Geri blogja

Tisztelt látogató!
Ez a blog 2017 óta átmenetileg szünetel!

Friss topikok

Bejegyzések

Idei verseim

2014.11.27. 00:35 Gerilgfx

A következő verseket költöttem idén. Jó szórakozást.

 

 

Budapest főváros

Budapest főváros
hányásban, és takonyban fetrengő kurva,
férgek, patkányok otthona

Háromezer év
elbukott magyarországai
városai halottak, kirohadtak belei

Építjük, és építettük újra, és újra
nekem táncol Budapest,
fehér bugyijába hugyozva.

Elbukott, ég a főváros,
gyilkosok serege indult neki
dalt énekelve emeltük fel megint.

Mitől ilyen szép mégis?
Nem jött megváltó, kincs
csak halál és bilincs.

Elnyelte a mocsár, a bűz, moha
Mégis lapátoltuk a fost futva
Így lett egyre nagyobb múltja.

Táncolj, dalolj, Budapest
Tested látványa megigéz
Büdös pinád olyan, mint a méz.

Népünk egy véres, büdös kurva
átvágták torkodat, így
születtünk újra,
Holdtündér
Geri fordítása
(nem énekelhető változat)

Csillag ragyogott az égen.
Egyazon földön születtünk,
és itt is halunk meg.
A pillantást sosem felejtem
mikor először rámnéztél.
A csillagok között az égen
majd újra együtt leszünk.
Sírok a holdfényben, ha egy
kis csillag fénye rám ragyog,
De nem hívhatok senkit: eljött az éjfél.

 

 

 

 

 

 

 

 

A nép tankparancsnoka
(fordította: Geri
nem énekelhető változat)


Zúgnak a tankok, mint a mennydörgés
A katonák utolsó ütközete:
Itt van a fiatal parancsnok is,
Már mindük nyaka kitörve.


Találatot kapott a járművük
Ints búcsút utasaiknak.
Négy újabb halott, a domboldalon ül.
Hajnalának szép látványa.


Ahogy ég a masina,
Töltetei robbanáshoz izzanak
Élnél még, hogy lásd az új hajnalt
De gyenge vagy már, késő van.


Egyszer kiemelnek minket a törmelékből,
Testünket majd rakják sorba.
Aztán ágyútűz hangja a kísérő
Megyünk utolsó utunkra.


Most gyászos telegramok repkednek,
Minden barátnak, és rokonnak,
hogy elolvassák:
,, A fiad már nem jöhet, már sosem távozhat''.


Az anyja majd egy sarokban sír,
Az apja elmorzsol egy csendes könnycseppet.
A menyasszonyának már nem jön róla hír,
mi lett a kedvese végzete.


Ahol kosz gyűlik sötét homályban
És ott van a képe régi könyvekben,
Egyenruhája vállpántokkal,
Ő többé már nem lesz vőlegénye senkinek.

https://www.youtube.com/watch?v=MOi9-_kuvPA

 

 

 

 

 

 

 

 

Kattog a masina
Geri verse

Kattog a masina
hussan a rozoga
a tájban, a ködben
dobban a kocsija

Bámul az utasa
mocskos a kalapja
kezén a kvarcóra
éjfelet csippantja

Ma már semmi dolga
messzi fa árnyéka
utolsó állomás
így szaladunk tova

Fekete madárka
suhanó vonala
holdnak, csillagoknak
pirosas udvara

Huzalok spirálja
gondolat szikrája
kürt hangja, rázkódás
nincsen fék, nincs párna

Irányunk váltója
gondolat vágtája
állomás, megállás
felpattansz tétova.

Fekete csillag süt
Fekete jászolra
Fekete macska lép
Fekete ágakra.

 

 

 

 

 

 

A bozóttűz

írta: Geri

Volt egyszer egy tűz
Tekergett felfelé
Égette a földet
Felgyulladt a ház

Égett a világ is,
Halálsikoly szólott,
Ezer lélek búja
Hamujába bukott

Segíts rajtam, kedves
Magyar vagyok, félek
Félek a haláltól
Örök elmúlástól!

Ugrottam át tűzön
Követtem az irányt
Nem hagyhatlak égni
Drága magyar hazám!

Égette a talpam
Ezer apró parázs
Szúrta lábam ujját
A kavicsos út.

Már csak pár túlélő
Nyújtottam sebesen
A nagy rohanásban
Két gyenge kezem.

Hagyj békén, te vándor
Ne nyújtsd ide kezed
Hagyj itt veszni engem
Mert ez így jó nekem

-Buta, bolond, elégsz!
Megragadtam kezét,
ellökött magától.
Vérző szemmel felnéz:

Nem megyek, mert minek
Ez a végső döntés
Halottak ezrei,
de engem majd átlép

Marták már a lángok,
Mégegyszer kiáltott:
Nem mentett meg senki,
Bársonyos hintón.

Halott teste lerogy,
Ordítok, de minek
Marnák már a lángok
Tulajdon testemet.

Ugrok, és szökellek
kint vagyok a tűzből
felveszem a parázst
ordítson az öklöm!

Ordítanék, nem megy
Nem éget meg engem
Hanem a füstből egy
emberalak terem!

Naív, naív Geri
Nem bozóttűz vagyok
Nem a láng égeti
Én a pokol vagyok!

 

 

 

 

 

 

Palesztin himnusz
(énekelhető, saját fordítás)

fordította: Geri



Szép hazám, jó hazám
Nagy dicsfény és gyönyörűség szépség, ragyogás, és pompa
Hegyedben, völgyedben

Boldog élet, és szabadság, reménység, öröm, és nagyság
Földedben, egedben

Valaha látlak még?
Békében és nyugalomban, önmagamban itt belül
Békében és nyugalomban, a szívemnek legmélyén
Hogy elérd az eget

Hogy elérd az eget és a csillagokat
Szép hazám, jó hazám


Ifjaink vére folyt
Zászlódért és földedért, és szabadságodért halálig
Ízleltük vérünket
De nem leszünk szolgák ellenség kezében soha többet
Szép hazám, jó hazám

Ellenség: elbukik
Kard és toll kell ide nem a vita testvéreink közt
Egyetértés eskü hűség, ez vezet majd bennünket
Szép hazám, jó hazám

