Geri blogja

Tisztelt látogató!
Ez a blog 2017 óta átmenetileg szünetel!

Friss topikok

Bejegyzések

Tévhitek a kínai gazdaságról

2016.06.09. 03:24 Gerilgfx

 

Nemrég az Oroszországról terjedő baromságokra hívtam fel a figyelmet. Ismert, hogy kína politikai rendszere egy laza kommunista diktatúra, de ugyanakkor a piacuk kapitalista. A kínai gazdaságról keringő tévhitek már évek óta ugyanazok:

 

,,Gazdag keleti partvidék, miközben az ország maradék része egy tál rizsért dolgozik.''

 

,,Majd talán valamikor húsz év múlva elérik az USA szintjét GDP-ben, csak épp a kínaiak négyszer annyian vannak, azért még akkor is negyed akkora életszínvonalon fognak élni. ''

 

,,Gazdaságuk a nyugat klónozásán alapul, olcsó gagyit termel''

 

Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól, mint a fenti állítások. A legszomorúbb azonban, hogy a mai gazdasági elemzők is ezeket a nézeteket vallják, ugyanis valamikor 15 éve ezt hallották valami TV műsorban, és azóta elfelejtették aktualizálni a helyzetet. 

 

A valóság ezzel ellentétben az, hogy ma már az átlag kínaiak a magyar életszínvonal FÖLÖTT élnek, gazdaságuk világszínvonalú, jobb termékeket termel, mint a mienk, ezen felül pedig nagyobb, mint az amerikai gazdaság, a nyugati régiók leszakadása pedig csökkent. Néha látni egy-egy cikket mostanában kínáról, olyanoktól, akik jártak ott ezelőtt 10 évvel, és jártak ott most, és hangot adtak annak, hogy micsoda hatalmas fejlődésen ment át az ország: lássuk tehát tényszerűen összefoglalva, hol tart most Kína!

 

1. Kína már beérte az USA-t

Kína nem 20 év múlva fogja lehagyni az USA-t. Illetve, az a bizonyos 20 év már elmúlt. Bizony, múlik az idő, és a kínai gazdaság apránként, lépésről lépésre túllépett az USA gazdaságán. 

yankeed-mmerung-china-us_chartbuilder-1.png

Bár az adatok nem egyértelműek, és a dollár/yüan aktuális árfolyama is sokat mozdít a grafikonon ilyen-olyan irányokba, elmondható, hogy 2015 közepére Kína megelőzte az USA-t, illetve egészpontosan a két nagyhatalom közötti eltérés kb 5% alatt van, de az aktuális mérési módszertantól függ, hogy az USA, vagy Kína vezet -e 5%-al. 

 

 

2. A nyugati és középkínai átlagember sem nyomorog egy tál rizsért

Kkinaminimal.pngínában régiónként eltérő minimálbért alkalmaznak. A legkisebb minimálbér 2014-ben kb havi 36 ezer forintnak megfelelő összeg volt, a legnagyobb minimálbér pedig havi 85 ezer forintnak megfelelő összeg. Megjegyzendő, hogy életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, stb ezekben az összegekben nincs benne, mert olyasmit kínában nem vonnak le autómatikusan a fizetésekből (a nettó/bruttó ilyen formában a mi szocialista magyar agyunkat ne zavarja meg). Ezek tehát a minimálbérek 2014-ben, amelyeket 2015-re 15,1%-al megemeltek, majd 2016-ra további legalább 10%-al, így mostanra a legszegényebb régiókban kb 46 ezer forint a minimálbér, gazdagabb régiókban pedig 106 ezer forint. 

 

Magyarországon, összehasonlításként a nettó minimálbér összege 73 ezer forint (bruttó 111 ezer forint). A minimálbér tehát Magyarországon épphogy magasabb, mint Kínában, de az emberek többsége nem minimálbérért dolgozik sem itthon, sem Kínában. Magyarországon, vidéken a havi 100 ezer forint körüli nettó fizetés jellemző mondjuk egy gyárban, Pesten pedig akár 200 ezer forintot is meg lehet keresni ugyanazzal a munkával. 

average_wage_2004_2014_1.png

A kínai átlagos városi, gyári dolgozó ugyanúgy kb havi 200 ezer forintot keres, mint a magyar párja, a munkások között a minimálbérért dolgozó munkások száma régiónként változik, körülbelül 20 és 30% között. Minimálbérért zömében, akárcsak nálunk, az adott területen épp az új szakmájukban elhelyzetkedők, a fiatalok, a dikákok, és a semmilyen szakképzettséggel nem rendelkezők keresnek. A kínai vidékiek átlagbére kevesebb, mint 95 ezer forint. Az ÁFA viszont kisebb Kínában (17%), mint Magyarországon (27%), így egy egyszerű kínai alsó-középosztálybeli munkás ma már magasabb életszínvonalon él, mint pesti párja, a vidékiek életszínvonala pedig a magyar vidéki ember életszínvonalával egyezik meg. Az átlagos kínai dolgozó - 2015-ös adatok alapján - heti 40 órát dolgozik, tehát a fizetéséért kevesebbet dolgozik, mint magyar párja.

