Korábban már beszámoltam róla, hogy futok. Arról viszont még nem, hogy milyen szarul megy. Általában jó vagyok azokban a dolgokban, amiket csinálok, ezért szokatlan volt számomra az a szituáció, hogy valami olyasmit csináljak, amiben egyértelműen szar vagyok. A futás is olyan, mint a programozás. Nem lehet nagy pofával nagy arc mögé elkendőzni semmit, mert vagy megír az ember X programot, ami működik, vagy nem, és csak a pofája jár, és utólag már max a vesztesek kötözködnek. Na, a futás is ilyen, vagy lefutja az ember az X távot Y idő alatt, de olyan nincs, hogy terelgetni, büfögni lehessen róla, és itt is ugyanúgy a vesztesek azok, akik a végén kötöszködnek, hogy ki hogyan futott.

Én nem is akarok megmondani, hogy hogyan kell futni, hisz szintén mondom, hogy szar vagyok benne, de azt azért talán érdemes megszívlelni, hogy hogyan NEM kell futni.

Másfél éve, amikor elkezdtem futni, talán 250 métert ha le tudtam futni, aztán majdnem összeestem a fáradtságtól. Ezt követően körülbelül hetente, kéthetente futottam, de 300 méternél sosem sikerült többet lefutnom. Ez elég kevés, és nem kell ahhoz sportembernek lenni, hogy az ember ezzel tisztába legyen.

Az emberek azt hiszik persze, hogy ők simán lefutnak több kilómétert is, legalábbis úgy emlékeznek, hogy amíg iskolába jártak, addig le tudtak futni akár több kilómétert is, valamikor évtizedekkel ezelőtt. Ez akkor valóban így is volt, csak amikor az ember évekig punnyad a monitor (öntöde, pult, pékség, tetszőleges foglalkozás eszköze ide) mögött, akkor ezek a képességek szépen kb évi 20%-al csökkennek, míg végül az ember 40 éves lesz, és egy zsák elkorhadt, neurotikus krumpli szintjén fog vegetálni és nyáladzani a billentyűzet mögött. Facebookon érdemes az ilyeneket nézegetni, maradandó élmény, főleg, ha az embernek eszébe jut az ép test-ép lélek szólásmondás.

Én 40-50 évesen nem akarok úgy kinézni, úgy mozogni, és úgy vegetálni, mint egy cukorbeteg krumpli, ráadásul akkor meg már rég késő változtatni, szóval jobb, ha az ember még időben megelőzi a problémát. Erről írtam is korábban egy cikket. 

Szóval az ember a mozgástól, sporttól elszokik, és úgy kell nulláról elkezdeni újra mindent, mintha az ember most futna életében először. És sokkal gyorsabban épül le az ember, mint amilyen gyorsan vissza tud nyerni bármi kitartást is. 

Visszatérve: próbáltam gyorsabban, lasabban futni, de valahogy csak nem sikerült többet futni annál a bizonyos 300 méternél, bármilyen tempóban is futottam, mindig ez a bizonyos táv sikerült csak. Néha sikerült nagyon gyorsan lesprintelnem ezt a távot, de maga a táv nem változott. 

Januárban úgy döntöttem, hogy ennek az egésznek így nincs semmi értelme, valamit nagyon rosszul csinálok, és változtatni kell. Persze a futást nem szerettem volna feladni, ezért utánaolvastam más amatőr futók tapasztalatainak. Ez elég nehéz volt, mert futni általában azok szoktak, akik eleve tudnak futni, meg testileg, genetikailag is sportosak, és ők a szabvány r=1 humán számára haszontalan magasztos baromságokat írnak 50ezer forintos futócipőkről, meg lefutott 10 kilóméterekről. 