Jelképünk zászlónk - dicső győzelemünk
Visszatér, szép hazám

 

 

 

 

 

 

Volt egyszer egy nép
Geri verse

Volt egyszer egy nép - nem volt mit mondania
nem értette önmagát, így nem értették meg

Volt egyszer egy nép - nem tudni hogyan hívták
mert emlékét köd lepte el, nem tudni, ki volt

Volt egyszer egy nép - küldtek hozzá prófétát
nem értették lényegét, és megették húsát

Volt egyszer egy nép - nem volt szabad sohasem
sodródott a világgal, nem volt vágya sem

Volt egyszer egy nép - gyűlölte is önmagát
gyűlölte a világot, és őt is gyűlölték

Volt egyszer egy nép - kellett demokrácia
hogy megszavazzanak új diktátorokat

Volt egyszer egy nép - lapult, bár nem fájt a szó
de az állam csak tudja, miért kell új adó

Volt egyszer egy nép - a vivát az elnöké!
mondták, de közben tudták, nem is az övék

Volt egyszer egy nép - azt nézte, mit mondanak
de egyszer sem azt figyelte, mit tesznek vele

Volt egyszer egy nép - melléállt nagyobbaknak
csak melléjük nem álltak, miért tették volna?

Volt egyszer egy nép - tízmillió fő
marad tán pár millió - de nem ezekből

Volt egyszer egy nép - mégis vágyott nyugatra
vakon rohanni széles, tág szakadékba

Kúrbánia: Szabad ország, szabad internet!

2014.10.28. 18:14 Gerilgfx

internetado.png

Kúrbánia: ebola

2014.10.15. 21:02 Gerilgfx

zebula.png

Miért nem jobb a Jobbik?

2014.09.14. 23:42 Gerilgfx

Mi a Jobbik?

A Jobbik egy illúzió. Sokan ringatják magukat ebben a Jobbik nevezetű illúzióban. Én kiábrándultam végleg a Jobbikból, és óva intenék mindenkit attól, hogy rájuk adja a voksát. Még mindig úgy vélem, hogy a Jobbik a legkisebb rosz, de annyira azért nem, hogy elsétáljak a szavazófülkéig, hogy ikszelgessek nekik. Természetesen elfogadom, hogy alternatíva híján erre adják a voksukat az emberek, még mindig jobb, mintha másra szavaznának.

Az emberek azt hiszik, hogy a Jobbik egy messiás, aki a külföld befolyása alól megszabadítja, megtisztítja az országot, aki lecseréli a korrupt közigazgatást, a magyar etnikum arányát növeli határokon belül, és határokon túl.
Az emberek azt hiszik, a Jobbik majd megvédi a magyar termékeket, sikeresen szerez a magyar termékeknek piacot külföldön, a Jobbik majd megvédi a családokat, családstruktúrákat. Azt hiszik, a Jobbik keresztény.

Az emberek abban a tévhitben élnek, hogy a Jobbik az elmúlt évek során szikla szilárdan állt ki elvei mellett.
Az emberek azt hiszik, hogy a Jobbik kiáll a szólásszabadság mellett, és ha a Jobbik kerül hatalomra, akkor egy vörös csillagos homoszexuális zsidó egy horogkeresztes holokauszttagadó náci ellen örjöngve vitatkozhat majd egy reggeli tv-műsorban, miközben a háttérben egy rapper lepisál egy magyar zászlót annélkül, hogy a beszélgetés bármely résztvevője vagy a tv-csatorna bármiféle retorzióra számíthatna az államtól, a hatóságoktól, vagy valamilyen homályos médiatestülettől.

Az emberek azt hiszik, hogy a Jobbik kiléptetne minket az Európai Unióból, felmondaná az államadósságot, kiléptetne minket a globális imperializmus keretszervezeteiből.

Ezek mind téves elképzelések, valójában pusztán a Jobbik retorikájából következtethet erre egy felületes szemlélő. Egy felületes Fidesz szavazó pontosan ugyanígy látja a saját pártját,
ám attól ez még a Fideszre sem lesz igaz.

Ezzel szemben nézzük a rideg tényeket.



1. A Jobbiknak nincs programja


Nyilván a többi pártnak sincs, de ez önmagában még nem mentség. A konkrétumok nélküli több száz oldalas szánalmas félrebeszélés még nem program csupán attól, hogy hosszú. A Jobbik programjában nincsenek konkrétumok a szűkséges társadalmi átalakulás levezényléséhez. Tulajdonképpen nincs benne semmi, csak burkolt uszítás valami olyasmi ellen, amiről amúgy azt sem tudjuk, hogy mi. A Jobbik programja nem fest egy átfogó képet arról, hogy pontosan milyen keret révén kísérelnék meg a pusztuló magyarság újraszervezését, mi
biztosítaná a zavartalan átállást, mi lenne a biztosíték a sikeres, terméklétrehozó, szaporodó, boldog magyar emberek további sorsára.



2. A Jobbik nem más, mint a Fidesz jobb szárnya.


Bár a Fidesz az elmúlt 5 évben valódi program nélkül a Jobbik programpontjait hajtotta végre elég ineffektíven, botor dolog lenne azt hinni, hogy a Jobbik nagyságrendekkel sikeresebben végrehajtotta volna ezeket. A Jobbik valójában nem valódi ellenzéki párt. Nyilván a nyugati megszállók láncáról ugató baloldal sem az, de mint már említettem ugye, ez NEM mentség. A Jobbik sikeresen elérte, kikényszerítette, hogy alapvető gondolatait a Fidesz végrehajtsa (háromcsapás, közmunkaprogram, keleti nyitás, stb stb, a végtelenségig lehetne sorolni).
Az elmúlt 4 év kormányzása 60-70%-ban a Jobbik javaslatai, ötletei, ideológiája szerint történt. Bár a Jobbik a saját programját kétségtelenül hatékonyabban, és precízebben végrehajtotta volna, mint az irányítatlan masszaként sodródó, saját bevallása szerint is ideológia nélküli, furcsa érdekkörök manipulatív befolyása által rángatott néppárti Fidesz, lényegében az ország ugyanígy nézne ki. A szólásszabadságot talán egy fokkal szélesebb körben biztosították volna, mint a Fidesz (gyűlöletbeszédek, horogkereszt, holokauszttagadás, stb),
talán egy kicsivel kevesebb cigány lenne, talán egy kicsivel többet köpködnének a románok magyar szavak hallatán, de alapvetően ugyanez lenne a helyzet, mint ami most van.