Összehasonlításképp egy alsó-középosztálybeli USA-beli munkás kb 400 ezer forintot keres havonta. Ez kb duplája a kínai bérnek, de a két ország között a fizetések területén nincs olyan markáns különbség, mint ami a köztudatban él. 

 

3. A kínai termékek gagyik, és szarok

A kínai termékek nem gagyik, és nem szarok. A magyar termékek a gagyik, és a szarok. Már ha egyáltalán léteznek. Magyar dzseki, magyar fülhallgató, magyar joystick... Nem is sorolom tovább, teljesen mindegy, hogy mit írnék ide, úgysem létezik. A kínai párja teljesen jól használható, tartós, és jó minőségű az árához képest, máskülönben hogy vált volna Kína a világ vezető gazdasági erejévé? Kínában nem szednek 80%-os adót, hogy a csókosok kék zászlót lengetve 300 ezer forintos buszmegállókat építsenek 6 millió forintért. 2016-ot írunk. Ma már nem Kínában dolgoztatják az embereket egész nap szünet nélkül halálra egy tál rizsért, hanem nálunk. A Keleteurópai uniósegély-szocializmushoz képest Kína már most egy tejjel-mézzel folyó gazdag kánaán, gazdasági értelemben legalábbis az.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gerilgfx.blog.hu/api/trackback/id/tr438793918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B Tomi 2016.06.09. 17:12:45

Az 1. ponthoz hol találtad az ábrát? Én ezeket az adatokat találtam:

Éves GDP (2014):
- USA: 17,4 billió USD
- Kína: 10,3 billió USD
- Oroszország: 1,86 billió USD

Egy főre jutó GDP (2014):
- USA: 54600 USD
- Magyarország: 14000 USD
- Oroszország: 12700 USD
- Kína: 7590 USD

Egy főre jutó GDP (vásárlóerő-paritáson, 2014):
- USA: 54600 USD
- Magyarország: 25068 USD
- Oroszország: 22989 USD
- Kína: 13206 USD

A bérek összehasonlításánál még érdemes megemlíteni, hogy Kínában 45% a személyi jövedelemadó és 11% a TB. Ebből máris kijön, hogy aktuális árfolyamon az átlag havi nettó bér Magyarországon 640 USD, Kínában 362 USD.

Forrás:
www.tradingeconomics.com/china/gdp
www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_pcap_cd&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=region&idim=country:CHN:USA:HUN&ifdim=region&hl=hu&dl=hu&ind=false

Gerilgfx 2016.06.09. 17:33:38

@B Tomi:

hali, köszönöm az észrevételed,

sajnos a linkeket mind nem tettem el, a bérek a wikipediáról vannak részben, másik részben pedig egy munkásmozgalmi oldalról ( www.clb.org.hk/content/wages-and-employment ), harmadrészt pedig egyéb oldalakról, amiket a googleban találtam a témáról.

emellett beszéltem kínai ismerősökkel korábban a helyzetről, életmódjukról, amik segítségével kiszűrtem a bármilyen irányban is túlzó állításokat.

gdp-t rengeteg módszertan segítségével mérni lehet, lehet, hogy az általad linkelt adatok is helyesek azzal a módszertannal, amellyel akkor és ott mérték őket. www.vanityfair.com/news/2015/01/china-worlds-largest-economy

-a dolgozók magyarországhoz hasonlóan duplán vannak adóztatva, tehát fizet a munkahely, mint a katonatiszt, aztán maga a dolgozó is adózik a munkabéréből.

-kínában nincs tb. igaz, ingyenes egészségügyi ellátás sincs. az usa-ban is ez a helyzet, így ezt a témát nem kívántam vizsgálni, mert ez már az egészségügyi szolgáltatótól függ (ha az adott személynek egyáltalán van ilyenje).

-a kínaiak ezen felül 0 és 17% közötti áfát fizetnek (terméktől függően)

-a vállalkozókat közvetlenül 3 és 20% közötti adó terheli (a gyakorlatban kb 35% + áfa).

-az állami vállalatok dolgozóit valóban fixen 45%-os személyi jövedelemadó terheli.

-a piaci alapkon működő vállalatok dolgozóit pedig 3%-35% közötti adó terheli összesen.

www2.deloitte.com/content/dam/Deloitte/global/Documents/Tax/dttl-tax-chinaguide-2015.pdf

az adó tehát tényleg elég magas, de valamivel alacsonyabbnak tűnik, mint a magyar adó, ami elfoglaltságtól függően 70-80% körüli, a kínai olyan 50%-75% körülinek tűnik nekem, tehát a kínai adóteher valahol a magyar és az usa adóterhe között van.

