Amikor a megkeseredett, a kapitalista igényeket még távolról értelmezni, felfogni, kiszolgálni sem képes, sem nem akaró nagypofájú akarnokok, buta, tehetségtelen, primitív, agresszív és pofátlan munkások, üvöltöző szélespicsájú tuskó oktatók, a szocializmusban megrekedt silányság pinaszagú, szarszagú és bűzös okádmányával visszavonhatatlanul és menthetetlenül beterített iparágakat keressük, akkor a magyar ruhaipar az, ami ennek leginkább mementót állít.
Bár, amikor a teljes magyar szellemi és gazdasági hanyatlás iskolapéldáit keressük, akkor elsősorban a filmipar szokott eszünkbe jutni, azonban a filmiparra ezek nagyrésze nem igaz. Igaz az, hogy nevetségesen gyenge, kontraproduktív, kontraszelektált, élvezhetetlen, és silány, mégis igyekszik újra és újra megújulni. Igaz az is, hogy ez életképtelen, nézhetetlen produkciókat szül, de megvan benne a piacgazdaságnak, a piaci igényeknek való megfelelés valami minimális szikjára, vagy vágya, még ha erre amúgy képtelen is.
kép: vagy.hu
A ruhaipar egy olyan iparág, ami már a rendszerváltás előtt is hihetetlenül gagyi volt.
Emlékezzünk csak a magyar ruházati cikkekre a szocializmusból!
...
Ugye, nem jut eszünkbe semmi olyan, amire érdemes lenne emlékezni. Hát pont ez az: nem hozott létre semmilyen említésre méltó produktumot sem, ezért aztán nem is emlékszünk rá. Talán csak a cipőkre, amik annyira rosszak, kényelmetlenek, gusztustalanok, és használhatatlanok voltak, hogyha valaki sokat járt bennük, annak hamarosan műteni kellett a lábát.
A magyar ruhaipar, miután államosították/kommunizálták, képtelen volt bármiféle innovációt is felmutatni. Odatettek valami ügyeletes elvtársnőt, hogy aladárkodjon össze valami ruhaneműket, alapítottak egy csomó varrodát, szinte minden falu határába egyet, mert a varroda az aztán egy kurva fontos dolog ám, és gyártották szépen a kb Horthy korabeli szabásban a kombinékat, nagymamabugyikat, otthonkákat, lenge iskolaköpenyeket és tornauniformisokat, olyan minőségben és stílusban, amit sem a világ többi részén, sem pedig nálunk értelmes ember önként soha a büdös picsába nem vett volna fel nemhogy az 50-es, de még talán már a 40-es években sem.
Ha a magyar ruhaipar termékeiből kellett volna felöltöztetni az országot, akkor mindenki úgy nézett volna ki, mint egy modern amerikai fegyencfilm főhősei, ráadásként kétnaponta lemállott volna róluk a ruha.
De itt elsősorban nem is a minőségi alapanyagok hiánya a probléma.
Nekem például van egy vékony osztrák bőrdzsekim, ami valójában annyira olcsó volt, hogy gumiból van. Kb a rendszerváltás idején vásárolta apám, aztán tavaly kitette a garázsba, mondván, hogy már nem kell neki, mert keletkezett rajta két apró lyuk. Én pedig lepucoltam róla a penészt, szépen lemostam, átkentem, és azóta is ebben a ruhában járok mindenhova, legyen az túra, randi, városban mászkálás, hivatalba mászkálás, esküvő, bármi.
És ez azért van így, mert ez a ruhanemű valódi piaci igény kielégítése céljából, a valódi piaci igényt felismerni és kiszolgálni képes emberek tervei és munkája alapján került a piacra, legyen bármilyen olcsó, és legyen bármilyen szar anyagból, a mai napig 100%-osan megállja a helyét.
Ellenben öreganyád 1914-es divat alapján varrt kombinéja nem biztos, hogy ilyen.
A kommunizmusban nem nagyon kellett produkálni, érdemi munka, hozzáértés, és tehetség nélkül is lehet nyálat verni, dirigálni, horthy-mamabugyikat tömegtermelni varrodákban vasmacák által, függetlenül attól, hogy ezek mennyire piacképesek, vagy hogy egyáltalán mennyire van értelmük.
Végső esetben, ha egyáltalán nincs, akkor szabályokban kell koordinálni ezeknek a ruhadaraboknak a viselését, így kezdték el aztán ezek a varrodák az iskolaköpenyeket, tornaruhákat, katonaruhákat előállítani (amiket aztán viselni is kötelező volt). Lehetőleg éveken át ugyanazt, több ezer darabban, csak nehogy gondolkodni, innoválni, hozzáérteni kelljen.
Ráadásul minek ide divat? Majd a párt, meg a varroda meghatározza, hogy mit varr, te meg majd felveszed, büdös rabszolga, ha tetszik, ha nem. Ha meg nem tetszik, meg majd elmész a szabóhoz, aki már 40 éve pont ugyanazt az öltönyt varrja, mert mást nem tud, csak ugyanazt az öltönyt kivarrni, maximum más színben, mert fogalma sincs arról, hogy a világ körülötte mit is akar.