3. Nem értesz egyet, te büdös zsidó? A Jobbik, és a szólásszabadság


Mindenki, aki nem ért egyet a Jobbikkal valamilyen apróságban, az egy áruló, zsidó, liberális, bolsevik, még akkor is, ha nem az. A Jobbik mindenkit kitilt a weboldalairól, fórumairól aki valamiben nem ért egyet a párttal.
Nem, nem arról van szó, hogy ha beszabadul egy zsidó troll, akkor azt kivágják: mindenkit kivágnak, aki nem tetszik nekik. A Jobbik számára olyannyira nem fontos a szólásszabadság, hogy a Jobbikhoz kapcsolódó médiumok, például egyúttal a Barikád is kitiltja a nem tetsző kommentelőket egyfajta láncolatban, tehát az összes oldalon egyszerre megszabadulnak a számukra kellemetlen alakoktól. Összehasonlításképp talán a Jobbik korlátozza és cenzúrázza legaktívabban az oldalaira felvitt véleményeket, a baloldal legtöbb pártja pedig egyáltalán nem. A Jobbiknál már az is elég a kitiltásodhoz, hogy egy Jobbikossal készített pár hetes tv-interjúból idézd szó szerint azt, amit a Jobbikos vendég elmond. Megjegyzendő, hogy van egy kivétel, a kuruc.info, ők semmilyen véleményt sem cenzúráznak.



4. A Jobbik szimpatizánsok


Ha már szóba került, általam a kuruc.info-ról megismert személyek szellemi színvonala súlyosan alulmúlja az összes többi párt szimpatizánsainak mutatóit. (nem kell a kifogás, hogy márpedig ők nem a Jobbik, mert de).
Hogy kiemeljek egy példát, az egyik letiltott azért, mert valakik azt írták facebookon a falamon egy olyan bejegyzés alá, hogy szerelmes belém, amin ő felháborodott. Megjegyzendő, hogy már hónapokon keresztül bókolt nekem. Ez egy ötven év körüli alkoholista nő volt. Nem fogom az összes onnét rámszabadult embert jellemezni, de mindegyikük szellemileg hasonló szinten állt, súlyos mentális leépülés és szellemi defekt jellemezte mindet. A Jobbik szimpatizánsai sokszor csak az anyagi javakban érdekelt, amúgy gyakran liberális, sőt, antirasszista emberek, akik a helyi szervezetekben pozíciókat kapnak. Ezért is történhetett meg egy kisebbfajta északmagyarországi pártszakadás, bár megjegyzendő, hogy az elszakadt párttagok nem voltak képesek komoly politikai pártot, vagy egyáltalán bármiféle kézzelfogható programot felmutatni.



5. A Jobbik és az értelmiség

Hol vannak már azok az idők, amikor az értelmiség és a szakemberek egy markáns része a hátán hordta a Jobbikot? A Jobbik holdudvarába tartozó valódi tudósok, szakértők, szakmai tekintélyek, terméklétrehozók összesített számértéke ma nulla. Ha egy csapat Jobbikost kiraknánk egy roncstelepre a megfelelő szerszámokkal és azzal a feladattal, hogy építsenek egy vitorlás autót, csak leülnének a seggükre, és siránkoznának, hogy a büdös zsidók guberálásra kényszerítik őket, és mindez az Európai Unió hibája. Tudósok nélkül pedig nincs határrevízió, mert nincsenek tankok, nincsenek puskák, csak egy rakás nagyarcú, szomszédait köpködő hülyegyerek vagyunk. Műhold? Holdjáró? Processzor? Autó? Atomerőmű? Ágy? A Jobbik rendszerében ugyanúgy jambikus pentameterben mondják majd fel a külföld gyáraiban 12 órázó munkások a föld országainak fővárosait, mert a Jobbik, és a hozzá tartozó holdudvat biztos, hogy képtelen lesz magyar csúcstechnológiát, vagy akár csak bármilyen technológiát, innovációt, reformot, tulajdonképpen bármit világra segíteni, amihez nagyobb IQ kell, mint 60.



6. A Jobbik, és a gazdaság

Zavar a 80%-os adó? A Jobbik ez ellen képtelen lenne tenni bármit is. A komolyabb, gyakran indokolatlan államosítások mégtovább növelné a közszférát, tehát mélyülne a korrupció, mégtöbb adó kellene, hogy a valódi verseny híján szép lassan versenyképtelenné váló állami vállalatokat eltartsák, amelynek behajtásához az eddigieknél is nagyobb terrorra lenne szűkség. A Fidesz által elkövetett, emberiségellenes bűntettel felérő kasszabekötést, totalitárius behajtásokat, további, egyelőre elképzelhetetlenül félelmetes módokkal kellene kiegészíteniük. A normális, max harmad ekkora adót a Jobbik egyszerűen képtelen lenne elérni, a valódi, termékbirtokláson, terméklétrehozáson alapuló, egészséges kapitalizmust egyszerűen képtelenek
lennének megteremteni.



