Kalányos Nintendó.

-Európa, segíts!  - Kiálltott fel, majd elkezdte kikeresni az összes gyökeret, akik megkapták a Nemzetközi Népköztársaság Lovagja Érdemrendet, hogy küldjék vissza, és akkor majd a bajorzsolt kénytelen lesz visszaadni, hogyha több százan visszaküldik, mert a bajorzsolt majd elszégyenli magát, és visszaadja. Vagy ha a csúnya, ordas bajorzsolt ilyet megkaphat, akkor ettől el kell határolódni, mert semmit sem ér. Végülis értéke úgysincs. Egy nokiásdoboznyi húszezrest úgysem adna vissza senki csak attól még, hogy a bajorzsolti is biztos kapott már a munkájáért húszezrest, ugye?

Csatlakozott is Kalányos Nintendóhoz a sok liberó, vissza is küldték a díjat vagy százan. Fellázítottak a velük szövetséges amerikai kormány által pénzelt weboldalakat, intézeteket, hogy vállaljanak szolidaritást, és nyújtsanak sajtónyilvánosságot azt bemutatván, hogy ők milyen bátran kiállnak az egységbe forrt modern, európer, szabad köztársaságocskákat elrohasztó ordas náci, fasisztoid, kirekesztő, népírtó eszmék ellen olyan formában, hogy visszaadják a kb 600 forintos búcsúi bóvliukat, amelyet Nemzetközi Népköztársaság Lovagja Érdemrend néven neveztek eddig nevén. 

Álljon tehát példának előttünk a hős Kalányos Nintendó életútja, élettörténete, és sikere! Vezessen minket büszke emléke előre: legyél te is Kalányos Nintendó!