Aztán persze jött a rendszerváltás, szép lassan megszűnt az iskolákban a dress code, aztán a katonaság is, és így az állam lemondott a varrodákról, és a különböző ruhaipari struktúráktól is.
Úristen, mi lesz? Jön a rohadt külföld!
Megveszi a varrodát! Pedig micsoda fantasztikus ruhaneműk készültek itt - sopánkodott a sok varrodai élmunkás, amikor észrevették, hogy akármilyen erősen is akarnak szemeteszsákokból afrikai népviseletet is alulmúló stílusú iskolaköpenyeket varrani, ez már nem fog munka gyanánt működőképes tevékenység formájában realizálódni.
El is kezdtek szépen lépésről lépésre csődbe menni. Tanakodtak, hogy mi lehetne tenni, de mivel se a kapitalizmushoz, se a szakmájukhoz, és persze se semmi máshoz sem értettek, így aztán érdemi megoldás nem is születhetett a problémára.
Jött ötletként az oktatás átalakítása. Megjelentek a divattervező, nőiruhakészítő, férfiruhakészítő szakok. Akik divatot terveznek (!!!), női ruhát készítenek, és persze férfi ruhát. Mert ez így működik, hogy a valódi piaci igényt életében ki nem szolgált, kizárólag a szocialista piacra fókuszáló fogalmatlan, a különböző szubkultúrák létezéséről korábban még csak nem is halló, valódi oktatásra ezért aztán alkatlan tanárokkal, és ugyanilyeneket képezve, hogy aztán azok leüljenek, és áttervezzék a horthy-nagymamabugyit divatos horthy-nagymamabugyira, ordítozva, üvöldözve 40-es IQ-val, elvégre divatot csak így lehet tervezni, papíron.
Roszabb esetben autocaddel, amire aztán a sok 15 éves, életében számítógépet akkor először látó, anyukája szerint tehetséges ,,divattervező kislány'' úgy bámul, mint szomáliai néger az űrrakétára, amikor vizsgafeladatként anyacsavart kell benne kigenerálni. Aztán roszabb esetben még lázadozik is ez ellen, mert minek ehhez érteni? Vagy minek bármihez is? Elég csak varrani, mint a népmesékben, nem? Elvégre ő nőiruhakészítő! Bazdmeg.
Persze ez sem jött be, így aztán elkezdtek reménykedni, hogy majd a rohadt külföld jön, és hozza a munkát. Mert a munka, az olyan, hogy azt hozzák, mert ő itt elhelyezkedett, és neki jogai vannak, ugye, mert majd HOZZÁK a munkát. Ha már egyszer felvásárolják ezek a rákos külföldiek az amúgy működésképtelen, munkát már évek óta nem végző, állami pénzből eltartott üzemet, a rohadtúristenit.
Pedig aztán itt most kivételesen azt a nyomorult külföldit kell sajnálni, aki a befektetéseit elpazarolta azt gondolva, hogy felhasználva az itteni munkaerőt, majd terméklétrehozó tevékenységet fog tudni majd itt folytatni.
Végső esetben pedig jön az önellentmondásos kesergés a mindent elöntő kínai olcsó tömegtermelt szarról. (Ha ennyire szar, akkor miért veszélyezteti a magyar ruhaipart? Ugye-ugye. A kínai ruhák minden szempontból jobb minőségűek a magyar ruháknál, PONT.).
A magyar ruhaipar - a számok tükrében
A magyar ruhaipar megszűnt. Nincs már kimutatható részesedése a gazdaságból a magyar ruhaiparnak évek óta. A folyamatos, elkerülhetetlen zuhanás végül az iparág halálához, eltűnéséhez vezetett. Azonban nincs okunk sopánkodni érte, mert minden egyes fillér, amit azekért a ruhákért kifizettek, alapjaiban véve roncsolta a magyar gazdaságot.
Sajnos a grafikon csak 2012-ig tart, de kijelenthető, hogy Iparként talán maximum az ország egész területét tekintve 1-2 külföldi tulajdonú, a csőd szélén álló üzem űzheti ezt a munkát, meg talán országos szinten néhány fő animefan kislány, akik használt hulladékból puncivillantós loli-cosplayruhákat készítenek külföldi és itthoni ismerőseik számára, ha unatkoznak (aminek persze örülni kell, hisz amit ők csinálnak, az már színtiszta piacgazdaság).
A hajdanán olyan nagyon büszke és tehetséges ruhaipar munkásai már gyárakban dolgoznak, forrasztanak, csavaroznak, fröccsöntenek, elvégre biorobotnak megteszik így is.
A kapitalista szemléletű újjáéledés a mai magyar ruhaiparban az elkövetkezendő 20 évben nem reális, mert valamilyen okból az ez iránt érdeklődést mutató fiatalok sem rendelkeznek ezzel a szemlélettel.