7. A Jobbik, és a család

A Jobbik szélsőségesen feminista programja a mai magyar szélsőségesen feminista jogrendszert csak tovább tetézné, tovább súlyosbítva ezzel a magyar nép népszaporulatát. A szlovákokat, románokat, cigányokat pedig úgy lehet elsősörban legyőzni, ha szaporodunk. A férfiak jelenleg nem érdekeltek a nőkkel való komolyabb kapcsolatokban. Szélsőséges feminista ideológia hatja át mind az Európai Birodalmat, mind a magyar csatlós-államot, ami attól sem riad vissza, hogy szélsőséges reklámokkal nem létező bűncselekményeket büntessen, amelyek feminista tálalású reklámjai például a nem létező családon belüli erőszakot szélsőséges férfigyűlölő propagandával, szétvert fejű nőkkel, gyerekekkel reklámozza. Elvitatja a férfiak alapvető emberi jogait pénzükhöz, ingatlanjaikhoz, gyermekeikhez, tisztességes bírósági eljárásukhoz, intézményesíti a fériak elleni erőszakot, a férfiak elleni jogi bűncselekményeket, kiiktatja a csládból a férfiakat, eltörli az apaságot. A Jobbik gőgösen asszisztál ehhez, nyíltan reklámozzák évek óta a legnagyobb találmányukat, az erőszaktevő férfiak sterilizálását,
válaszul a nemi erőszakokra, amelyet a szélsőséges, férfigyűlölő társadalmakban egy súlyos bűncselekménynek gondolnak. A nemi erőszak véleményem szerint egy nem létező bűncselekmény, legalábbis olyan formában, ahogy a Ma társadalmában kezeljük, nem az. Ha valaki valakit leitat, és megdug, az nem erőszak - ha valaki pedig valakit félholtra ver, és megdug, az pedig súlyos testi sértés. A férfiak alapvető emberi jogai helyett a Jobbik tovább építené a totális feminizmust, a férfigyűlöletet.  Ahelyett, hogy visszafizetné a férfiaknak az eddig kifizetett tartásdíjakat akár a forint inflálása révén is, érvénytelenítené a válópereket, megszűntetné az egyszülős modellt lehetővé tevő, gyermekeket a biológiai szüleiktől elszakító undorító és gusztustalan imperialista törvénykezést, visszamenőlegesen kárpótolná a jogsértést szenvedett férfiakat, a szélsőségesen nőpárti bírókat megvizsgálná és
elbocsájtaná, a Jobbik épp az ellenkezőjét teszi. Ma Magyarországon a férfigyűlölő mozgalmak, és a Fidesz után közvetlenül a Jobbik az elsődleges fenyegetés a család intézményére, és a magyar faj népszaporulatára nézve.



8. Az igazmondó Jobbik

Felmondjuk az államadósságot! Kilépünk az Európai Unióból! Oké. Két hónap múlva: Nem mondjuk fel az államadósságot, csak átütemezzük! Nem lépünk ki az Európai Unióból, csak módosítjuk a szerződéseket! Hogy holnap mit hazudik az arcodba a Jobbik, azt nem tudhatod. Valószínűleg annak megfelelően fognak az arcodba hazudni, hogy milyen médiumon keresztül közvetítik az ideológiájukat: egy árpádsávos lobogókkal teli tüntetésen, vagy épp valamelyik országos csatornán hallod -e. Ne is próbálj vitatkozni: ők sosem hazudtak, mindig is azt mondták, amit. A Jobbik világa egy érdekes duplagondol, amit a tábor precíz tökéletességgel, bolsevik módon képes védeni mindig, amikor az aktuális téma felbukkan. Konzekvens gondolkodásmód, meggyőzés? Minek? Egyszerűbb mindenkinek azt hazudni, amit hallani akar. A Jobbik a manipuláció mestere.



Kis politikai határozó: illiberális

2014.08.02. 01:03 Gerilgfx

A magyar politikai életben a liberális, és illiberális szavakat a következőképpen érdemes értelmezni.

 

Illiberális demokrácia:

Kussolj, te büdös paraszt, és dögölj meg az EU gyáraiban szó nélkül! Menetelj a közmunkások soraiban, tapsolj a 700ezer közalkalmazottnak, viseld el a terrorjukat, és az országod pusztulását is egyenruhában nézd, mert nem vagy egyéniség, csak amolyan harcosokklubbja-szerűen bohóckodó szarkupac vagy, a nagy közös szemétdomb apró része, nem vagy individum, nem vagy valaki, nem vagy senki, lapátolnod kell büszkén a magyar az eu oligarcháinak, akik mindent mindig jobban tudnak, mert okosak, az állam okos, a hatóság okos, az eu okos, te meg buta vagy, mint a szar, de majd mi megvédünk, mert mi vagyunk a nagy közös magyar massza, és kormányosunk majd erősen irányítja a hajónkat! Majd meglátja az EU, hogy mi vagyunk a legvidámabb barakkja!

 

Lliberális demokrácia:

Tapsolj, te büdös paraszt, és dögölj meg az EU gyáraiban boldogan, mert az EU csodálatos! Menetelj a homárfelvonulás soraiban, tapsolj a kisebbségeknek, viseld el a terrorjukat, és az országod pusztulását is szivárvány-karszalagban nézd, mert egy egyéniség vagy, mert te bizony egy büszke bohóckodó szarkupac vagy, a nagy közös szemétdomb apró része, egy individum, egy valaki, ezért aztán lapátolnod kell büszkén a magyar az eu oligarcháinak, akik mindent mindig jobban tudnak, mert okosak, az állam okos, a hatóság okos, az eu okos, te meg egyéniség vagy, mint az állat, de majd mi megvédünk, mert mi vagyunk a nagy közös magyar massza, ami majd mégtöbb egyéniséget termel ki, akik majd irányítják a hajónkat! Éljen az EU!

 

Amúgy, ha valaki olvassa ezt a blogot, írjon kommentet, mert ha senki sem olvassa, akkor feleslegesen töröm magam.

Kárpátalja bukása

2014.07.31. 18:21 Gerilgfx

Magyarország katonai költségvetése körülbelül akkora, mint Izrael államé, és mindig is körülbelül akkora volt.

 

Izraelben ebből a pénzből vásároltak 100-120 db modern vadászgépet, felépítettek vadászgépgyárakat, és saját fejlesztésű vadászgépeket gyártottak, a hozzájuk szűkséges több ezer darab rakétát, bombát megvásárolták, legyártották. 

Mi lízingeltünk 14 db olyan repülőgépet, amelyek éles harcban sosem bizonyítottak, és amelyekhez van kb 200 db rakéta összesen. 

 

Izraelben ebből a pénzből gyártottak 100-200 közötti, nem ismert számosságú atombombát.

Mi nem gyártottunk egy darab atombombát sem, mert az erre a célra beültett csókosok alkalmatlanok voltak erre a feladatra.

 

Izraelben képítettek egy olyan rakéta és légvédelmi rendszert, amely képes az egész ország légterét 90-95%-os hatásfokkal megvédeni (vaskupola).

Mi vettünk Franciaországtól egy olyan légvédelmi rendszert, amelynek találati aránya a legkedvezőbb tesztek szerint is 5-15% körül mozog, és mindösszesen néhány száz légvédelmi rakétából áll.