A következő tanulságos kérdéseket, válaszokat, és problémákat sikerült néhol tudományos, néhol hétköznapi írásokból realizálnom:

-A túl kevés futás nem ér semmit
-A túl sok futás megrövidíti az életet
-A túl kevés futás is megrövidíti az életet
-A kezdők gyakori hibája, hogy egy-egy kezdeti siker után túlságosan nagy célkitűzéseket támasztanak, amik miatt lesérülnek
-A megfelelő pulzustartomány fontos. A túl nagy pulzusszám megbetegít.
-Nem szabad túl nagyot lépni
-Nem szabad trappolva futni, mert akkor túl nagy erővel érkezik le a sarok, ami tönkreteszi a csontokat, izületeket.
-Ehelyett helyben kell futni 5-6 másodpercig, és azt a futást átvíve normál futásba megkapjuk a normális, egészséges futást
-Futás előtt kicsit be kell melegíteni. fél perc toporgás, 1-2 perc helyben futás, 2-3 perc séta megteszi. 
-Mindenkinek egyéni, hogy milyen sebességgel, és technikával tud jól futni. Ezt mindenkinek ki kell tapasztalnia magának.
-Kutatások szerint a legegészségesebb a 8 km/h futás, ami egy közepes sebességű kocogásnak számít, de mindenkinek más a természetes tempója.
-A kutatások szerint kell legalább 48-72 óra a futások között, hogy a szervezet regenerálódhasson.
-Ha sikert érünk el, tilos túlvállalni magunkat.
-A túl sok futás épp annyira káros, mint a semennyi - teljesen tönkreteszi az egészségeet.
-A legegészségesebbek azok, akik hetente 1-2 órát futnak összesen, heti három nap.

Én ebből azt a konklúziót vontam le, hogy egyrészt túl gyorsan futok, másrészt túl keveset, és ezért nem sikerült egy év alatt fejlődnöm az ég adta világon SEMMIT. Ezért aztán levonva a konklúziót, átálltam arra, hogy immáron nem hetente, hanem három naponta futok, tehát két futás között kimarad két nap, amelyeken nem futok, illetve megtaláltam a saját kellemes tempómat is, ami olyan 6-7 km/h körül van. Ez még jóval alatta van az ajánlásnak, viszont történt egy nagyon fontos dolog: elkezdtem fejlődni. 

A megfelelő futástechnikával tehát többet fejlődtem, mint előtte egy év alatt összesen. Eléggé keserű belegondolni, hogy egy évnyi futás a rossz technika és módszer miatt felesleges volt, egy felesleges szenvedés, ami szinte semmit sem ért, sokkal tudatosabban kellett volna megközelítenem ezt a kérdést, viszont most, az új technikával már el tudtam érni az 500 métert. Elértem azt, hogy kb 300 méter után ne essek szinte össze, hanem átváltson a szervezetem abba az energiamódba, ami lehetővé teszi az ilyen futást.

Nagy mérföldkő ez számomra, ugyanis ez volt az első, amit el akartam érni, már az első hónapban. Sajnos több, mint egy évbe tellt. Most viszont nagyon óvatosnak kell lennem, mert érzem, hogy fáj a bokám, hiába tartom meg a két regenerációs napot mostmár, és hiába fogom vissza tudatosan magam, mégis túlterheltem. Nagy önuralom kell, hogy ne szaladjak világgá, és megtartsam a szünnapokat, és ne próbáljam meg az előző futásmennyiséget mindig túlszárnyalni, hanem csak minden második futásalkalommal, maximum 50 métert növeljek a távon. Nagyon óvatosan, tudatosan, visszafogottan kell eljárnom, és akkor sérülés, rosszullét, és veszélyes helyzet kialakulása nélkül a jövő hónap végére meglehet az első kilóméter. Ha az megvan, egyelőre nem növelem tovább a távolságot, hanem azt az egy kilómétert fogom tartani, abban a reményben, hogy egyre kényelmesebben tudom majd lefutni. A július-június-szeptember mindenféleképp ki fog maradni, de remélem, hogy nem esik majd le teljesen nullára a teljesítőképességem, hanem egy hónap után ismét meglesz az 1 kilóméter. Ha minden a tervek, az elképzelések, és a grafikonok szerint alakul majd, jövő ilyenkorra már 2 kilómétert fogok tudni lefutni. Annál nagyobb távolságot már egyáltalán nem szeretnék, és az talán már egészségtelen is lenne, maximum néha, speciális edzés gyanánt. 

Addigis viszont örülök az 500 méternek, amit bármilyen kisiskolás röhögve lefut a tornaóra bemelegítésén.