B Tomi 2016.06.10. 09:55:52

A GDP mérése elég egzakt, az általad linkelt Vanity Fair cikk vásárlóerő-paritáson mért GDP-ket hasonlít össze. Ezt természetesen meg lehet tenni, csak semmi értelme.

Egy gazdaság teljesítményét GDP-vel szokás mérni (ecopedia.hu/gdp), de ezt csak egy közös valutában van értelme összehasonlítani, hiszen az államok egymással kereskednek. Az egy főre jutó GDP-t lehet az életszínvonal mérésére használni (hogy mennyi értelme van, az már kérdés), ott már érdemes beleszámítani a vásárlóerőt. A cikk által leírt mérőszám azt mondja meg, hogy a gazdaság által megtermelt pénzből mennyi kenyeret/sampont/mozijegyet/csavarhúzót lehetne venni az adott országban; ebben érte utol Kína az USA-t. Ez annyira nem meglepő, mivel több mint négyszer annyian élnek ott, és az USA-ban minden 1,7-szer többe kerül.

Az adózásnál a TB alatt a 'Social Security' adónemet értettem, ebben Magyarországon benne van a TB és nyugdíjjárulék is, Kínában nem tudom mit takar: www.tradingeconomics.com/hungary/social-security-rate-for-employees

A Deloitte doksiban annyit láttam, hogy a munkabérre 3-45%-os progresszív adó van, míg a vállalkozói jövedelemre max 35% (ez valami olyasmi lehet, mint nálunk az EVA). Tehát tök mindegy, hogy alkalmazottként állami vállalatnál dolgozik valaki, vagy nem.

Igazad van, a 45% SZJA csak felső adósáv, az egyes adósávokat itt találod:
www.worldwide-tax.com/china/china_tax.asp
Jellemző, hogy az alsó három sáv havi 5, 15 és 30 ezer forintnak felelnek meg (ez kevesebb, mint itthon a cafeteria), a magyar minimálbér feletti jövedelemért pedig már 25% adót kell fizetni. A fenti adatokkal számolva az átlagos bruttó bérhez nettó 495 USD havi jövedelem tartozik, ez már tényleg nincs messze a magyar 640 USD-től. Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy az e feletti jövedelemért Kínában 35-45%, itthon 16% jövedelemadót kell fizetni.

A 3-20% 'Business Tax' az iparűzési adónak felel meg, amit nálunk az önkormányzatok szabnak meg, és legfeljebb 2% mértékű.

Gerilgfx 2016.06.10. 11:12:09

@B Tomi: sajnos az ilyen többkulcsos/régiós országok adózásán elég nehéz eligazodni, pláne, ha annyira különbözőek a miénktől, hogy már átlátni is csak nekifutásból lehetséges őket. arról nem is beszélve, hogy minden második cikk ellentmond az előzőnek... így ennél precízebb elemzést idő, szándék és szakértelem hiányában nem tudok írni kínáról. esetleg lehet, hogy a legtisztább az lenne, ha ott élő ismerőseimet kikérdezném, de ők inkább hongkongi illetőségűek, semmint mainland kínaiak, és ott biztos, hogy teljesen máshogy van minden.

TenZ 2016.06.25. 03:42:25

Kínai a telefonom, kínai a fülhallgatóm, de ezt csakis annak köszönhetik hogy olcsóak, ezt pedig annak hogy aprópénzért megkapták a technológiát a kapzsi nyugati cégektől.

Kína tényleg iszonyatos ütemben fejlődik, de hosszú távon őket is veszélyezteti a szopóroller, a vissza nem fordítható környezetszennyezés, demográfiai problémák stb. Korrupció ott is hatalmas, víz nélküli sivatagba felépített szellemvárosok gondolom hasonló érvek alapján születtek mint az itthoni felcsúti stadion.

Gerilgfx 2016.06.26. 14:01:59

@TenZ: ha ezt a nézetet elfogadjuk - kétségkívül nem fejlődhetnek a végtelenségig - akkor az a kérdés, hogy mikorra fog leállni a növekedés lendülete. a minimálbér változásai alapján azt mondanám, hogy kb az amerikai életszínvonal kétharmadát elérve fog elfogyni teljesen a lendület, olyan 10 éven belül, de ez csak spekuláció.

pitcairn2 2016.06.26. 19:22:47

@Gerilgfx:

rossznyelvek szerint ugyanazok futtatják ma is ezt a show-t akik 1945 táján hatalomba segítették a kommunistákat:)

How the West Re-colonized China
www.youtube.com/watch?v=WxFSvPUY_oc
süti beállítások módosítása