 

Izrael 140 ezer állandó katonát tart el, és 3 MILLIÓ behívható sorkatonát tudnak fegyverekkel, felszereléssel, élelemmel azonnal ellátni.

Mi ebből a pénzből kb 20 ezer katonát tudunk eltartani, amelyből 13 ezer nem is katona, hanem hivatalnok, katonazenész, vagy épp a barakkot takarítja, és amelyek vizsgafeladatként lőttek 3 alkalommal.

 

Izraelben mindent összevetve körülbelül 65%-os adó van.
Nálunk körülbelül 80%-os.

 

Ukrajnai ismerősöm most írt rám. Azt mondta, az Ukrán kormány autoritása gyakorlatilag megszűnt, és a kontroll összeomlott Kárpátalján. Azért a magyar fiatalok kárpátaljai kényszersorozására mégis van erőforrásuk még. Mi mégsem tudunk mit tenni. A hadsereg nem tud mit tenni, a hírszerzés nem tud mit tenni, a titkosszolgálatok nem tudnak mit tenni, mert akkora költségvetésből, amelyből egy másik állam a világ 6. legerősebb hadseregét felépítette, mi 40 db tankot tudtunk csak üzemeltetni, és etetni 700 ezer közalkalmazott, akikről senki nem tudja, hogy mit csinálnak, akiket a 80%-os adónból etetütnk, amit ha nem fizetsz, felfegyverzett kommandósok vágnak ki a házadból. 700ezer közalkalmazott, ennyi van Romániában is, kétszer ennyi emberre úgy, hogy nekik még vadászgépgyáruk, fegyvergyáruk is van.

A 700 ezer közalkalmazottunk nem tett értünk mást a demokráciánk 25 éve alatt, mint biztosította számunkra a létezésük becses tényét, és a terror légkörét, ami elől menekül a magyar fiatalság.

A Fidesz nem képvisel minket. Az Európai Unió nem képvisel minket. 700 ezer közalkalmazottunk, hadseregünk, államapparátusunk nem képvisel minket. Éppen ellenkezőleg: a mi létezésünk célja az az, hogy meghaljunk értük.

Az új Trianon már elkezdődött. Ma elbuktuk Kárpátalja nyugati felét. 100 év után ismét.

A magyar internet fekete napja

2014.07.15. 02:32 Gerilgfx

A Fidesz valamikor tavaly vezette be, hogy az internet-szolgáltatók kötelesek blokkolni azokat a weboldalakat, amelyekről a magyar hatóságon úgy döntenek. A szabadságjogok döbbenetes korlátozása nem kapott kellő visszhangot, leszámítva azt, hogy a kormány az amúgy Lex-Kuruc.info-nak is becézett, demokratikus felhatalmazás nélkül meghozott törvényt a hatalmas tiltakozás miatt nem merte alkalmazni a főleg magyarellenes faji gyilkosságok feltárásával foglalkozó kuruc.info ellen. Viszont várható volt, hogy a törvényt más jellegű oldalak ellen alkalmazni fogják, és ez ma meg is történt.

Az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) az adóhivatal utasítására letiltott két, szerencsejátékokkal foglalkozó weboldalat. Az egyikük betclic.hu címre hallgatott, a másikuk pedig a bet-at-home.com címre. A hivatalos indoklásban az szerepelt, hogy a blokkolás azért történt, mert az érintett weboldalak nem adóztak Magyarországon. Mivel valószínűleg alapvetően külföldről adminisztrálják, vagy külföldi szerverről üzemelnek a kérdéses oldalak, ezért amúgy pont nem is kell nekik, és pont ezen a ponton jön képbe a törvény lényege: a külföldről üzemeltetett weboldalak is blokkolhatóak ennek segítségével.

A törvényt kötelező betartani, amelyik szolgáltató nem hajlandó letiltani egy weboldalt, az korlátlanul, végtelen-ciklusban bírságolhatja a hatóság.

 

Vége a szabad internetnek

Megjegyzendő, hogy életemben nem használtam a kérdéses weboldalakat, azt sem tudom, hogy PONTOSAN mivel foglalkoztak, de semmiféle weboldal blokkolását nem tartanám jó ötletnek, legyen az akár egy illegális szerencsejáték-oldal, politikai oldal, pedofil oldal, egy számítógépes vírusokat terjesztő oldal, vagy bármilyen más jellegű oldal. Ma Magyarországon 80%-os adó van, hogy eltartsunk 800ezer olyan közszolgát, akikről azt sem tudjuk, mit csinálnak, hogy a brutális európai uniós hozzájárulásunkat fizethessük, hogy az amúgy teljes mértékben ellopásra kerülő, ebből visszafizetett támogatást, amit a mi adónkból fizetnek, 2 millió forintos, amúgy 100 ezer ft-ot érő buszmegállók, és más beruházások finanszírozására fordíthassák homályos körök. Különösen felháborító ez annak fényében, hogy az ez elől elmenekülő, bár Magyarországra szolgáltatást orientáló rafinált produktumlétrehozók ellen kezdték el bevetni ezt az illegális törvényt.

 

Már a szerencsejáték is az imperialisták monopóliuma Magyarországon

Nem kedvelem a szerencsejátékokat - nem is szokott szerencsém lenni bennük - és nem is szeretném propagálni őket, egyáltalán nem támogatom, hogy az emberek szerencsejátékozzanak, viszont elfogadom, hogyha valaki ilyeneket űz, mert kötelességem elfogadni azt, hogy a másik ember hogy kíván élni.

 

A tiltás megkerülése

A tiltás megkerülése külföldi proxy segítségével, vagy a TOR böngészőcsomag feltelepítését követően lehetséges. A TOR alapvetően egy anonimizáló hálózat, ám Magyarországon, és más olyan országokban, ahol nincs szólásszabadság, és nem szabad az internet, szintén jól használható a tiltások megkerülésére. A TOR hálózat lényege primitíven elmagyarázva az, hogy aki ezen keresztül böngészik, annak az adatcsomagjait elterelik a TOR bonyolult hálózati rendszerén keresztül, anonimizálva, blokkolhatatlanul elérhetővé teszi a weboldalakat annak köszönhetően, hogy a számítógéped nem közvetlenül éri el a kívánt weboldalt.

Letöltés: https://www.torproject.org/

Fontos megjegyzés:

-A TOR projektet anonimizálás céljából hozták létre, de a böngésző sebezhető, ezért megszerezhető a valódi IP címed.

-A TOR felhasználókat az NSA megfigyeli.

-A TOR-t számos ország titkosszolgálata, kéme is használja jelentései leadásához.

-A TOR a felhasználó anonimizálására lett kitalálva, nem pedig a rajta átáramló adatok biztonságára. Rengeteg weboldal tiltja, a rajta keresztül elküldött jelszavak lehallgathatóak.

Ésszel használd a szolgáltatást!

 

Márai Sándor idézet következik, akivel amúgy nem értek egyet, de szavai tökéletesen megállják a helyüket, ha a Fidesz skizofrén tetteire kívánunk velük reflektálni, a zsidó helyére pedig nemes egyszerűséggel helyettesítsük be az itt leblokkolt fogadóoldalat (a kívánt részek kivágva, kívánt részek behelyettesítve (zölddel)):

,,De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint
nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani
egyfajta ember lelkéből, az áljobboldaliság címkéjével ismert
különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar
ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert
“keresztény, magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás
nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki
nem “keresztény magyar”, vagy “úriember”, tartani a markát
s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól,
társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék (...) birtokot,
potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden
vonatkozásában. Mert ez volt a Fideszes “jobboldaliság” igaz
értelme. 
S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és
ebben a
szellemben, légkörben nevelkedik, reménytelen: talán
megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal
hajlong majd az új rend előtt: de szíve mélyén örökké visszasírja
a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan
szépen lehetett (...) vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni
és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés
nélkül.

(Mondjuk ez a mai baloldalra inkább jellemzőbb volt. Itt tévedt Márai egy hatalmasat, jobboldali tulajdonságnak állította be azt, ami minden államközpontú közigazgatás jellemzője, legyen az szocialista, imperialista, szociálkapitalista, és mindenféle torz gazdasági eszmerendszer, amit a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ, és a többi agyhalott hirdet, vagy hirdetett a valóságban, mert ha mögéje nézünk a tetteiknek, minden ez segítette elő, és nem azt, amiben a hangzatos szólamokban beszéltek. Ne legyenek illúzióink, a Jobbik programja sem lesz jobb, ha 4 év múlva megnyerik a választást - már így is kb az ő programjukat valósította meg a Fidesz, mivel saját programuk nem volt.)

S lehetett “előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen,
páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit,
csak becses létezés tényét. Ez a fajta sohasem változik meg.
De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország
nem lesz nemzet.

 

Diktatúrába fordulunk

2014.07.02. 21:13 Gerilgfx

Kénytelen vagyok elismerni, hogy Magyarországon végérvényesen megszűnt a szólásszabadság, és a sajtószabadság.

Amikor arról olvasok, hogy a kormány azzal bünteti a független médiumokat, akik be mernek számolni a valóságról, hogy rájuk küldi az adóhatóságot ( http://index.hu/kultur/media/2014/07/02/tenyleg_kiszallt_a_nav_az_rtl_klubhoz/ ) vagy amikor sokadjára osztogatnak felfüggesztett börtönbüntetéseket ( http://index.hu/belfold/2014/07/02/egy_ev_borton_holokamuzasert/ ) pusztán azért, mert valaki hangot ad a politikai hovatartozásának, annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság a vonatkozó törvényeket eltörölte (majd a fidesz illegálisan visszaállította) egyértelműen bizonyított számomra, hogy Magyarország elvesztette a demokratikus, jogállami jellegét.

Kijelenthető, hogy a szavazatok felét megszerezni sem képes, mégis kétharmaddal kormányzó, az Európai Unió ellen amúgy szabadságharcot folytató, az EU utasításait mégis kritika, és ellenkezés nélkül, totalitárius módszerekkel végrehajtó Fidesz a mai nappal egyértelműen rálépett arra az útra, ahonnan már nincs visszaút számukra.

A fidesz addig harcolt az internacionalista, szocialista terror ellen, először 89 előtt, majd később utána, hogy végül ők maguk váltak az elnyomókká.

A kérdés az, hogy lesz -e még a társadalomnak, a valódi demokratikus erőknek elegendő ereje ahhoz, hogy megismétlődjön 2006?

 

 

Pengeélen táncol a magyar gazdaság

2014.04.05. 04:23 Gerilgfx

Először is, szeretném leszögezni, hogy nem vagyok sem gazdasági szakértő, sem társadalomtudós, sem jós. Nincs semmiféle képesítésem, ami legitimálná a gazdasággal vagy társadalommal kapcsolatos gondolataimat, sem pedig semmiféle komoly szakmai analízisbe nem szeretnék itt belekezdeni.

Képzeljük el azt, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Magyarország nevű formáció. Ebben az országban körülbelül 80%-os adó volt, de a dolgozók nem is tudtak róla.

 

1525028_627274357310225_2004790577_n.jpg

 

1. Tehát a dolgozó elment dolgozni a gyárba, és kapott havonta 120 ezer ft fizetést. Persze ha ő egy fővárosi munkás volt, többet kapott, akár 150 ezer ft körül is. A lényeg, hogy a munkáltatónak a dolgozó 120 ezer forintos bére körülbelül 200-220 ezer forintjába került, mert a munkáltatótól a munkás után eleve be kell fizetni pénzt mindenféle jogcímen, ilyen-olyan járulékok gyanánt, továbbá a vállalat már eleve szét van adóztatva.

2. Aztán a dolgozó már a 120 ezer forintját sem kapta meg, ez csak az ő bruttója volt, készhez kapott belőle talán 85 ezer forintot.

3. Aztán a dolgozó, amikor elment a bankba, a bank levont 2%-ot minden tranzakció után, például amikor levette a saját pénzét, mert ez volt a törvény.

4. Aztán a dolgozó, amikor elment élelmiszert, kotongumit, telefont, hifitornyot, videókártyát vásárolni a boltba, szintén ki kellett, hogy fizessen 27%-ot, ezt áfának hívták, és minden vásárlásnál meg kellett fizetni, még a szolgáltatások igénybevételekor is.

5. Aki vállalkozó volt, nem számít, hogy mennyit keresett, kereshetett abban a hónapban akár csak 10 ezer forintot is, akkor is a minimálbér után kellett adóznia. Amit vállalkozóként keresett, az sem az ő pénze volt, hanem a magánszámlájára át kellett utalnia, miután befizette a szűkséges adókat erről is, tehát lényegében az összes pénzember külföldre menekítette a teljes vagyonát. De ha rendesen adózni akart volna, se tudott volna, mert átláthatatlanul bonyolult volt a rendszer. De nem baj, majd bedrótozzák a kasszákat, hadd lássák a külföldi titkosszolgálatok is a magyar vállalatok forgalmát...

6. Tehát mindenki, aki tisztességesen próbált dolgozni, megélni, vállalkozni, terméket létrehozni, vagy az éhhalál szélén táncolt, vagy feketézésre, illegalitásba kényszerült.

7. Aztán volt 700 ezer közalkalmazott, akiknek nagy részéről nem is tudta senki, hogy mit csinál. Na meg egy csomó ingyenélő megélhetési-szaporodó cigány, és volt egy rakás államadósság is, amiről senki sem tudta, hogy mitől keletkezett. Mindenki közalkalmazott akart lenni, nem csak a polgármesterek, és a rendőrök: még a tanárok, az összes ápoló, orvos, mindenki. Voltak persze jó tanárok, jó orvosok, akik olyan minőségi képességekkel rendelkeztek, hogy például szívesen kifizették volna a betegek azt a bizonyos 3 ezer forintot, amibe a vizsgálat került, és így az orvos havonta akár fél millió forintot is kereshetett volna. De sajnos ezek a magánorvosok is szét voltak adóztatva, így nem érte meg nekik vállalkozni. A többi meg egyenesen éhendöglött volna, mert egy infúziót nem bírnak önállóan bekötni. A jó képességű orvosnak (tanárnak, stb) közösen, államilag szabályozott bérért kellett dolgozniuk, eltartva ezzel a többi, amúgy már semmirekellő orvost, tanárt, postást, satöbbit, hátukon cipelve kórházakat, iskolákat...

8. Persze ezért a legjobb orvosok, tanárok, munkások, művészek, vállalkozók ezt már nem bírták, mint ahogy a 80%-os adózást sem, az agresszív cigányokat, agresszív és bunkó rendőröket, ápolókat, hivatalnokokat, közterületfelügyelőket, stb, akiket még megütni is nagyobb bűn volt, mint a többi embert, mert védelmükben külön törvények születtek. Ezért aztán a dolgozók elmentek külföldre, vagy abbahagyták a munkát. Minek szopjanak? Persze külföldön is hasonló problémák voltak, csak ott sokkal többet fizettek, így az emberek elviselték.

9. Aztán jöttek az ország bölcs vezetői, és kitalálták, hogy azért mennek el, mert kevés a fizetés, ezért megemelték a fizetésüket. Igenám, csakhogy attól még, hogy másfélszer annyit fizetünk a tanárnak, még nem fog jobban tanítani, a hülyegyerek ugyanúgy hülyegyerek marad, viszont ezért több adót kell szedni, vagy pedig inflálódik a pénz, mert emiatt lényegében fedezet nélkül kerül pénz a gazdaságba. Az emberek meg majd nem mennek el, ha távollétükben az adóhatóság százezer forintokra sarcolja őket, meg ha szerződést köt velük az állam, és azért cserébe tanítja csak ki őket, hogyha meghatározott ideig itthon dolgoznak.

10. Végül már pár hozzá értő fizikus sem maradt a több tízezerből, aki legalább a meglévő reaktortervek minimális módosítása alapján meg tudott volna tervezni egy atomreaktort, ezért végülis már ezzel is külföldi vállalatokat kellett megbízni a GDP 10%-áért cserébe.

11. Először csak a 300 forintot érte el az euró ára, majd szép lassan felkúszott 305 forintra. A több száz gazdasági elemző, több diplomás szakember nem értette, miért. Talán kevés az adó? De hisz a lakosság 40%-a már nem jut elegendő élelemhez! Majd szedünk még adót, és adunk nekik!

12. Az országban folyamatosan csökkent a népszaporulat, persze ebbe a szélsőséges feminizmus, és a férfiak reproduktív jogainak gyakorlatilag lenullázása is hozzásegített. De a szülés dolga úgyis a nőké, nem? Adjunk nekik további extra jogokat, és persze még több pénzt! És rendezzünk államilag támogatott táncos randi-mulattságokat, majd ez megoldja a szaporodás gondját!

13. Összedugták hát a fejüket a kedves vezetők, hogy mi a fene a baj? Ki tehet mindenről? Kiokoskodták, hogy minderről a külföldi közműszolgáltatók tehetnek. Természetesen ők is felelősek voltak a kialakult helyzetért, de az intézkedések nem hozták meg a várt eredményt.

14. Közeledett hát az új választás, az euró közben elérte a 310 forintos középárfolyamat. Majd jönnek az új politikai erők, akik megmutatják, mi a helyes út! Kirúgnak a 700 ezer közalkalmazottól 650 ezret azonnal, megszűntetik az szja-t, csökkentik az adót 80%-ról 5%-ra, megszűntetik a feminizmust, visszatörlesztik a férfiaknak a tartásdíjakat, megszűntetik a cigányok segélyét, csökkentik a közalkalmazottak fizetését, megszűntetik a bevándorlást? Éppen ellenkezőleg! Minden résztvevő erő programja megegyezik: mégtöbb, mégnagyobb, még stabilabb, agresszívabb, erősebb államot, mégöbb feminácizmust, attól lesz jó a nemzetnek! (Na jó, az egyik legalább a cigányokat útálta)

15. De ha lett is volna ilyen erő egyáltalán, akkor sem változott volna meg semmi. A 80%-os adó lényegében átvitt értelemben azt is jelenti, hogy egy ember 4 érdemtelen embert tart el az adójából, és így semmiképp sem képviselhetnének említésre méltó erőt, hisz a többi 4 úgyis a jelenlegi rendszerben érdekelt...

Úgyhogy kellemes választásokat kívánok hatodikán! Ugye ott leszel te is? Nem? Hát milyen ignorens, bunkó, buta fasz ember vagy te?

Nyugi, lesz az a 300 forintos euró hamarosan 500 is, az a 7.5 millió magyar 5.5 millió, az a 80%-os adó 90%-os,  14 órás munkaidő, és 90 éves kor, mint nyugdíjkorhatár. Nem kell aggódni, szép csendben, a hátunk mögött készül már a totalitárius imperialista-szoci-femi-eu terrorállam, amelyhez képest az, hogy a bankok a magyar állam terrorelhárítóinak gyűrűjében dobálják ki az embereket a saját otthonaikból, csak teadélutánnak fog tűnni.

Őrizzük meg lelkünkben ezt a pillanatot, mert talán ez volt az, amikor még talán utoljára meg lehetett volna állítani az ország végleges katasztrófáját, az utolsó, a végső trianont.

De nem volt már szinte senki, aki érdekelt lett volna benne. Marad utánunk pár árnyék az éjszakában, pár rom, és műemlék, s néhány csont, és hajcsomó. Vagy még annyi sem.

 

Életveszélyesek a magyar vonatok?

2014.01.30. 18:21 Gerilgfx

fekfek070107.jpgEddig életem során három alkalommal szerettem/szerettük volna behúzni a vészféket, vagy voltam szemtanúja annak, hogy valaki megpróbálja behúzni.

Ez egyetlen alkalommal sem sikerült.

Miért nem működnek a MÁV vonatain a vészfékek? Vajon mi történt volna, ha komoly veszélyben vagyunk, és a katasztrófát csak a vészfék meghúzásával lehetett volna megakadályozni?

Az első eset az volt, hogy egy ismerősöm elfelejtett leszállni a megfelelő megállóban. Nem volt ismerős a környéken, és azt hitte, másik városban van, mint ahol lennie kellene. Kb 10 másodperce indult el a vonat, amikor kapcsolt, hogy bizony ő most rossz helyen van, majd hamar felpattant, és behúzta a vészféket. Semmi. Meghúzta mégegyszer, és nem történt semmi. Rángatta pár percig, rácsimpaszkodott, de semmi sem történt. Ezt követően átszaladt a kocsi másik végében lévő vészfékhez, és azt is meghúzta tiszta erejéből, de semmi sem történt. Így aztán el kellett utaznia a következő megállóig, majd onnét vissza, lekésve ezzel a felvételi vizsgáját.

Nem működnek a vészfékek, és veszélyben vagyunk?

A második alkalommal én magam szerettem volna meghúzni a vészféket, mert - igen, fentmaradtam. Későn kászálódtam fel, és nem nyílt ki az ajtó, ahol le akartam szállni. Így a másikhoz futottam. Ez az első eset után talán fél évvel történt. Ez számomra is indokolt esetnek tűnik, lehet, hogy egyesek nem így vélik, de én igen (dont care), úgyhogy hamar ugrottam is rá a vészfékre. Az égvilágon semmi sem történt. Hamar kapcsoltam, hogy ez így nem lesz jó, és mivel még nem ment túl gyorsan a vonat, ezért inkább leugrottam. Nem volt kedvem visszagyalogolni 10 kilómétert, vagy 2 órát várni.

A harmadik alkalommal egy öregasszony maradt fent. Ez az előző esetre néhány hónappal történt. Ekkor már nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy miért nem állnak meg a vonatok. Szegény, pont ott álltunk, és szólt, hogy fentmaradt. Nosza, megpróbáltam meghúzni a vészféket, hogy az öregasszony le tudjon szállni (én már csak ilyen gavallér vagyok). Na, mit gondoltok, mi történt? SEMMI SEM TÖRTÉNT. Haverom - aki szintén velem volt szerencsére, szintén felpattant. Ketten egyszerre meghúztuk a vészféket, tiszta erőnkből, és semmi sem történt. Átfutottunk a másik vészfékhez, és meghúztuk azt is. Ki nem találjátok, SEMMI SEM történt, nem állt meg a vonat. Ismét mind a ketten rácsimpaszkodtunk, és tiszta erőből meghúztuk a vészféket. Ennek már megvolt a hatása, egyszerűen kitéptük a helyéről a vészféket. A vonat pedig zavartalanul, megállás nélkül ment tovább.

Halálos száguldás

Mi lett volna, ha nem azért akarjuk meghúzni a vészféket, mert fenntmaradt valaki, hanem azért, mert épp látjuk az ablakból, ahogy a kanyarban felénk robog egy másik vonat? Esetleg azért, mert kisiklik az egyik kereke a szerelvénynek, és hogy hamar megakadályozzuk a katasztrófát, behúznánk a vészféket? Mi van akkor, ha azért húzzuk be a vészféket, mert valaki esetleg megbotlott a peronon, vagy épp látjuk, ahogy a vasúti híd összedől előttünk? Ez nem csak technikai probléma, hanem büntetőjogi is. Vajon ki ezért a felelős, a MÁV vezetősége, vagy a műszaki karbantartás nem volt megfelelő? Ki a felelős azért, hogy ellenőrizze a vészfékeket? Hogy lehetséges az, hogy nem működik a vonatokon a vészfék? Vajon felveti ez a gondatlan veszélyeztetés bűncselekményét? Vajon a MÁV alkalmazottak, MÁV vezetőségének családtagjai, rokonai nem utaznak vonattal?

Jótanács

Mint rutinos vonatozó, javaslom, hogy ha nem működik a vészfék, életveszélyes helyzet alakulása esetén inkább ugorj ki, ha nem túl nagy a vonat sebessége, és úgy ítéled meg, hogy ezzel megmentheted az életed! SOHA NE próbáld a vészféket kettőnél többször meghúzkodni, ha nem működik! HIÁBA HÚZOD MÉG ERŐSEBBEN, NEM FOG MŰKÖDNI!

Ne szaladj át a másik vészfékhez, az sem fog működni!

A másodpercek az életedbe kerülhetnek! NE BÍZZ A VONATOKBAN!

megjegyzés: minden példában szereplő vonat a szombathelyi állomásra tartott, vagy onnan el, az esetek mindegyike 2009 előtt történt, azóta nem igazán vonatoztam, így nem tudom, hogy van -e ezzel kapcsolatban javulás.

süti beállítások módosítása